2018. október 21., vasárnap

Kedves MÁV!




Gondolom este kaptak hideget-meleget (hideg kávét és meleg limonádét), ezért én inkább szeretném a tegnapi fejetlenséget megköszönni. Ezzel elérem, hogy a mérleg másik serpenyőjébe kerülök, amiben nagy eséllyel most egyedül vagyok.

Eredeti tervem szerint a 19 órás zónázóval utaztam volna haza a Dunakanyarba. Már a metrópótlón zötyögtem és egyértelmű volt, hogy kényelmesen elérem a vonatot, amikor hívott a beépített Pótnagymamink. Ő épp felém vonatozott a Dunakanyarból és futó puszi-randink lett volna az érkező és induló zónázók között. Szólt, hogy bukott a találkánk, sőt nem tudni mikorra fogok hazaérni, arról nem beszélve, hogy ő sem tudja elintézni, ami miatt a hatórás vonattal igyekezett Budapestre, ugyanis a vonatuk Gödnél elgázolt egy autót.
Ő mint utazóközönség telibe élvezhette ahogyan csikorogva satufékez a mozdonyvezető, ahogy dudál és ahogyan vas a vasba csattan. Illúzióim innentől nem voltak, hogy gördülékenyen oldja meg a MÁV az utasok hazajutását, hát inkább lazára vettem a figurát.
Végiggondoltam, hogy mennyivel jobb nekem, mint annak, akit épp kilapított a vonat (később tudtuk meg, hogy az autó utasai megúszták, mert időben ki tudtak szállni a kritikus helyen lerobbant járműből), de épp a hozzátartozóknak sem lehettek könnyű órái. Belegondoltam abba is, hogy mennyire nem cserélnék a mozdonyvezetővel, aki hiába dudál és fékez. Mindez sikeresen terelte el arról a fókuszomat, hogy fáradt vagyok és Isten tudja, mikorra fogok ágyba kerülni.
Mivel nem egyedül voltam (egy barátnőm és a kislánya voltak az utitársaim), így volt kivel röhögcsélni az anyázás helyett.
A mellettünk gyömöszölődő kisbabás házaspár nyilvánvalóan szorultabb helyzetben volt nálunk a nyűgös gyerekkel és én hálával gondoltam arra, hogy az összes csemetém nyugiban van otthon és nem rágja senki a fülem, hogy mikor érünk már haza. Mert azt azért gondolhatják, hogy az igazi buli még csak innen kezdődött.
A személyvonat, amire átcsődítették a zónázó utasait leginkább egy heringes dobozra hasonlított a megháromszorozódott utasmennyiséggel, de jól viseltük, mindenki tudott kapaszkodni. Itt még úgy tudtuk, hogy a vonat elmegy Dunakesziig, ahonnan pótlóbuszokkal juttatnak el minket Vácig. Ez olyan megnyugtatóan hangzott, de aztán a vonat megállt újpesten és innentől semmi biztosat nem mondott senki.
A büfésnénit megrohanta a tömeg, kifosztva a kávégépet és megtöltve a kasszát, így az üzemeltető mindenképpen jól járt ezzel a kis afférral.
A tétova tömeg egyik fele megvárta  a Veres felé közlekedő személyvonatot, amivel lassan ugyan, de biztosan el lehet jutni Vácig (ha ott nem kamikázéskodik addig valaki a síneken…), mi pedig visszaszálltunk és továbbmentünk Dunakeszire, bízva a buszokban. Van, aki szerint ez hiba volt. Nos ez hozzáállás kérdése, én inkább élveztem, mert a vasútállomás melletti buszmegállóban egy rég nem látott ismerősbe botlottam, így a bővülő barakkunk még vidámabb lett. Hála egy épp arra járó Tesco-s busznak és a sofőrjének, percek alatt átjutottunk a főút mentén lévő ’nagy’ buszmegállóba néhányan, innen már egyenes volt az út haza. Vagyis mégsem. Türelmes csapatként várakoztunk a már töksötét estében, hogy megérkezzen a busz. Ami nem jött. Aztán 10-15 perc késéssel mégiscsak odaért (ami így összesen több, mint félóra ácsorgást jelentett), de már jócskán tele volt. Az addigra nagyjából megszelídült sofőr kinyitotta az összes ajtót, hogy lesz, ami lesz, aki tud, szálljon föl. Mintha cipőkanállal lettünk volna belapátolva, úgy sikerült a járműre feljutni. Kapaszkodó nem volt a környéken, de a körülöttem álló fiatal srácok megnyugtattak, hogy esélyem sincs elesni, mert nincs rá hely.
Mint kiderült, jókor voltunk jó helyen, mert a vasútállomásnál a sofőr még csak az első ajtón engedte fel az utasokat és kifizettette velük a jegyet (ami a kalauz korábbi állítása szerint nem volt korrekt, mert el kellett volna fogadnia a vonatjegyeket), mi pedig minden ellenőrzés nélkül léphettünk a táncparkettre.
Hihetetlen jó volt a társaság, a kanyarokban együtt dőltünk hol jobbra, hol balra és nem számoltuk, ki kinek a lábára taposott közben, mindenki pont annyit adott, mint amennyit kapott. Néha volt megálló, amikor nyolcan-tízen azért szálltunk le, hogy egyvalaki a tömeg mélyéből ki tudjon jutni, így a végére már csak egy sima csúcsforgalmi tömeggé apadtunk, azzal a különbséggel, hogy közben teljesen összekovácsolódott a társaság. Ha lett volna valami utcabál a váci vasútállomáson, szerintem buliztunk volna hajnalig.
De nem volt, sőt! Nemhogy buli nem volt, de vonat sem. Mire a tömeg nagy nehezen odaért, addigra éppen elment a vonat - gondolom üresen - és azzal szembesültünk, hogy egy illetve két órát kell várnunk, mert a csatlakozást elfelejtették a Volán menetrendjéhez igazítani. Pedig a hőbörgősebb utasok szerint ez lett volna a dolguk, főleg, ha nem indítottak pótló buszokat.
No de nem esünk kétségbe, ha már majdnem otthon vagyunk! Van mobiltelefon, van édesen alvó férj, akiből egyetlen gombnyomással hős lovagot lehet csinálni. Hívtam tehát a párom, aki álomittasan belehörgött a telefonba: hallóóóóóóóóó!
Gyorsan elmondtam, hogy Vácig jutottunk, de valamiért nincs kedvünk itt is újabb órát eltölteni, így lehetőséget adunk, hogy megmentsen bennünket. Szerencsére felébredt annyira, hogy eljusson a kocsiig és menet közben már tuti nem aludt, mert épségben eljutott értünk.
Így féltizenegyre már otthon is voltam, ami meglepően gyors hazajutás egy ilyen bonyolult helyzetben.
Minden kedves résztvevőnek köszönöm az aktív jelenlétet, a következő hasonló esetben pedig már felkészült leszek, és ha mást nem, de legalább a MÁV jelentésének lehetőségeit össze fogom gyűjteni:

Most Állva Vergődünk
Mi Állítottuk(meg a) Vonatot
Milyen Állatok Vagytok!
Melyik Állomáson Vagyunk?
Megint Állnak a Vonatok

folyt köv

Csodina
 



Ha kérdésed van,keress a csodina@gmail.com -on

2018. október 1., hétfő

Minden kapcsolat olyan...


Minden kapcsolat olyan, mint egy vastag kenderkötél. Megszámlálhatatlanul sok vékony szál alkotja, amiből ha egy-egy elszakad, tán nem is tűnik fel. Aztán ahogy telik az idő, egyre több icipici szál pattan el,amikor bántjuk/megbántjuk egymást és ha nem figyelünk és nem építjük újra a kötődés szálait, akkor egyre fogyatkozni fog és gyengül a kötelék. Idővel pedig látszólag hirtelen vége szakad, amikor elpattan az utolsó szál is.
Vajon hány szál tartja a kapcsolataimat?










Ha kérdésed van,keress a csodina@gmail.com -on

2018. szeptember 19., szerda

A megvalósult csodák világa

Egy ideje játszom egy csudálatos kis játékot, ennek neve: minden vágyam teljesül. Főleg reggelente, de sokszor napközben is, amikor eszembe jut, amit éppen megcsinálnék (pl egy illatos szappanos mosakodás, egy tea két cukorral vagy egy tejeskávé, bármi), először kinyilatkoztatom, hogy erre vágyom, aztán megcsinálom és határozottan megállapítom, hogy minden vágyam teljesül!
Amilyen semmiségnek tűnik, annyira nagyszerű dolgokat indít el ez a játékocska. Mivel áthuzalozza az ember gondolkodási sémáit, elkezdenek más vágyak is valóra válni, méghozzá megdöbbentő módon.

Történt egyszer, mikor még éppen csak elkezdtem gyakorolgatni, hogy Laci, az egyik szomszéd megjelent a kisteherautójával és egy fűkaszával, hogy a másik szomszédunk lovainak vinne füvet, lehet-e? Mondtam, hogy persze, bármennyit! Lekaszálta hát a legkönnyebben elérhető helyeket és elment. Én pedig döbbenten álltam, mert éppen előtte küzdöttem, hogy az autófordulónkban a túlméretes füvet valahogy levágjam, de a kis fűnyíróval már nem ment és a pavilon körül is zavart, hogy nem lehet normálisan elmenni, mert már túl nagy a fű, a férjem pedig nem ért rá fűkaszálni. Laci pedig pont ezeket a részeket kaszálta le, mintegy „véletlenül”.
Álltam ott a késő délutánban és határozottan, döbbenten és hangosan felkiáltottam: MINDEN VÁGYAM TELJESÜL!

Egy ismerősöm éppen pótnagyit keres és amikor megláttam az általa írt apróhirdetést, akkor tudatosult igazán, hogy ez is egy olyan vágyam volt, ami menet közben megvalósult, hiszen évekig én is egymagam küzdöttem, de január óta megvan a segítségem Évimami személyében. Hálát is adok ezért szinte minden nap, mégis amikor tudatosult az, hogy ez is egy valóra vált vágyam, megezerszereződött bennem a teremtő érzés boldogsága.
Az, hogy most kint ülök a jurtában és teljes lelki nyugalommal adhatom át magam az írásnak, ezt is az ő jelenlétének köszönhetem. És ez is egy megvalósult álom: a jurta, a nyugalom, hogy amíg én ezt a munkámat csinálom, a családomat is van, aki szeretettel ellátja.

Ma reggel újabb szintjére léptem a teremtősdinek. A fügebokrunk végre elkezdett teremni és ma reggelre nem csak 1-2, hanem 7 szép gyümölcsöt is megérlelt egyszerre. Nagyon boldogan vittem be a házba és reggelire ettem is belőle. Utána felmentem a kunyhóhoz, hogy a reggeli tornagyakorlataimat a felkelő nap fényénél elvégezzem és menet közben jött a felismerés: Hiszen egy réges-régi vágyam teljesült! Valamikor ezer évvel ezelőtt még az első férjemmel Olaszországban nyaraltunk és egy napra átruccantunk Triesztbe. Maga a város első látásra szerelem volt nekem. Ahogy másztunk fel a hegyoldalon a keskeny lépcsősorokon, eszegettük a mézédes fügét a kerítéseken kihajló ágakról. Akkor arra gondoltam, hogy milyen csodálatos lenne, ha ez valahogy elérhető lenne, hogy a bokorról egyem máskor is a fügét! És eljött, itt van, megélem, amit megteremtettem, még csak el sem kell utaznom emiatt!
Minden vágy, amit útjára bocsátottam, elindult a megvalósulás felé. Némelyiknek sok időbe telik, míg elérkezik hozzám, mások egy pillanat alatt beíródnak a valóságomba, amikor például az, akit fel akarok hívni, éppen elém toppan.
Amióta figyelek rájuk és tudatosítom magamban mindet - most már azokat is amik a régmúlt homályából bukkannak elő - határozottan jobb lett az életem minősége. Sokkal lelkesebb, boldogabb és vidámabb vagyok. Érzem, hogy a Mindenség támogat és a szeretet körülölel.
Próbáljátok ki ti is, legyen szebb, mosolygósabb és szeretettelibb a világotok!

