2012. szeptember 20., csütörtök

Megváltást várunk?



Már megint úgy tűnik, megváltást várunk. Ki a földönkívülieket hívja, ki Jézus újbóli eljövetelét reméli, mások egy szakrális királyban bíznak. Egy közös pont van ezekben: kívülről várják a felmentő sereget.
Az számomra is nyilvánvaló, hogy a megváltás közel, csakhogy nem kívülről jön, ez bizonyos. Mindenki saját maga kell, hogy végigjárja az utat, hogy a halott porból élő emberré váljon.
A megváltás témája sokak számára tabu, főleg azoknak, akik azt hiszik (el), hogy őket Jézus megváltotta. Próbáltam ilyen barátommal beszélni erről, mert őszintén érdekel, hogy ez számára konkrétan mit jelent, de először csak ködös általánosságokat kaptam, azokat a mondatokat, amiket a templomban mondanak, aztán pedig elutasító kihátrálást a témából, mikor egyértelművé vált, hogy énbennem ezzel kapcsolatban nem vakhit, hanem kérdőjel van. Mert bizony én nem hiszem el, hogy egy ember halála megválthat bárkit, még akkor sem, ha erről az emberről azt hirdetik, hogy Isten egyszülött fia. Már ez a feltételezés is morbid, hiszen ha Istennek ő lett volna az egyszülöttje, akkor mi kik vagyunk? Nem Isten gyermekei? Ha én hiszek valakiben, akkor az miért váltana meg engem? Ráadásul mi is a megváltás? Az, hogy megszabadulunk a bűneinktől?
Érdekes módon, azok az emberek, akik megváltottnak hiszik magukat a környezetemben, nem élnek semmilyen szempontból minőségibb életet, mint azok, akik nem „tértek meg”. Sőt. Azt látom, hogy a vakhitben buzgólkodó emberek sokkal stresszesebbek, mert mindenáron igyekeznek jók lenni, elkerülni a bűnt, és ezáltal sokszor tesznek olyan dolgot, ami nem szívből jön, csak mert az jócselekedet, míg olyasmit, ami jól esne, de bűnösnek vagy nem illőnek minősül kikerülik akkor is, ha a lelkük mélyén erre sóvárognának. Lehet, hogy „jók”, de egyáltalán nem őszinték. Aki pedig nem őszinte, az hogy lehet „jó”??? Ilyenkor az ember átveri önmagát és abban bízik, hogy Istent is átverheti, mert olyannak mutatja magát, amilyen valójában nem.
Jó cselekedet valakinek segíteni akkor, amikor szívem szerint rohannék haza pihenni, és elegem van mindenkiből? Jóság az, amikor valakit ki nem állhatok, de hallgatom a panaszáradatát, miközben magamban a pokolba kívánom, csak hogy ne bántsam meg? Jó cselekedet valakit elvinni kocsival úgy, hogy közben magamban a tankban lévő benzincseppeket és a pénztárcámban lévő filléreket számolom?
Nem. Szerintem nem az. Ha valaki őszinte életet él, akkor lesz olyan, hogy azt mondja: „Bocs, ma nem viszlek el hazáig, csak ide ahol mi lakunk.” vagy: „Ne haragudj, de fáradt vagyok, és nem akarok veled beszélgetni.”
