2016. július 13., szerda

Kedves Szülészorvos!




Szeretném elmondani neked mindazt, amivel tartozom. Mert eddig nem voltam őszinte veled és nem tudhatsz olyan dolgokat, amiket tudnod kell.

Abból indulok ki, hogy azért vagy orvos, mert segíteni akarsz az embereken. Ezt azért fontos leszögezni, mert van köztetek olyan, akit nem ez motivál – ő nagy eséllyel nem fogja ezt a levelet elolvasni. A másik nagyon fontos kiinduló dolog az eskü, amit tettél. Majd utalni fogok rá.
 Hat gyermeket szültem, az első kettőt kórházban, négyet pedig itthon. Még mielőtt valaki beskatulyázna, szólok, hogy ti, orvosok segítettetek abban, hogy ezt a lehetőséget válasszam. Ugyanis eljutottam oda, hogy félnék a kezetek közé kerülni. Az, hogy ezt most ilyen nyíltan felvállalom és elmondom, azért van, mert rá kellett jönnöm, hogy nem vagyok egyedül. Nagyon sok nő éli meg hozzám hasonlóan a veletek való kapcsolatot. 

Mivel te jó szándékú vagy és az esküdhöz híven nem akarsz ártani, ezért fontos lenne, hogy visszajelzést kapjál a nőktől, akikkel a munkád során találkozol. Méghozzá ŐSZINTE visszajelzést. Tőlem az első és második orvos is kapott pénzt hálám jeléül. Mindketten azt hiszik, hogy jót tettek velem, de ez nem igaz. Az elsőnél főleg nagyon nem az. A hálám a normális hangvételnek és emberi hozzáállásnak szólt, főleg annak fényében, hogy a szülőszobára felvevő ügyeletes doki bunkó volt és durva.

Sokszor csak utólag jövünk rá, hogy az, ami a szülésünkkor történt velünk, mennyire nem volt helyén és rendjén való. Akkor az ember örül, hogy túl van rajta, örül a babájának és el van foglalva azzal, hogy az új szerepbe beletanuljon. Csakhogy ezzel nincsen még elintézve a dolog. Ugyanis jön sokaknál a depresszió, vagy a kistesó érkezése kapcsán a frász: Úristen mi vár rám! És ilyenkor a nők igen nagy hányada rájön, hogy valamit másképpen szeretne. Orvost vált, másik kórházat keres, netán elgondolkodik az otthonszülésen. Az orvos pedig, aki hálapénzt kapott nem tudja, hogy rájöttünk: nem is vagyunk neki hálásak.

Leírom neked a legfontosabbakat, amiket nem mondtak el neked a nők.

Amikor ügyeletesként belépsz a szülőszobába és megvizsgálsz, akkor az én oldalamról nézve egy vadidegen vagy (döntő többségében férfi), aki a nemi szervemben turkál – ott, ahová nem sok embert engedek. Ha ráadásul mindezt fájás közben teszed – mert úgy gondolod, hogy akkor több információhoz jutsz–, avagy kézzel rásegítesz egy kicsit, hogy gyorsabban haladjon a folyamat, akkor ERŐSZAKOT TESZEL RAJTAM.

Mindezek, kezdve azzal, hogy be sem mutatkoztál, munkadarabnak tekintesz (mert neked egy vagyok a millióból), nem tájékoztatsz, mert erre nincs időd és úgy gondolod elég, ha én együttműködöm, nem a szülés haladását segítő oxitocin termelését fogja támogatni, hanem adrenalinnal nyomja tele a testemet. Ezek után joggal (?) csóválod meg a fejedet, hogy nem halad eléggé ez a szülés és elrendeled a megmentésemre az infúziót. Attól aztán beindul minden! Csak azzal nem vagy tisztában, pedig tanultad az egyetemen, hogy a saját oxitocinom, mivel az agyamban is ott van, ezért megsegít endorfinnal is, míg a szintetikus, kívülről jövő hormon az agy-vér gát miatt kizárólag a méhtevékenységemet fokozza, na meg a fájdalmat erősíti fel. És a te szemszögedből jó lesz az eredmény: a fájásgyenge nőből kiszüleszted a gyereket, épp csak fogalmad sincsen, milyen áron! BRUTÁLIS FÁJDALOM ÁRÁN! Míg te azt éled, hogy megmentettél engem, én azt élem, hogy erőszakot tettél rajtam. És ha nincs szerencsém egyetlen egy háborítatlan szüléshez sem, akkor azt fogom hinni, hogy a szülés ilyen halálosan fáj. És te is ezt fogod hinni. És meg fogsz menteni, mert már van EDA. De nem jut eszedbe, amikor felajánlod, hogy elmondd, milyen kockázatai vannak. És én nem is figyelnék rád, hiszen a kétperces „oxis” fájások között az ember már szinte a császárért könyörög. Ha pedig ezt teszem, te ismét megmenthetsz, kiveheted belőlem a gyereket. És közben megint csak nem tudod, mekkora sebet okoztál. Mert nem fogom elmondani. Én tudod mit köszönhetek a császármetszésnek? Két barátnőm elvesztését. Én megúsztam, ők nem. És nekik nem sikerült még feldolgozniuk, én pedig a természetes szüléseim miatt olyan fájdalmas sebet bökök a lelkükön, hogy inkább eltűntek az életemből. Te ezekről mit sem tudsz. Azt hiszed, helyesen cselekedtél, amikor a faros babáikat nem hagytad normálisan megszülni. Az egyiküknél programcsászár volt a szerinted legjobb megoldás. Első babánál. Most pedig a másodiknál már „természetesen” fel sem vetődhet más.

Belegondolsz abba, hogy ilyenkor, amikor egy faros babánál azonnal a császárt veszed elő, mint biztonságos megoldást, akkor azzal mit mondasz? Azt mondod: nem értek hozzá. Érted? Ez a TE hiányosságod. A babák egy része faros. Ez így volt az emberiség kezdetétől. Ezek a babák is megszülettek. A legtöbbjük épségben. A természetnek ez a rendje. Nem mindenki a tökéletes tankönyvi pozícióval indít. Attól még nem eleve esélytelen!

Hoppá, indít! Ez még egy sokakat érintő kérdés. Azt szoktad mondani a kismamáknak, hogy veszélyes dolog a túlhordás. És ez valóban így is van. Ami a bajom veled és majdnem minden szülésszel, akihez szerencsém volt (és nagyon sok kismamatársamnak), hogy notóriusan túlhordásnak mondjátok a terminustúllépést. Ezzel pedig félrevezetitek a kismamákat. Riogatjátok és félelemmel manipuláljátok. Aztán közlitek: be kell feküdni, be kell indítani, mert ez a protokoll.
Ezzel azért van egy kis bibi, de nem akarom hosszúra nyújtani, ezért inkább csak kérdezek, illetve kérek valamit. Gondold végig, hogy hány olyan szülést „segítettél” indítással, ahol aztán az anya fájásgyenge volt, illetve a baba nem illeszkedett be és végül császár lett. Csak úgy nagyjából. És hány gyereknél volt, hogy a kiemelés után derült ki, hogy még csupa magzatmáz, lehet, hogy a terminus el volt számolva, mert nem épp 40 hetesnek nézett ki. Én ismerek jópár ilyen császárba hajszolt anya-baba párost, akiknél a fájásgyengeség és beilleszkedési probléma oka kizárólag a türelmetlenség volt,mert egyszerűen még nem volt ott a szülés ideje. Elhiszed, hogy ők nem szívrepesve gondolnak terád? Van köztük egy olyan család, akik eldöntötték az ilyen „szülesztésük” után, hogy a kistestvér érkezésekor egyáltalán nem fognak orvos keze közé kerülni, már a várandósság alatt sem. Ami ugye veszélyesen hangzik, de náluk épp ti okoztátok a veszélyt azzal, hogy a szülést idő előtt megindítottátok és ezáltal belehajszoltátok egy teljesen fölösleges nagy hasi műtétbe az anyát.
A másik ­– az én mérnökagyamnak vörös posztó – a protokoll. Amit kötelezőként tálaltok a szülő nőnek: kötelező gátmetszés első szülésnél, hanyattfekvő kitolás és társai.  Kérdem én: ha nem minden kórházban azonos a protokoll, ami ugye egyértelműen így van, akkor mégis tisztában vagytok vele, hogy valamit tuti nem jól csináltok? Vagy ha a tiétek a tökéletes, akkor a másik kórházban nem csinálják jól, ugye? Ráadásul az első szülő nők megcsonkítása gátmetszéssel – rutinszerűen, mert protokoll­ – azért is sántít, mert ha az én gátam 20 évesen nem elég rugalmas és vágni kell, akkor vajon 30 évesen a többedik gyereknél miért lenne tágulékonyabb? Ezt valahogy sosem sikerült megkajálnom, mert egyszerűen logikátlan. És főleg ha a bábai statisztikákat nézem, ahol nem a hanyattfektetés a divat és a gátvédelemhez is értenek, egyszerűen hazugságnak tűnik a magyarázatotok.

A következő tétel előtt szeretném a hálámat kifejezni, mert ha ezt a bekezdést is olvasod, akkor jó úton jársz afelé, hogy valami nagyon fontosat megtudj, ami által megváltoztathatod azt a negatív képet, amit sok-sok nő őriz rólad. Köszönöm a bizalmadat!

Kérdésem: te kitől tanultad meg a szülést? Professzortól? Ő vajon férfi? Mit tud ő és ezáltal mit tudsz te a szülésről? Hány nőtől tanultál a hivatásod megélése közben? Hozzám hasonló, „laikus” kismamákra gondolok. Akiknek az agyában nincs semmilyen okosság, viszont működik bennük az ösztön. Az a bizonyos őserő, ami szavakkal nem leírható. Az, ami félelmetessé és egyben gyönyörűvé teszi a szülő nőket. 

Tedd meg egyszer, hogy megnézel egy valóban természetes szülést. Olyat, amit nem vezet senki. Olyat, amilyenre a női test teremtve lett. És utána kérdezd meg magadtól, hogy milyen érzés volt azt a nőt látni. És ha félelem van benned, akkor dolgozz magadban ezen!

Ezt az erőt a kórházban nagyon ritkán látjátok meg teljes valójában, pedig minden szülő nőhöz elérkezik. Megéltem, bár az első szülésem annyira a ti befolyásotok alatt volt, hogy fogalmam sem volt róla. A másodiknál már jobban átélhettem, de még nem volt tudatos. Később a bábai szemlélet tanulmányozása során kezdett el derengeni, hogy mi is történik velem. Az első otthonszülésemnél még nehezteltem a bábára, amiért nem vizsgálgat és nem mondja, hogy hol tartok. És ő éppen ezzel a passzívnak tűnő, háttérben figyelő, szeretetteli légkört sugárzó és támogató hozzámállásával hagyta érvényesülni azt az erőt, aminek semmi köze nincs az agyi okosságokhoz, ami ott van a lefialó macskáknál is és elérkezett hozzám is. A Természet tudása. Az Isten megnyilvánulása. A biológiai norma (bocsánat, erre nem tudok jó magyar kifejezést). 

Csak szólok: bár te rengeteg szülénél ott voltál, nem te szültél. Az a szülés nem a tiéd, hanem az anyáé és a babáé. Mindkettejük teste és munkája szent. Ami az anyának jó, az jó a babának és ami rossz, az mindkettejüknek rossz. Kérlek, óvd az anyát! Légy támasza, hogy a szülés erejének átadhassa magát! Éppen olyan intim tánc ez, mint a szeretkezés, amelyből a baba megfogant! És ha egy nő arra kér, legyél ott a szülésénél, akkor légy érte hálás, mert a bizalmába fogadott. És tedd meg őérte, önmagadért és a következő generáció jólléte érdekében, hogy hagyod a nőt szülni. Úgy, ahogyan az az anyának jó. 

Azt pedig, hogy milyen szintű kiszolgáltatottságot élhetek én meg a szülésnél, azzal próbálhatod ki, ha felmászol arra a bizonyos „kecskére” pucér fenékkel, vadidegen emberek előtt. Ha ezt kipróbálod, akkor hidd el, másképp fogsz rám nézni és a nőgyógyászati vizsgálatnál nem fogsz megpaskolgatni, hogy „lazítson már kicsit”. Sőt talán arra is rájössz, hogy nem kellemes, amikor a nyitott ajtón a pucér alsó fertályadba láthat bárki arra járó.

Bízom benne, hogy a lányaim már olyan orvosokkal fognak találkozni, akik tisztelik a nőket és nem hiszik magukat okosabbnak a természetnél. Szeretném látni, ahogyan a szülés visszakerül a bábai gondoskodás asszonykezébe, ahová való. A magasan képzett orvosok pedig akkor ugorjanak és adják a tudásuk legjavát, amikor arra valóban szükség van. Mert ha így teszel, akkor valóban ’Gyógyítani’ fogsz, valóban ’Nem ártasz’ és a hozzád fordulók hálája nem a félelmeken fog alapulni.
Vajon te leszel az egyik ilyen orvos?