Csodina
Ha kérdésed van,keress a csodina@gmail.com -on

2018. szeptember 11., kedd

Stampi


Ma reggel kísértetet láttam a bolt előtt ácsorogni. Ócska nemezkalapban egy virág szárát rágcsálva támaszkodott a korlátnak, karját a mellén keresztbe fonva.  A tartásáról és öltözékéről azonnal felismertem, az arcán lévő elégedett mosoly is a régi volt.
Névtelen alak, akinek már legalább 15 éve nincsen személyi igazolványa, mindenki csak Stampinak hívja. A legtöbb ember szemében nem más, mint egy szakadt alkoholista, de én ennél többet tudok róla, igaz az információim sok-sok évesek már. Az elmúlt időszakban jópárszor hittük, hogy biztosan meghalt rég.
A korát még csak sejteni sem lehet, és most, hogy közel 10 év után újra láttam bizton mondhatom: nem öregedett. Nem néz ki fiatalnak, de öregnek sem, valahogy kortalan, talán a szemében játszó huncutság ennek az oka.
Különös figura. Nagyon jó ács lehetett valaha, olcsón és jól dolgozik, de ehhez finomhangolni kell az alkoholszintjét. Ha nem iszik, akkor képtelen dolgozni, remeg a keze és nem forognak az agytekervényei. A megfelelő véralkoholszint fenntartása esetén viszont ügyes kézzel és frappáns megoldásokkal van az ember segítségére egy faház építésénél. A legjobban arra kell ügyelni nála, hogy ne találja meg a szintentartásra vásárolt piát, mert ha megleli, akkor egyetlen lökettel teszi magáévá, aztán lefekszik egy sarokba és végigalussza a munkaidőt.
Néha előfordul, hogy van nála saját plusz pia (ha valahonnan többletbevételt szerez), emiatt igazából minden lépését figyelni kell.
Amikor ide a hegyre kiköltöztünk, ő volt a piciny házunk felépítésénél a legfőbb segítség. Jónéhány hétig emelte lényével a hangulatot és bábáskodott a ház megszületésénél. Emiatt tudom, hogy a kávét kizárólag kihűlve issza és rendkívül furcsa táplálkozási szokásai vannak.
Egyik nap, amikor gulyásleves és tejberizs volt az ebéd, akkor például a kiszedett levest alaposan megborsozta (mint mindig) és szép komótos mozdulatokkal belelapátolta a tejberizs-adagját. Szörnyülködésünkre elmondta, hogy ő így szereti, amúgy pedig egy helyre megy, nem?
A kalapján mindig van virág, sokat nevet és saját bevallása szerint az otthonában soha nem iszik alkoholt, csakis tejet. Hogy ez tényleg így van-e, nem tudom, de aki nem hiszi, járjon utána!
 


Ha kérdésed van,keress a csodina@gmail.com -on

2018. szeptember 8., szombat

Varázsvilág


Volt egy időszak az életemben, amikor reggel rendszeresen úgy ébredtem, hogy tudtam: éjjel kaptam valamit az angyali világtól, amire tudatos aggyal már nem emlékeztem, de a szívemben az érzés megmaradt.
Most éjjel megint kaptam valamit, áldásként pedig azt, hogy nagyrészt emlékszem is rá.
Átléptem egy párhuzamos világba, ahol igazából már sokszor jártam. Ti, akik voltatok velem, tudjátok miről beszélek.
Ennek a 'Varázsvilág'nak élhettem át mélyebb rétegeit.

TUDOM, hogy soha nem vagyok egyedül, akkor sem, amikor a fizikai síkon a legnagyobb magamrahagyatottságot élem is át. Van egy világ, ami itt van mellettünk és be is tudunk lépni.

Ti jártatok már itt?




Ha kérdésed van,keress a csodina@gmail.com -on

2018. augusztus 13., hétfő

Álltál-e...

Álltál-e már a lelked ködébe burkolózva, egyszerre vágyva két ellentétes dologra? Azt kívánod, hogy valaki, akit szeretsz, soha ne haljon meg és ugyanebben a pillanatban azt is érzed: elengedem, hogy menjen, ha mennie kell…
Vannak nehéz napok, amikor hálás vagyok, hogy nem az enyém a döntés, nekem csak elfogadni kell, akármi is az ’ítélet’. Nehéz látni a szenvedést és elfogadni a halál lehetőségét is.
Közben megérint a saját múlandóságom és a gyermekkorom végleges elvesztése is.
Furcsa, bábszerű állapot.
Amíg tehetem, mindennap elmondom: szeretlek!




