2019. július 19., péntek

Furcsa jószág az ihlet

Furcsa jószág az ihlet, mindig váratlanul érkezik és kihívásokat tartogat, mintha próbára akarna tenni.
Történt ugyanis, hogy a kertben tevékenykedtem. Amíg a ház felőli oldalon ügyködtem semmi nem történt azon kívül, hogy élveztem a munkát és az eredményét.
Amikor viszont a kert túlsó sarkába mentem, hogy az elképesztően sűrű susnyát megszüntessem, eszembe jutott egy gondolat. Annyira jó volt, hogy felnevettem, pedig a csalán épp bosszút állt a bokámon. Már a következő pillanatban tudtam, hogy ez a mondat tökéletes lesz az egyik folyamatban lévő könyvembe, így gyorsan ledobtam a kesztyűt, mellé löktem a sarlót és berohantam a házba.
Hamar ráébredtem, hogy a számítógépem nem tudom használni, mert a gyerekek épp mesét néznek, de sebaj, van nekem egy (két) gyönyörűséges füzetem, így elővettem egy toll kíséretében és megörökítettem azt a szuper gondolatot. A füzetet gondosan a helyére tettem és visszamentem a csalánosba. Nem telt el két perc, amikor a következő gondolat jött, de olyan szép volt és összetett, hogy meglehetősen gyors sprintet nyomtam a házig, a kesztyűket menet közben hajítva el.
Gondoltam cseles leszek és ez alkalommal magammal vittem a füzetet és letettem az emelt ágyás sarkára.
Na ki találja ki, hogy mi történt? Na?
Hát persze, hogy semmi! A teljes bozótot kiirtottam anélkül, hogy egyetlen jóérzésű poén eszembe jutott volna. Most komolyan: muszáj fogyókúrával egybekötni az írást? Pedig azt hittem eleget megyek, de ezek szerint tévedtem...


Ha kérdésed van,keress a csodina@gmail.com -on

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése