Hitvallásom

Szilárd meggyőződésem, hogy már az Aranykorban élünk. A világot mi teremtjük, amit látunk magunk körül, az a gondolkodásunk kivetülése. Akkor haladunk "jó" irányba, ha arra figyelünk, amit szeretnénk, tehát az ellentéteket és a "rossz" dolgokat úgy tudjuk megfelelően használni, ha a kontraszt miatti szükségszerűségnek tekintjük őket.
Rengetegszer tapasztalom meg, hogy azok a dolgok mozdítanak ki a holtpontról, amiket rossznak titulálunk. Ha sikerül a világot elfogadni, akkor sokkal vidámabban haladhatunk az utunkon, már nem érezzük szükségét a szentségelésnek, a szembenállásnak, gyűlölködésnek és másra-mutogatásnak. Egyszerűen - és nagyszerűen - éljük az életet.
A polaritás teljesen rendjén való, mert amint ráébredünk arra, hogy isteni önvalónk számára ez egy tökéletes játszótér - nem több és nem is kevesebb - akkor már nem akarunk harcolni ellene. Ráébredünk a szeretetre.
Miből gondolom (érzem és tudom!) azt, hogy már Aranykor van? Abból, hogy körülnézek és látom a csillogó szemeket. Egyre több ember teszi azt, amire hivatott - most már köztük vagyok én is - és már nincs akkora tere a félelemkeltésen alapuló manipulációnak, mint korábban.
Túl sok a még sötétben alvó ember? Túlzottan ki vagyunk szolgáltatva a hatalomnak? Dehogyis! Egyre többen ébredünk, és amivel az alvókat mozgatják a háttérből, ránk már egyre kevésbé hatnak. Észrevettétek, hogy már nem féltek olyan dolgoktól, amiktől régen "muszáj volt" félni? Aki egyszer lemegy a pincébe a mumusaihoz, azt már nem lehet a tévé rémhíreivel riogatni. Sokan vagyunk, egyre többen. Az ébredezők kezét kell csak megfogni, akik még pislognak: gyertek ti is a fény felé. Csúszunk ki a hatalmi megszorításból, szabadok vagyunk - mert mindig azok voltunk!
Felismerted? Én igen!
Mindenki ide tart, mert mindenki éhes a szeretetre! Aki még alszik, az is. És fel fog ébredni. Nem kell rángatni, elég nekünk ébren lenni és élvezni az életet. A "buli zaja" lassan felerősödik és ébreszt, ébreszt, ébreszt mindenkit.
Mert Aranykor van.

CsE

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése