2011. július 21., csütörtök

Szüleink bűnei




Sok pszichológiai könyvvel a hátam mögött rá kellett ébredjek: rehabilitálnunk kell végre a szüleinket.
Ha az embernek lelki gondjai vannak, és ezért elindul az önfelfedezés útján, akkor hamar megkapja a feloldozást: az én problémáimról a szüleim tehetnek. Ráadásul ez tényleg igaz, mert az első 7 életévben mást sem teszünk, mint szivacsként szívjuk be az ő pozitív és negatív mintáikat. Na persze a pszichológiai iskolák jellemzően a negatívval foglalkoznak, mert hát azok okozzák később a problémákat. És ez mind így igaz.
Mi végre akkor a feloldozás?
A szüleinket mi választjuk. Van olyan ismerősöm, aki átélte révüléses utazásban a fogantatását. Egyértelmű volt számára, hogy hová kell érkeznie. Nem az agyával tudta, nem kiokoskodta, az érzés ereje szippantotta be őt a megfelelő helyre, ami az ő rezgésmintájának megfelelt.
Egyrészt nem tiszta lappal kezdtük az életet, másrészt a magzatként, születéskor és később elszenvedett lelki sérüléseket mind bevonzottuk magunknak. Hiszen voltak korábbi életeink, és természetesen a halállal nem szűntek meg a meg nem oldott feladatok.
Nagy csapda, hogy az okosok – köztük sok spirituális tanító is – meggyőződéssel szajkózza, mi az ideális egy gyerek számára. Ezzel komoly bűntudatot vagy haragot ébreszthetnek az emberben a vélt igazságtalanság miatt. Valójában mindenki a saját ideálisába születik, akkor is, ha bántalmazzák tettel vagy szóval, akkor is, ha nélkülöznie kell, akkor is ha valami nagyon negatív mintát kap a szüleitől, és akkor is, ha könnyen és készen kap mindent. A saját életútjában ez a feladata. Korábbról, megszületés előttről hozza a vágyat, hogy azt az adott helyzetet megoldja.
A karmát sokan tekintik büntetésnek, finomabb esetben kiegyenlítésnek. Én személy szerint egy harmadik változatot érzek igaznak. A karma a saját vágyunk terméke, hogy egy adott helyzetben hogyan is állnánk meg a helyünket, illetve a karma begyűjtésének másik módja, hogy akár jót, akár rosszat kívánunk másnak, az mindig visszaszáll ránk.
Meggyőződésem – így a családállítás korában -, hogy nagyon sokszor mi magunk vagyunk sok-sok élet múltán, akik immár megfelelő eszközökkel felvértezve, megoldjuk a generációk óta görgetett problémát, aminek az elindítói talán mi voltunk. Mert lehet, hogy én voltam a saját ük-ük-ükanyám. Vagy valahol valaki a sorban, akinek akkor ott nem sikerült kiugrani a mókuskerékből és ugyanúgy adtam tovább az akkori fiamnak-lányomnak, mint ahogy most kaptam apámtól-anyámtól.
Természetesen ez nem mindig ilyen egyértelmű, az élet nagy szőttesének szálai nem feltétlenül bogozhatóak ki ilyen egyszerűen. De nem vagyunk ártatlan áldozatai a szüleink ránk örökített bajainak ez biztos.
Ráadásul sokszor nem is az okozza a problémát, amit tesz valaki velünk, hanem az, ahogyan megéljük. Erre mondott valamikor igen szemléletes példát az asztrológia tanárom. A horoszkópból kiolvasható, ki hogyan éli meg a szüleit. Az ő egyik gyereke a horoszkópja szerint azt éli, hogy az anyja eltaszítja. Na de az anyja szereti, és esze ágában nincs őt eltaszítani. Mit tesz erre a gyerek, hogy mégis megélhesse? Hát a nap 24 órájából 23 és felet az anyján csüngve tölt, és mivel öten testvérek, és egyébként is van egy anyának sok más dolga a gyerekek babusgatásán kívül, így nap, mint nap éli, hogy nem kellek az anyámnak. Akkor is, ha az anya fél napig csak vele foglalkozik.
Sokáig bűntudatom volt, mert láttam, ahogy a 15 éves nagyfiam viszi tovább a puttonyt, amibe jó néhány követ én raktam bele. Már túl van azon a koron, amikor még megúszhatta volna, ha én rájövök...nem jöttem rá. A 13 éves lányomnak talán kisebb köveket csomagoltam, de ez majd valószínűleg csak a párkapcsolatából derül ki igazán. Én főleg az anyai nagymamám köveit hurcolom. Persze a hátizsákba mindig több személy pakol, de a terheket kivenni belőle csak magunknak tudjuk. Ezért jöttünk: mi kértük, hogy pakolják meg nekünk ezzel és ezzel. Hogy megoldhassuk, hogy megéljük, milyen ügyesek is vagyunk.
Ami a gyerekeinket illeti: könnyíthetünk a motyójukon azzal, hogy megoldjuk a saját problémáinkat, mert ezzel megmutatjuk az utat, akkor is, ha már átadtuk a csomagot, akkor is ha már felnőttek.
Végül azért elgondolkodtató, hogy az ember kicsi korában, kiszolgáltatottan pont akkor gyűjti be a mintákat, amikor a szülei még kellően éretlenek, és bizonyosan nem oldották meg a bajaikat. Biztosan nem véletlen, hogy az emberiségre nem a 40 év feletti szülővé válás a jellemző.
Bocsássuk meg végre a szüleinknek, hogy azt adták nekünk, amit mi kértünk tőlük.