Csodina


13 megjegyzés:

  1. Mély tiszteletem a levélért! Köszönöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én még nem szültem, de összeszorult a szívem és én már attól ki tudok borulni ha nőgyógyászati vizsgálatra megyek. Erősen el fogok gondolkodni az otthon szülésen, ha majd oda jutok.

      Törlés
    2. Kedves Andrea! A nők LEGNAGYOBB TÖBBSÉGE kórházban szüli meg babáját, és nem önmaga sérelmeivel van elfoglalva, hanem azzal, hogy a baba kórházban születhessen, bármilyen komplikáció elhárításának lehetőségével. Mindnyájan feszengünk egy nőgyógyászati vizsgálattól, de amikor a szülés beindul, akkor megváltozik minden. Akkor mi nők BOLDOGASSZONYOKKÁ VÁLUNK, MEGNYÍLUNK AZ ÉLET CSODÁJA FELÉ. Nem kell ám ebből ekkora drámát csinálni, mint amit itt is előadnak.

      Törlés
    3. Kedves Anikó! Ha lenne valami fogalma arról, hogy a baba mit él át az ilyen szülések alatt, hogy a születésének "élménye" egész életére kihat, nem írna olyan ostobaságot, hogy ezek a nők önmaguk sérelmeivel vannak elfoglalva. Engem például egyáltalán nem az önmagam sérelme érdekel, hanem az, hogy a kisbabám mit élhetett át, amikor kivágták belőlem és 6 órán át egyedül volt egy idegen helyen és nem az anyukája mellén, ahol kellett volna. Azt pedig, hogy még mit gondolok az ilyenekről, mint maga, gondolja csak hozzá, inkább le sem írom, hogy ne vegye el a figyelmet a lényegről.

      Törlés
  2. Szabó-Furian Szilvia2016. július 14. 18:11

    Nagyon igaz levél.A baj hogy nem jut el megfelelő emberhez.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, egyelőre még csak a másik oldal, azaz az anyák olvassák. De előbb-utóbb eljut a "nagy fehér istenek" elé is. Hátha... valami már elindult.

      Törlés
    2. Bubutimár Éva2016. július 15. 8:29

      Drága Edina!
      Kívánom, hogy ez az elszánt erő, amivel ébresztesz megmaradhasson benned! Nagyon fontos amit teszel az írásaiddal erőt és segítséget adsz. Én is egy vagyok a csonkítottak közül és nagyon sokszor gondoltam arra leírom , hogy aláztak meg, hogy csonkítottak meg, hogy vették el tőlem az örömöt és adtak helyette fájdalmat a lelkemnek és a testemnek is! És mind a 4 alkalommal, amikor a legmegtisztelőbb dolgomat tehettem a földi világban- azaz gyermeket hozhattam át ez történt velem- velünk! Igen sok energiámba került annyira feldolgozni a szülést- amit nem is szülésnek éltem meg, hogy legalább beszélni tudjak ezekről az " élményekről". Sok erőt neked és remélem még fogunk találkozni ebben az életben: Bubu

      Törlés
    3. Ó Drága-Drága Bubu!
      Ez az erő éltet engem és az ilyen támogató válaszok! Tudom, hogy meg fog tudni változni ez az egész és a lányainknak már jobb lesz. Azáltal is, hogy megmutatjuk nekik, mi hogyan futottunk bele a rosszba és biztatjuk őket, hogy ők ne érjék be ennyivel! De ehhez ki kell nyitnunk a szánkat. Nekem is, neked is. Igen, mondd el, írd le, tudja meg mindenki, TE hogyan élted meg, mert azt hiszik, hogy ez rendben volt. Ne csak te tudd, hogy nem! <3
      Mindig van választásunk!
      (mindig bennem van a remény és a vágy, amikor Jenőre megyünk, hátha most is belibbensz az ajtón... :-) <3)

