2019. november 5., kedd

szolgálati közlemény

Tegnap este hazafelé jövet elém ugrott egy vaddisznó, mögöttem a kocsiban a négy gyerek. Szerencsére megúsztuk, csak az index bánta az ütközést.
Figyeljetek nagyon és az olyan környéken, ahol vadak is élnek tényleg lassan menjetek!!!!
Ezek a cuki, nem kicsi állatkák nem zavartatják magukat, baromi vakmerőek és nagyon meg tudják ijeszteni az ember lányát amikor felkenődnek a kocsi elejére... Azt hiszem örülök, hogy nem élnek erre elefántok...











Ha kérdésed van,keress a csodina@gmail.com -on

2019. július 19., péntek

Furcsa jószág az ihlet

Furcsa jószág az ihlet, mindig váratlanul érkezik és kihívásokat tartogat, mintha próbára akarna tenni.
Történt ugyanis, hogy a kertben tevékenykedtem. Amíg a ház felőli oldalon ügyködtem semmi nem történt azon kívül, hogy élveztem a munkát és az eredményét.
Amikor viszont a kert túlsó sarkába mentem, hogy az elképesztően sűrű susnyát megszüntessem, eszembe jutott egy gondolat. Annyira jó volt, hogy felnevettem, pedig a csalán épp bosszút állt a bokámon. Már a következő pillanatban tudtam, hogy ez a mondat tökéletes lesz az egyik folyamatban lévő könyvembe, így gyorsan ledobtam a kesztyűt, mellé löktem a sarlót és berohantam a házba.
Hamar ráébredtem, hogy a számítógépem nem tudom használni, mert a gyerekek épp mesét néznek, de sebaj, van nekem egy (két) gyönyörűséges füzetem, így elővettem egy toll kíséretében és megörökítettem azt a szuper gondolatot. A füzetet gondosan a helyére tettem és visszamentem a csalánosba. Nem telt el két perc, amikor a következő gondolat jött, de olyan szép volt és összetett, hogy meglehetősen gyors sprintet nyomtam a házig, a kesztyűket menet közben hajítva el.
Gondoltam cseles leszek és ez alkalommal magammal vittem a füzetet és letettem az emelt ágyás sarkára.
Na ki találja ki, hogy mi történt? Na?
Hát persze, hogy semmi! A teljes bozótot kiirtottam anélkül, hogy egyetlen jóérzésű poén eszembe jutott volna. Most komolyan: muszáj fogyókúrával egybekötni az írást? Pedig azt hittem eleget megyek, de ezek szerint tévedtem...


Ha kérdésed van,keress a csodina@gmail.com -on

2019. június 26., szerda

Adrenalin-lökettel indult a mai nap...

Adrenalin-lökettel indult a mai nap.
Hatkor rutinosan kinyomtam az ébresztőt és azonnal visszaaludtam, azt is csak félálomban érzékeltem, hogy a legkisebbem átmászik a fejemen.
Valamikor fél nyolc előtt megszólalt a telefon. Annyira aludtam, hogy nem emlékeztem rá, hogy egyszer már kinyomtam, azt hittem, hogy hat óra van, csak amikor megláttam egy jó barátunk nevét a kijelzőn akkor derengett fel, hogy valami nem stimmel.
A következő másodpercben egyszerre futott bennem végig, hogy úristen elaludtam, meg az hogy valami nagyon nagy baj lehet, ha ilyen korán reggel hív a jóbarát.
Mivel csak belehörögni tudtam volna a telefonba, ezért gyorsan kinyomtam, kitámolyogtam az ajtón kívülre, hogy a még alvó gyerekeket ne zavarjam és visszahívtam. Közben az éhes macskák a lábamnál gomolyogtak.
Mire kicsöngött a telefon, addigra végigfutott bennem az is, hogy reggel még kolbászt akartam sütni a párom ebédjéhez, amit munkába visz magával, valamint a mosógépet is ki kell pakolni és nem biztos, hogy lesz időm mindenre.
Szerencsére kiderült, hogy semmi baj nincs, csak az általam kért információt - azaz hogy van-e, mikor és mennyiért gyümölcs a környékükön-, akarta megosztani velem.
Mivel ismeri az életvitelünket ezért tudja, hogy a gyerekek úgyis korán kelnek, tehát nyugodtan hívhat nyolc óra előtt.
És valóban az év 365 napjából 360-on hét előtt már tényleg a házimunkát csinálom, de ez a reggel most kivételesen benne volt abban az öt másikban.

Ezek után, mivel nem kicsit keltem késve, kapkodósra sikerült a folytatás is. A vizuális típusok nyugodtan képzeljék el, ahogy mezítláb, a szandálommal és a tejes flakonokkal a kezemben rohanok a kocsihoz, hogy a párom ott ne hagyjon, mert ő is késésben volt. A hajam gubancait a kocsiban fésültem ki, még jó, hogy Hajnikám miatt mindig van nálam hajkefe.

Egyébként ebben az egészben én ártatlan áldozat vagyok, mindenről Arn a templomos lovag tehet. Már lassan két hónapja hogy leszedtem a filmet, amikor töriből ez volt a téma.
Mivel az életformánk nem tipikusan városi, így előfordul, hogy egy-egy filmet néhány hónap késéssel nézünk meg. Ráadásul nyáron, amikor sokáig van világos, akkor sokáig kint is vagyunk és etetjük a szúnyogokat. Mindezt persze kerti munkának álcázzuk. Amikor pedig az ember este kilenc után kezd filmet nézni, akkor előfordul, hogy másnap nem bír felkelni.

Azt már csak zárójelben teszem hozzá, hogy rajtam kívül ez a többiekre volt igaz, mert én a film után még nekiláttam a saját munkáimnak, így én igazándiból ma feküdtem le.
Hogy ma mégis kedves leszek mindenkivel, szintén nem rajtam múlott. A tejeskocsitól jövetben volt egy parkolóhely szabadon a bolt előtt, így kénytelen voltam megállni és bemenni dugicsokiért, aztán a kis pirosnál sorompót kaptam, így reggeli helyett be is toltam az egészet, amíg várakoztam. Innen a mai nap garantáltan diadalmenet lesz.
Persze csak addig, amíg bele nem gondolok, hogy mára a játékok teljes átvizsgálása és rendberakása van betervezve és emellé megígértem a családnak, hogy rántott karfiolt és patisszont sütök… Azt hiszem keresnem kell még valami nasit.


Csodina





Ha kérdésed van,keress a csodina@gmail.com -on

2019. június 22., szombat

Kalandos éjszaka



Tegye fel a kezét, aki szerint vicces a meggymagozás! Na szerintem sem. De ma igen!
Történt ugyanis, hogy míg Évimamival az éjszakába nyúlóan küzdöttünk a befőzéssel, addig a szomszédunkban (ami ugye cirka 200 méter légvonalban) nem hagyták abba az átalakítást, és este 11-kor még javában kopácsoltak.
Közben a párom úgy döntött, hogy lefekszik. Mondtam is neki, hogy legyen szíves helyettem is aludjon, hogy reggel fel bírjak majd kelni, mert isten tudja meddig szórakozunk még a meggyel.
Néhány perccel később azonban felpattant és kiment. Mi azon tanakodtunk, hogy vajon a röhögcsélésünket nem bírta és kiment a jurtába aludni, vagy elment megkeresni a tavalyi sünit? Hát egyik sem.
A szomszédban ügyködő fiatalok teljes megrökönyödésére beállított hozzájuk mezítláb, egy szál alsónadrágban és kifejtette nekik, hogy az ilyen munkát talán nappalra kellene időzíteni . Aztán ahogy érkezett, úgy el is pályázott a susnya felé, lámpa nélkül. Mire hazaért, addigra begyűjtött a talpába egy kökénytüskét, amit némi küzdelemmel sikerült kioperálni.
Az ifjak szerintem majd az unokáiknak is mesélni fogják, hogy egy éjjel hogyan jelent meg náluk Tarzan. Én meg még most is röhögök…