Ha kérdésed van,keress a csodina@gmail.com -on

2018. április 23., hétfő

Többség = embertelenség?




Igazából nem lepődtem meg, hogy nem maradt abba a választások után a gyalázkodás és egymás kioktatása. Eddig ment a győzködés, hogy kire kell egy valódi magyarnak szavazni, hogy ez a nép megmaradhasson, most pedig azon rágóznak nagyon (túlzottan) sokan, hogy ki is van többségben, az újraválasztott kormányt pártolók avagy az ellenzői. Olvasgattam mindkét oldalt és arra jutottam, hogy a többség egy követ fúj. Azt mondja: NEKEM VAN IGAZAM!
Én mindenképp a kisebbséghez tartozom (remélem nem vagyunk elenyészőek), mert nem gondolom azt, hogy valakinek itt igaza van. Szerintem sok-sok igazság van, mindenkinek a sajátja. Nem kell ugyanazt gondolni, nem kell, hogy mindenkinek azonos legyen a prioritás! Így el kellene fogadni, hogy igazából nincsen többség és nincsenek abszolút valóságok!
Amit látok, hogy a vita még mindig azon van, hogy melyik rossz a jobb. Aki kevesebbet lop, aki nem annyira árusítja ki az országot és aki kevésbé hazaáruló. De mi lenne, ha végre nem a ganéjból választanánk? Mi lenne, ha nem pártoskodnánk? Mi lenne, ha nem lobbiérdekek lennének, hanem szociális érzékenység?
Az általam vágyott és felépíteni kívánt világban a szeretet, tisztelet és elfogadás az alap.  Ha valaki mást gondol, mint én, az egy másik nézőpont. Nem ellenem van, hanem önmagáért. Nem kell kiirtanom, meggyőznöm, utálnom és hadakozni ellene. Ez a társasjáték akkor jó, ha mindenkinek jó. Amíg a „többség” nem foglalkozik azokkal, akik kevesebben vannak, addig ezt az embertelenséget tapasztaljuk, ami most van.
Aki például autista gyermeket nevel, az garantáltan kisebbségben van, és ha ő nem kapja meg azt a támogatást, amire a családjának szüksége van, akkor nagyon nagy bajban lesz, mert vannak dolgok, amik neki elérhetetlenek abból, ami - elvileg - mindenkinek jár.  Meg kell őket kérdezni és úgy kell a társadalmi dolgokat összerakni, hogy ők is boldoguljanak. De mondhatom azokat is, akiknek beteg családtagja van, azokat, akik egyedül nevelik a gyermekeiket, azokat, akiket bántalmaznak és sorolhatnám még napestig. Ha belegondolsz, te is kisebbség vagy. És ugyanakkor többség. Na de mindez számít? Nem, mert ha emberség van, akkor teljesen mindegy, ha pedig embertelenség, akkor is.
Ez a földi játszótér azért van, hogy MEGÉLJÜK és MEGTEREMTSÜK a saját valóságunkat. Az a lény, aki a fizikai testünkön túl vagyunk, sokkal magasztosabb annál, mint ami most itt látszik. Hát nem a szeretet az alap, a közös gyökér? Nem rokonok vagyunk mindannyian? És nagyon fontos: sérültek is vagyunk, én, te, ő, mind. Ha pedig tovább ütjük egymást, akkor jobb lesz?
Számtalanszor megtapasztaltam, hogy amikor dühösen vitázom valakivel, ott épp saját magamban van valami gyógyulatlan seb, és a megoldás soha nem a másik meggyőzése, hanem a szeretet megtalálása önmagamban. Tegyétek már vissza Istent az egyenletbe és más lesz az eredmény!