      Törlés
  3. Sziasztok! Gyöngyi vagyok és túl vagyok az első szülésemen. Nekem a terhességem alatti nőgyógyászati vizsgálatok voltak lelkileg nagyon megalázóak. Nem volt fogadott orvosom. Nem volt rá pénzem. A 11 kerületi Szent Kristófba jártam körzetileg. Az első orvos alig beszélt magyarul és akkor is férjem életkora érdekelte. Durván vizsgált... váltottam.A második orvoshoz lelkesen megyek, hogy babát várok...erre azt kérdezi meg akarom-e tartani...nem sírva jelentkeztem, hogy úr isten terhes vagyok!!!! A következő vizsgálatára egy héttel később mentem, mire ő leb@szott, hogy miért nem tudom tudom betartani az előírtakat, ugyanis egy papírra leírta, hétről-hétre mit, hogyan kell! Utána vizsgálat után azt mondja, hogy dobjam már ki magam után a szemetet! A papírt amin feküdtem a vizsgálat alatt... Akkor már a vetkőzőben öltöztem erre ő látványosan bedobja a vetkőző kukájába. Még öltözködöm, télen a sok ruha vissza időbe telik, de már kédez...olyan dolgokat amik előtte vannak...nem tudom hirtelen fejből mikor volt az utolsó menzeszem első napja...erre ő: magának tudnia kéne!!! Úgy éreztem magam mint egy vizsgán! És a végére a vizsgálatnak bekérdez, hogy akarom e a down szűrést, mire én: igen. Már adja is a csekket hogy ezt most adjam is fel! Mondom nincs nálam ennyi! Erre ő kiakad, hogy még egy 10.000-es sem tudok befizetni. Vissza vette a csekket és látványosan lecsapta az asztalára. Viszlát! A következő orvosom egy idősebb de már normális viccelődő doki lett, és maradt is.
    Ezzel ellentétben a szülésem jól sikerült. Hasznàltam gátmasszázs olajat előtte két héttel és a szülés alatt is. Gátvédelemmel szültem és nem lett repedés sem és vágni sem kellett. Orvos nem látott csak mikor bementünk mert szivárgott a magzatvíz. Utána csak a nővérek meg a vége fele a szülésznő. Nekem nagyon sokat segített azzal, hogy megdícsért, hogy milyen jól csinálom, megnyugtató volt a hangja, mint egy "suttogó" olyan volt. A Szent Imrében szültem Nyulas Jolánnal... nekem szerencsére jó élmény volt. Amit még hiányolok, hogy a szoptatásra nem készít fel senki, pedig igen csak kemény és fájdalmas munka. Nekem 7 hétig tartott mire már nem sebesedett a cicim és csaknem feladtam a fájdalmak miatt. Nem mondják el, hogy nem szabad az újszülöttnek cumit adni mert utána nem tud majd hatékonyan szopni és ettől lesz sebes a bimbó, ami aztán nehezen gyógyul. Nem mondják el, hogy vegyél fel hasleszorítót mert különben elájulsz attól, hogy a belső szerveid visszaálnak a helyükre... Rengeteg könyv létezik a kismamáknak, mindegyik mást mond, összezavarodsz, kétségbeesel, hogy nem elég jó vagy kevés a tejed, csak sírsz mert óriási hormonváltozáson mész keresztül... de a végén rájössz, hogy az ösztöneid mentenek meg. Ránézel a gyermekedre és az alapján döntesz amit látsz. Látod, hogy boldog, mert rád mosolyog, van elég kakis pelusa és szépen gyarapodik...Szóval minden rendben... és megnyugszol!
    Köszönöm Istenem!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, ez az attitűd, amire azt szoktuk mondani, hogy atyaúristen-szindróma...
      Az első gyerek előtt én is alig tudtam valamit, pedig azt hittem, tájékozott vagyok. Épp csak nem a megfelelő irodalmat olvastam.
      Mindenkinek csak ajánlani tudom a bábák szülésfelkészítőit, akkor is, ha valaki nem otthon akar szülni, mert nagyon széleskörűen és személyre szabottan segítenek (és nem fognak rábeszélni/lebeszélni senkit). Össze nem lehet hasonlítani a kórházi szülésfelkészítővel. Ráadásul a bábák a szoptatás támogatásában is vérprofik. <3

      Törlés
  4. Köszönöm Edinám az írást. Szépen összefoglaltad helyettünk is. Meg is ríkattál vele rendesen. Lenne még mit hozzáfűznöm, de előbb még fel kell dolgoznom. Ugyanis a mai napig fáj, ha rágondolok. Ölelés! Szandi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Szandi! Sajnálom, hogy te is abban a jó nagy kupacban vagy, aki bőven-bőven tudja miről írok. :-(
      Jó lenne, ha megkapnák a dokik a visszajelzést, főleg, ha ennyi idő után is azt érzed, még nincs feldolgozva.
      Persze nekem is igen sok kellett, az első szülésem 20 éve volt és még mindig nem teljesen 100% ...

      Érdekes, hogy egyetlen orvos sem cáfolt meg ... talán el sem jutott hozzájuk.

      Törlés