Miközben ezek az ismerőseim mindenáron segíteni próbálnak nekem (amiért én végtelenül hálás vagyok) – időnként láthatóan kényszeredetten - , folyamatosan kívül látják a saját problémáik okát és a megoldásokat is. Az életük pedig hömpölyög a megszokott mederben a kötelesség és a megfelelés partjai közé szorítva. Úgy gondolják, hogy ha megfelelnek, akkor megússzák a rossz dolgok következményeit. Csakhogy ennek a döntésnek is van következménye: kiadják a kezükből az életüket, élnek valamit, amihez talán közük sincs, miközben szenvednek és jónak hiszik magukat. A buddhizmus követőinél is hasonló a csapda, ők a karmát szeretnék megúszni, igyekeznek olyan dolgokat tenni, amikből csak „jó karma” keletkezik. Ez ugyanúgy a megúszásra játszás, bár valamivel jobban a sajátjuknak tekintik a megoldást, mégis elveszik a saját igazi életüket önmaguktól.
Azok az emberek viszont, akik a saját belső hangjukra hallgatnak –nem tekintik azt ördögtől valónak illetve a vágy hamis csapdájának-, egyre felszabadultabbak, mert napról napra élik a saját megváltásuk folyamatát. Tudják, hogy ez az ő dolguk, nem teszi meg helyettük senki. Aki nem kívülre helyezi a problémák forrását, az megtalálja a megoldásokat is önmagában. Az így élő ember mindig előrébb tud lépni, és akar is, mert a problémákat lehetőségnek látja, nem hárítja a felelősséget a külvilágra.
 Nálunk szinte minden nap történik valami csoda. Hol én csodálkozom rá, hol a párom, hogy jé, ezt eddig nem tudtam magamról. Most is egy betegség kapcsán jutott el a Kedves egy nagyszabású felismerésre. Nem volt könnyű szembesülés, de aki nem gyógyszerben és műtétben gondolkozik, az kénytelen ezt az utat választani. Ráadásul jól működik, mert egyre látványosabban nyílik ki előttünk a világ gazdagsága. A dogmák szűk folyosója helyett a tenger-végtelen. Hogy ennek ára van? Igen, mint mindennek. Fel kell vállalni a felelősséget, be kell ismerni a hülyeségeinket, néha pedig igen fájdalmas a szembesülés.
Amikor valaki felvállalja az életét, azt, aki ő maga, akkor ugyanúgy fogja kapni a tettei következményeit, mint bárki más, csak azzal az apró eltéréssel, hogy nem kell bűnbakot keresnie hozzá. Mert ha vállalom a hibáimat, akkor a tanulnivalót le tudom vonni, és legközelebb már nem potyogok bele ugyanabba a gödörbe, mehetek tovább. Aki ezt nem vállalja, aki meg akarja úszni a következményeket, az lavírozik, agyal, és a végén századszor is ugyanabban a lukban landol, mert nem veszi észre, hogy ő megy még mindig rossz úton és nem más lökte bele.
Az én szememben olyan a jézusi megváltás, mint a modern orvostudomány: nyugodtan élj ugyanolyan oktalan módon, mint eddig, a következménytől majd megment Jézus, vagy az orvosság, ami meg rossz benned – szerintünk – azt kivágjuk. Ezzel szemben én azt vallom: élj napról napra örömtelibben, szeretettelibben és vidámabban. Akkor nyugodt szívvel leülhetsz Jézussal sörözni, és ő érteni fogja a vicceidet, te pedig nevethetsz az övéin. Ez a megváltás.

27 megjegyzés:

  1. Áldott legyen az írója! Minden szava igaz.
    Magam is így gondolkoom, mindazonáltal köszönet a küldőjének is!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, az áldás jön folyamatosan! :-)
    Te is jössz sörözni? ;-)))

    VálaszTörlés
  3. Szeretettel üdvözlök mindenkit aki soraim olvassa,

    Évekkel ezelött én is az "àldàs" szoval illettem volna a fenti iràst.Most mélyen elszomorit.Csupàn arra szeretném kérni mindazokat akik olvassàk soraim, hogy szànjanak idöt a kérdésre és nézzenek utànna mi van akkor ha Jézus Krisztus a Megvàlto.
    Megéri a fàradsàgot.
    Nem egy Szentfazék vagyok aki betévedt ide és elszörnyülködött.
    Sem szekta tag aki a vakhit buzgalmàban fanatikussà vàllt..

    De mert öt Jézust, a szivembe hordom igy szavai igazsàgàrol hittel tehetek bizonysàgot, 30 év keresés utàn, ezért szeretnélek figyelmeztetni: igaz az, hogy a halott porbol élö emberré kell vàllni.Magadra hagyatkozva nem fog menni.A Profétai szo érvényesebb napjainkban mint bàrmikor mäskor.A Korintusiaknak irt mäsodik levélben utal Pàl Apostol a hamis Krisztusokra a joakarat àlarcàban történö hamis félrevezetésekre
    Màte evangéliumàban a végsö idökröl szolo tanitàs részeként, olvahatjuk a jézusi figyelmeztetéseket a becsapàsrol az ö nevének hamis hasznàlatàrol.
    Egyre unkàbb érvénybe lépnek az 1Tim 4,1 sorai.


    A Jo isten megàldott bennünket szabad akarattal.Jàrom az Igaz hit utjàt.Szabad akaratbol Isten dicsöségére.Akkor itéld meg ez ut göröngyeit ha talpad alatt érzed.Mindannyiatoktol akik e sorokat olvassàk tiszta szivböl kèrem gondolkozzatok el és tegyétek fel magatoknak a kérdést: Mi történik akkor ha Jézus Krisztus az egyetlen Igazsàg.
    Minden szeretetemmel.
    Julia (jfehr@vitarmonie.ch)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Júlia!
      Köszönöm soraidat! Ma ha Jézus megjelenne, akkor valószínűleg nem sokan ismernék fel. Tiszteletben tartom a meggyőződésedet, ide az enyém van leírva. Számomra az ő példája nagyon is követendő, és a felvállalás nem jelenti azt, hogy magamra vagyok utalva, sőt. Mivel nem köt semmilyen dogma, nem köt a mások által szentírásnak tartott Biblia, ezért szabadon a szívem szerint élem meg a kapcsolatomat a Mindenséggel. Soha nem vagyok "egyedül". Ehhez nincs szükségem semmilyen megszemélyesítésre, semmilyen mankóra. A kommunikáció "Istennel" folyamatos, amikor épp hajlandóak vagyunk Vele szóba állni. Nem kell közvetítő, SENKI, Jézus sem. Ő nem közvetítő, ő egy nagy tanító, aki utat mutatott. Az ő útját. Mi pedig mindannyian járjuk a magunkét.
      Az egyházak túl sok ferdítést tettek a jézusi tanításokon, mindenki a szívén keresztül tud eljutni a tiszta kapcsolathoz.

      CsE

      Törlés
    2. Kedves Csodina!

      Írhat, írhatnak Önök tengernyi könyvet, nékem mégis az a véleményem, hogy nem a Jézus által kijelölt utat járja egyikük sem!
      "Aki követni akar engem, vegye fel keresztjét, úgy kövessen"
      MIndeddig- én naív lélek- azt hittem, hogy Ön és férje, Attila Istenfélő, hívő emberek, de írását olvasva mélységesen sajnálom mindkettőjüket.

      Sajnálom, nagyon sajnálom...

      Törlés
    3. Kedves "Névtelen"! Soha nem féltem Istent és nem is szeretném félni. Szerintem a szeretet a kulcsszó, akitől félni kell, az nem jó irányba visz. A keresztjét mindenki viszi, épp ez az, amit leírtam ebben az írásban is: nem lehet megúszni, aki ezt akarja, az a saját útját nehezíti meg, de mindenkinek szíve joga választani.
      A hivatalos egyházakkal jópár dologban nem értek egyet, többek között azzal sem, hogy nem minden út visz Istenhez. Meggyőződésem, hogy MINDEN ÚT ISTENHEZ VEZET. Isten szeret bennünket akkor is, amikor nem vagyunk "jók".
      Akik elolvassák a blogomat, azok közül sokan itt maradnak, mert hasonlóan gondolkodnak, mint én. Azok, akiknél "gombot nyomok meg", tovább fognak állni, mert nem tetszik nekik mindaz, amiről beszélek. Ez teljesen rendben is van, éljen és gondolkodjon mindenki hite szerint. Nem érzem, hogy sajnálatra méltó lennék. Miért is? Mert másnak látom Jézust, mint ahogy az egyházak tanítják?
      TALÁLKOZTAM ISTENNEL és számomra nem hit kérdése a szeretet tanítása.
      CsE

      Törlés
    4. "Mert másnak látom Jézust, mint ahogy az egyházak tanítják?"