Csodina
 





Ha kérdésed van,keress a csodina@gmail.com -on

2018. február 11., vasárnap

Megváltozott a szél





Gondolom nem vagyok egyedül azzal az érzéssel, hogy rendszerváltás helyett itt csak gengszterváltás történt.
Megtapasztaltuk mára a jobboldalt, a baloldalt, a liberálist, az illiberálist és azt látjuk, hogy mindegyik csillagokat ígér de csak alamizsnát ad, legfőképpen pedig nem a mi érdekeink szerint cselekszik.
Alapvetően mindenki hajlik valamelyik párthoz vagy erőhöz, mert vagy jobban élt az egyik alatt, esetleg nagyobbat szívott mikor a másik volt hatalmon. Érzelmek feszülnek egymásnak, miközben emberek győzködik egymást:
Le kell váltani! - Nem lehet leváltani! - Még mindig ők a kisebbik rossz!

Ha az ember egy icipicit hátrébb lép, akkor vajon mit lát? Volt itt egy párt, több párt, pártoskodás, uszítás és ellenségeskedés. Vajon ez az, amit akarunk? Ez az a rendszer, ami a békességet és a harmonikus életet támogatja?
Lobbiérdek, külföldre juttatott vagyonok, családi összefonódások, korrupció, romokban heverő oktatási és egészségügyi rendszer, egymásra mutogatás. Loptak-csaltak-hazudtak, de majd mi börtönbe zárjuk őket! Hányszor hallottuk már? Hányszor hittük el? És hányszor fogjuk még bekajálni? Ezt akarod?

Vedd elő a józan paraszti észjárásodat, ne hagyd, hogy megint megvezessenek!
Egymást szapulják, miközben a tebenned lévő haragból élnek. Lásd már meg végre, hogy nem kell választani kaka és fos között! Le kell mindet húzni a vécén, mert ez a természet rendje!
Ha nem tetszik, ami most van, mondj rá nemet és amit akarsz, arra mondj igent! Hogy ez nehéz, mert nincs más lehetőség? Már hogy ne lenne! Vagy ha nincs, hát teremts!
Mi a te értékrended? Aki most van, megfelel ennek? Keresd meg azt, aki becsületes! Válaszd azt, aki soha nem vert át téged!
Nem kell az, aki lefekszik a keletnek és nem kell az sem, aki puncsol a nyugatnak. Olyan kell, aki itt áll középen és mibennünk hisz, aki tudja, hogy ez a haza a jövő neki is és nekünk is, aki tudja, hogy az életét azért kapta, hogy szolgáljon vele.
Hogy hol van ő? Én nem mondhatom meg, te hol találod meg az embered, ez a te dolgod.
Ígéret volt-van-lesz és tettek is voltak, vannak és lesznek. Nézd meg, ki mit tett eddig!
Keresd magadban a lelkesedést, keresd magadban a hitet és keresd magadban a választ is!
Nézz körül és lásd meg az utat, a jelek itt vannak, a híd előtted, az üzemanyag pedig a szívedben.
Most van itt az idő, hallgass végre arra a sugallatra, ami a szíved első dobbanása óta veled lüktet. Tudod, amit tudnod kell.
Egy vezető nem lop, nem csal és nem hazudik. Ugye? A hatalmat el kell venni mindenkitől, aki alkalmatlan a vezetésre. Az elmúlt időszakban elég sokan bebizonyították már magukról, hogy „nem ők azok”.

Süllyed a hajó.
Lehet kiabálni, kapaszkodni, vádaskodni, hogy ki miatt van nagyobb lék. Teljesen mindegy, kinek van igaza.
Most kell szép csendesen elfordulni és hátrahagyni mindezt a színjátékot, mert ennek a hajónak el kell süllyednie. Foltozhatatlanul hazug és megjavíthatatlanul embertelen.
Nyisd ki a szemed és legfőképp a szíved, hogy meglássad: új hajó épül. Emberség, tisztelet és becsület az építőanyaga. A zászlaja fényből van.
Csak egy kicsit gondolkozz el! Kié a jövő? Itt vannak azok az emberek, akik meg tudják teremteni, mert érzékelik: MEGVÁLTOZOTT A SZÉL.
A rendszert kell nekünk itt és most megváltoztatni. Azzal tudjuk megtenni, hogy egyetlen hazug emberre sem mondunk IGENt. Ez a mi teremtésünk.


Nem is olyan bonyolult, ugye?

Csodina







Ha kérdésed van,keress a csodina@gmail.com -on