CsE

8 megjegyzés:

  1. Edina, tetszett az írásod így van ahogyan írtad!Az én jelenlegi tudásom és olvasottságom is alátámasztja ezen fejtegetéseidet!
    Gratulálok!
    Marika

    VálaszTörlés
  2. Így van Edina! Tetszik , amit írsz!

    VálaszTörlés
  3. A szüleinket mi választjuk."
    A molesztálos apát? Anyát aki engedi???????? Senki nem vállalna be ilyet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig így van. Pontosan ezeket vállaljuk be, mert okunk van rá. A korábbi be nem fejezett, meg nem oldott élethelyzetek, az összes adok-kapok így köszön vissza. Egészen addig, amíg megbocsátással fel nem oldjuk.

      Törlés
  4. Uram fia,hová csöppentem! Adva van egy megélhetési? unatkozó? meseíró. Ezzel nem is lenne gond. De vannak komoly követői!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. https://www.youtube.com/watch?v=v9AFhLn7ynU

      Van egy jó hírem is: ez itt nem kötelező olvasmány. ;-)

      Törlés
  5. Szerintem te tiszta hülye vagy..
    Nekem kurva szar gyerek korom volt.
    Apám agresszív, haragos, verekedős ember volt.. gyűlölt ő mindent és mindenkit ami mozgott.. sokat kínzott. 9 éves koromban öngyilkos lett.. hál istennek.
    Anyám masszív alkoholista volt.. állandóan vert.. több gyilkossági kísérletet éltem túl.
    Őszintén mondom neked.. nekem ezt nem volt szándékomban bevonzani.
    Nincsenek érzelmeim.. utálom magamat. Utálom a világot. Nem tudok párkapcsolatot kialakítani.. mert undorodok az emberektől.
    Csak az állatokat tudom szeretni. Nem tudom elfogadni magamat.. és arra is rájöttem, hogy ez egy nagyon intenzív traumatikus agymosás eredménye, amit a szüleim követtek el.
    Eszem ágában sincs gyereket vállalni ilyen személyiséggel.
    Kényszeres halogató vagyok.. meg még egy csomó minden más is.. nem részletezek.
    Ezek szörnyű dolgok.. de olvassatok pszichológiát.. nem azért vannak ezek a szarságok mert mi olyan kurva bevállalósak vagyunk hogy bevonzuk.. meg new age, meg horoszkóp meg ez meg az.. áltudomány. Hiteltelen.

    Az emberi tudatlanság, agresszió, érzéketlenség, nemtörődömség, közöny.. önzőség, önkontroll hiánya.
    Ezek a bajok okozói.
    Én egy rohadt ölelést, puszit soha nem kaptam a szüleimtől, kb 3 éves korom óta.. hihetetlen ugye?.. ugye milyen jó? :D hahháháhá háháh
    dögöjjön meg az is aki ilyen hülyeségeket összehord hogy bevonzás.. meg választás..
    Sírok és nevetek .. =(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. @Slinky!
      Balázs Valéria Anamé Karmakiller című önéletrajzi könyvét megtalálod a youtube oldalon hangoskönyv formájában. Ajánlom meghallgatásra, mert ő is bántalmazó családba született. Én meghallgattam, rettenetes volt hallgatni is. Napjainkra eljutott odáig, hogy minden gyermekkori traumája ellenére teljes szeretettel viszonyul édesanyjához. Könyvében arra is rávilágít, milyen előző életbeli sorsfordulatok álltak a bántalmazó családi háttér mögött. Edinának is szeretettel ajánlom meghallgatásra, mert amit ő a fenti írásban megfogalmazott azt Anamé saját nehéz sorsában és megvilágosodásával illusztrálja. Számomra nagy élmény volt rátalálni Anamé történetére.
      Egy rádióriport a youtube-on Anaméval: https://www.youtube.com/watch?v=M_w6HGjzefI

      Törlés