      Idézet Öntől.

      Véleményem szerint Jézust úgy kell látnunk, ahogyan az Evangélium(ok)ban leírták!!!

      Abban viszont osztom nézetét, hogy nem az egyházak tanítása szerint.

      Üdvözlöm.

      Törlés
    5. Az én világlátásom szerint semmilyennek nem KELL látni sem Jézust, sem Istent. Ez mind az egyházak elvárása. Az evangéliumok hitelességét pedig nem csak én kérdőjelezem meg- de ez igen hosszú téma lenne.
      Számomra a leghitelesebb forrás nem az, amit mások leírnak, hanem amit megélek. Jézus sem leírásokból ismerte Istent és a szeretet tanítását. Ha valaki kíváncsi rájuk, a legtisztább forrás, ha találkozik velük. Szerintem.
      CsE

      Törlés
  4. Jézust, a Mestert, tisztelem, és tőlem telhető módon követem.
    Jézust, az embert, tisztelem, és bölcsességét, tanításait példaértékűnek, követendőnek tartom.A saját bűneimért, hibáimért én vállalom a felelősséget, és nem testálom sem Rá, sem másra.Számomra ez a természetes, és mintha ezt is Tőle tanultam volna. :) Engem kifejezetten rossz érzéssel tölt(ene) el, ha arra kellene gondolnom, hogy az én bűneimért más szenvedett, netán meghalt. Iszonyú érzés lenne, nem megnyugtató...Ezért nem tartozom egyik egyházhoz sem, de én is Isten gyermekének, teremtményének érzem magam. Viszont már felnőttem, ezért a tetteimért én felelek. Most, és majd egykoron...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljesen így érzem én is! Mindenki felel mindenért, amit tesz, gondol és mond. Az is, aki még hárít, csak neki még nehéz, amiért nem tudja, hogy minden eszköz a kezében van. Igen, talán ez a felnőttség jó kifejezés. Köszönöm!

      CsE

      Törlés
  5. Kedves szerző! Örömmel olvastam soraidat! Tetszik a humoros, frappáns fogalmazásmód. További jó munkát kívánok neked drága "munkatárs" :) egy Szabad Gondolat

    VálaszTörlés
  6. Kedves SzabadGondolat!
    Köszönöm! A humor nagyon fontos, nekem lételemem. Annak csak örülni tudok, hogy egyre többen vagyunk "munkatársak". A lényeg, hogy ezeket éljük is, ne csak az észt osszuk. :-)

    VálaszTörlés
  7. Kedves Szerző!

    Csodalatosak a soraid! A szívemből szóltál! Amennyiben tollat ragadnék, természetesen a saját véleményem és tapasztalatom szerint, de hasonló szöveget írnék le!

    Köszönettel: Györgyi

    VálaszTörlés
  8. Milyen jó, hogy ilyen sokan gondoljátok így! Nemrég még máglya járt az ilyesmiért... :-)

    VálaszTörlés
  9. http://gondolkodasforradalma.hu/

    Szeretlek benneteket

    VálaszTörlés
  10. Köszi Péter!
    Ez is azt mutatja, hogy már nyakig benne vagyunk az új világban! :-) Van, aki még keres, de nagyon sokan már találunk.
    A megrengethetetlennek hitt dogmák is recsegnek-ropognak, Isten segedelmével rajta vagyok én is az ügyön, hogy az emberek végre maguknak higgyenek és ne ragadjanak bele a múltjuk visszahúzó erőibe.