Csodina


Ha kérdésed van,keress a csodina@gmail.com -on

2019. június 8., szombat

Egy rövid élet




Valamelyik délután végigszánkázott egy verébfióka a házunk tetején. A fészek valahol a cserepek alatt lehet, onnan potyogott ki szegény jószág. Repülni még nem tudott, de már szinte teljesen tollas volt. Próbált szárnyra kelni, de még csak félig sikerült neki, landolni már tudott, de felrepülni még nem.
Sikerült megmenteni a  macskáinktól, új otthona egy doboz és abban egy fűfészek lett.
Etetgettük, itatgattuk, szeretgettük. Kicsi volt, puha és nagyon félt szegény.
Másnap reggel életben volt még, aminek nagyon örültünk, ezek szerint volt értelme a gondoskodásunknak. Délelőtt többször adtunk neki enni felszeletelt gilisztát, frissen fogott legyet és pókot.
Nagyon hangosan csipogott a kályha tetejére tett dobozban, hívogatta a szüleit szegényke.
Aztán hogy, hogy nem, valahogy kiröppent a dobozból, és mivel felemelkedni nem nagyon tudott, lent a földön próbált visszajutni a családjához
Ez sajnos nem sikerült, mert jött az anyacica és elkapta.
A gyerekek már csak azt látták, hogy az egyik baba cica eszik egy kicsi madarat.
Rohantak be a házba hogy hol van a mi kis csiripelőnk de ő már nem volt sehol.
Nagyon haragudtak a macskákra.

Ez megint egy jó történet arra, hogy beszélgessünk az életről, a sorsról és a halálról, a természet rendjéről.
Na meg hogy elgondolkodjunk a saját félelmeinkről, amik lehet, hogy minket is pont így sodornak bajba…

Csodina

 


Ha kérdésed van,keress a csodina@gmail.com -on

2019. május 31., péntek

Életkép :-) Már majdnem unatkozom...


Tegnap remek idő volt, nálunk mocsár lett minden. Délelőtt puszta kézzel sárból gátat építettem a szakadó esőben, hogy az út járható maradjon (gyermeki öröm volt), majd vizet szivattyúztam a pincéből.
Ez utóbbi azért volt izgalmas, mert térdig ért a víz és az alsó polcon lévő befőtteket majdnem ellepte. Szerencsére a szivattyú be volt dugva (ez szerintem nem az én érdemem) így a létra második fokán és az alsó polcon állva sikerült beindítani. Csak egy kicsit folyt be a víz a gumicsizmámba, amikor azt hittem már eléggé leapadt a víz és megpróbáltam idő előtt leállni a padlóra...
A cirkuszi kocsi beázásait már nagyon rutinosan intéztem, lassan milliméter pontosan tudom, melyik lavórt hová kell tenni.
A fiúk ekkor már két vizsganapon túl voltak, ez számomra mindig izgalmas (na jó idegbajos) időszak. Ráadásul a vizsgák után jön Hajnikám ovis ballagása, ha amúgy netán unatkoznék, szóval eljött az a pillanat, amikor azt éreztem, hogy az idegszálaim a bőrömön kívül lobognak és a legkisebb zaj is borzolja őket.
A fogadott nagymaminkat mostanában Messiásnak hívom, ezen a héten számomra egyértelmű volt, hogy megérdemli a címet. Az, hogy mindannyian túléltük, nagyban az ő érdeme.
Most túl az összes vizsgán, a ballagásra előkészített cuccok előtt állva megint azt érzem: Megérte. Jó, hogy magántanulók, jó, hogy vannak kalandok az életünkben és néha jó bőrig ázni is. Persze menet közben voltak kétségeim.
És most kiveszem a szabimat, mert megérdemlem.
Ja, nem. Csinálom tovább, de azért TÉNYLEG megpróbálok lelépni néhány napra.
És különben is! A Nagylány már úton van hazafelé, éjjel eggyel többen leszünk itthon <3
Szép az Élet!




 


Ha kérdésed van,keress a csodina@gmail.com -on

2019. május 20., hétfő

Beavatás.anyu


Világgá ment a nagyfiam, elröppent egy másik kontinensre. Múlt éjjel még elkocsikáztam hozzá egy ölelésre és kicsit izgultam helyette is.