    VálaszTörlés
  11. Csodálatos érzés, hogy egyre többen látjuk és érezzük ezt.
    Jézus azt mondta, aki engem "KÖVET", nem pedig imád... Arról beszélt, hogy "istenek vagyunk mi mind, a fenségesnek a fiai mindahányan". Arról, hogy Isten "nem kézzel csinált templomokban" lakik, hanem bennünk. Említette, hogy Isten gyermekei vagyunk, a teremtő fény részei, és arra tanított mindenkit, hogy a maga saját, igazi útján jusson el arra a szintre, ahol ő állt már 2 ezer évvel ezelőtt: ott, hogy tudja, érzi és éli ezt a fényt, ezt az isten-létet, az egységet.

    Jézus szembe mert fordulni az évezredes dogmákkal, vámszedőkkel ivott szombaton, kiröhögte a rabbikat (mi vagyunk a szombatért vagy a szombat van értünk?), a vallások és azoknak dogmái fölött állt. Nem féltette a bőrét, mert tudta: a teste mulandó, de ami azon túlmutat, az örök és elpusztíthatatlan. A kereszt egy kínzóeszköz, megfordítva meg egy kard: szenvedés és harc, kell ez nekünk? Kell a kereszténység, mindazzal a szenvedéssel és pusztítással, amit okozott, és a "bűnben születtél, bűnben fogsz meghalni" programjával? Kell? A vallásokra nincs szükség, csak egyéni vallás van, amiben az egység és az egységet érző-látó közösség segíthet.

    Ó, és ami meg az őszinteséget illeti: muszáj nemet is tudni mondani, hogy összhang legyen a kint és bent között. Minek a fölösleges ellentmondás, teherként, amikor szabadok is lehetünk.?

    Köszi az írást!

    VálaszTörlés
  12. Köszönöm Eszter!
    Micsoda véletlen, hogy épp tegnap emlegettük az Esztereket! :-)
    Annyit hozzátennék, hogy az őskeresztények, akik Jézus előtt már azok voltak, a napkereszt szimbólumát használták. Az egyház cserélte ezt át a gyilkos keresztre és hitette el az emberekkel, hogy a kereszténység Jézus halálával kezdődött.
    Ha tehetném, akkor minden útszéli keresztet ledöntenék és áldó kezű Jézus szobrokat tennék mindenhová (amilyen Pilisszántón és Agárdon (vagy Gárdony?) is van)
    Jézus élete és tanítása - az eltitkolt is - fontosabb, mint a megfeszített, halott...
    Teszünk az agymosás ellen! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pontosan így gondolom én is. :)

      Törlés
  13. Így van, de a Biblia szerint se indulhatott a kereszténység Jézus halálával, hiszen ugye maga Jézus is megkeresztelkedett, ne feledjük! Azt mondják, akkor még az egyenlő szárú kereszt volt a norma, a kínzóeszköz miatt hosszabbodott meg a szára 2 ezer évvel ezelőtt. Amikor a bigott keresztények más vallásokat - vagy épp hiteket - csúfolnak, aláznak, mindig emlékeztetem őket, hogy ők voltaképpen egy kínzóeszköz elé borulnak le...

    VálaszTörlés
  14. Ez tetszik!
    Meg a blogod is, az a pápás írás...:-)))))))))
    Te kimondod akkor is, amikor én hallgatok (mert még sokszor működik a jókislányság...)
    Kalapom emelem!

    VálaszTörlés
  15. Megint csak, hű, ha!
    http://utkozben-ontheway.blogspot.hu/2013/03/peldaul-buddhizmus_17.html
    És betettelek a blogom aljára Az Ébredés Szigetei közé...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves PP!
      Örömmel olvastam mindkét "hű-ha"-t, köszönöm, ezért írok! Egyre többen vagyunk, a szigetek lassan összeérnek és kiderül, hogy ahogyan egykor elsüllyedt, most kiemelkedik egy újabb kontinens.
      Isten hozott kis kunyhómban! :-)

      Törlés
  16. nagyon érdekes és jó!

    VálaszTörlés
  17. Köszönöm a megerősités.
    Csak remélni tudom, hogy a Társam is elolvassa- mindenesetre az Útjába teszem.
    Ölelés.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nézted a dátumodat? 1.4 14:14
      folyamatosan jönnek az angyali jelek...

      Törlés