Ma úgy éreztem magam, mint amikor annakidején először ment oviba: elszorult torokkal adtam oda egy idegennek a csöppnyi gyerkőcömet. Aztán ez megismétlődött még ötször. Mindig volt a torkomban gombóc és mindig egy nagy mérföldkő volt kiadni az addig folyton mellettem lévő csemetét a szoros testközelből.
Most a kiröppenése más és mégis ugyanaz az érzés. Felnőtt: önálló döntése és a munkája gyümölcse ez az utazás. Mérhetetlenül büszke vagyok rá és közben egy kicsit bele is halok.
Ilyenkor érzi meg az ember, hogy valami véget ért, végérvényesen és visszahozhatatlanul. Ami jön, az jó, örömteli és lelkesítő, mégis ott van benne az elmúlás. Ezzel a messzi világban töltött nyárral végképp kilép az élet színpadára. Már az idáig vezető útja is erről szólt, de mégis ez a valódi beavatás neki: helytáll az idegenben.
Ma szembesültem azzal, hogy van még jónéhány beavatási lépcsőfok az anyaságban is.
Tavaly elment a nagylányom, őt már rutinosan (?) várom és engedem újra el, amikor nagy ritkán hazajön. Ő is helytáll, ő is idegenben.
A szívem csücskei.
Még itthon van négy, még van kivel pörölni, még van kitől idegbajt kapni, aztán sorban majd ők is elindulnak, elengedik a kezem. Most még függenek, kérdeznek, csacsognak, dacolnak és kamaszkodnak. Aztán egyre önállóbb döntéseket hoznak majd, megvalósítják az álmaikat, beteljesítik a sorsukat.
Pont úgy ahogy én is tettem. Pont úgy, ahogy én is teszem.
Többé váltam a születésükkel, többé az együtt töltött évekkel és megint többé az ilyen belehalásokkal. Már nem én vagyok a sor elején. Egy láncszemmé váltam a végtelen folyamatban.
Innen másképp tekintek a szüleimre és az őseimre. Egészen más színe lesz az ő ’hibáiknak’.
Egyetlen szál vagyok a szőttesben, lassan eltűnök az élről, jönnek a többiek, viszik a stafétát, viszik, amit kaptak tőlem, tőlünk. Viszik a jót és viszik a rosszat, a szeretetet és a meg nem oldott vacakságokat. Ők is ugyanúgy fognak visszatekinteni rám, mint én a szüleimre, és majd az unokáim úgy, mint én a nagyszüleimre. Én pedig öreg leszek a szemükben, és amíg fiatalok lesznek, nem fogják tudni érezni azt, hogy én is fiatal voltam és pont olyan hittel indultam neki a világ meghódításának, mint ők teszik most.
Valami megváltozott bennem. Másképp látom azokat, aki előttem jártak. Azt hiszem kezdem sejteni, mi is a valódi tisztelet.

Csodina






Ha kérdésed van,keress a csodina@gmail.com -on

2019. április 22., hétfő

Amikor azt mondod...

Amikor azt mondod, hogy a baloldal a jó, ez a helyes irány, akkor azt mondod: levágom a jobb lábam és kezem, teljes értékű ember csak így lehetek!
Amikor azt mondod, hogy a jobboldal a jó, ez a helyes irány, akkor azt mondod: levágom a bal lábam és kezem, teljes értékű ember csak így lehetek!
Ha valamelyik oldal nagyobbra nő, mint a másik, akkor sánta lesz az ország és a féloldalas gondolkodással csak annyi a kérdés, hogy az út melyik oldalán borulunk az árokba.
Nem véletlenül dolgozik össze a két agyféltekénk, bármelyik hiányában emberként nem működhetünk jól!
Ha hiányzik egyik vagy másik végtagunk, az életünk sokkal nehezebb és sokkal kiszolgáltatottabbak vagyunk. Az egyensúlyban benne van mindkét oldal.
Ha pedig az agyból kicsit lejjebb tudunk szállni, ott megtaláljuk a szívünket és lehet, hogy teljesen más válaszokat találunk, mint amiket eddig az eszünkkel gondoltunk.
Csodina


Ha kérdésed van,keress a csodina@gmail.com -on