KatasztróFIA

Innen a fotelből nézve nem tudom eldönteni, hogy melyik tábornak van igaza, annak, aki szerint klímakatasztrófa van, vagy annak, aki klímahisztinek látja a helyzetet. Mindkét irányzatból láttam-hallottam ésszerű, a logikus agyamnak befogadható információkat.

Az mindenképpen tény, hogy viszonylag nagy változás van az időjárásban a korábbiakhoz képest, amit több szakma is az eddig használt modelljeinek lecserélésével, finomításával igyekszik lekövetni. Az is tény, hogy az emberek többsége nem szereti a változást, így vagy hárít, vagy kétségbeesetten próbálkozik a változás tompításával. Hogy aztán a VALÓSÁGBAN ténylegesen mi van, szerintem mindenki csak találgatja.

Valamikor ezer évvel ezelőtt, megboldogult egyetemista koromban felvettem a társadalomtudományi karon egy tantárgyat, kompenzálandó az építőmérnöki kar túlzott racionalitását. A tantárgy neve ’Előrejelzések, jövőképek’ volt. Itt elemeztük az 1984 mellett Az ember tragédiáját is, nyilván egyiket sem irodalmi szempontból. Kiderült, hogy minden korban voltak olyan filozófusok és gondolkodók, akik igyekeztek valamiféle képet alkotni arról, merrefelé is megy a világ, több-kevesebb sikerrel. Persze innen visszanézve könnyű az ő naivitásukat kinevetni, de azt látom, hogy most mi is ugyanezt csináljuk, csak nem egy-egy nagy gondolkodó fejti ki a véleményét, hanem nagyjából mindenki.

A szomorú ebben csak az, hogy az emberek egymást minősítve ugranak a másik torkának, illetve igyekeznek a saját igazságukat megtámogatni. És mindenkinek sikerül, hiszen az interneten fent van minden és mindennek az ellenkezője is.

Én nem akarom egyik tábort sem erősíteni, mert hasonlónak látom a politikához: jobboldal-baloldal, kormány-ellenzék. Valahogy az az érzésem, hogy az alap koncepció a hibás. Aki nem látja, hogy nem jó az irány a túlfogyasztással, az egyszerhasználatos instant élettel, a szemétheggyel és a forgalmi dugókkal, az mintha behunyt szemmel létezne a világban. Aki pedig retteg a soron következő apokaliptikus világvégétől és elvárná mindenkitől a sürgős lépéseket, hogy a változást megússza, az a saját félelmétől nem látja a kiutat.

Mert nem, nem kell, nem lehet megváltoztatni a többieket! Nem, nem kell és nem is lehet felébreszteni azokat, akik még alszanak és így is akarnak maradni! Viszont lehet a saját életünket jobban, tisztábban, tudatosabban élni, csak ezt érdemes a fizikai síkon túl a lelki és szellemi síkra is kiterjeszteni. Nagyon sokszor nem az dönti el, hogy helyesen cselekszem-e, hogy valamire igent vagy nemet mondok. Mindkettő lehet helyes és helytelen válasz is. Ha félelemből teszem, akkor bár lehet, hogy a jót teszem, de a világ mégsem lesz jobb hely. Ha szeretetből cselekszem, akkor a –látszólag– helytelen is a megfelelő irányba visz.

Ezt az egészet nem aggyal, hanem szívvel kellene végiggondolni. Bár aggyal is elindulhatunk, de akkor mutatok egy szokatlan gondolat-ösvényt.

Szerinted ki lesz az, aki túléli? Mármint nem csak a katasztrófákat, a Föld esetleges elpusztulását, hanem úgy általában. Meg fogsz halni? (igen!) A párod, a gyereked, a barátaid meg fognak halni? (igen!!!) Van rá befolyásod, hogy a halálod/ a haláluk mikor lesz (esetleg holnap) és mennyire lesz szörnyű? Hát nem nagyon.

Arra van befolyásod, hogy az életed mennyire szörnyű vagy épp mennyire boldog?

Na ez az! Erre képesek vagyunk! Sokkal-sokkal szebb hellyé tudjuk tenni a mi kis világunkat, hiszen van bennünk szeretet és van bennünk isteni szikra! Ha azzal foglalkozunk, hogy mi magunk jobb emberré váljunk és meglássuk azt, hogy mit tehetünk azokért az emberekért, akik körülöttünk vannak, akkor nem marad időnk azon sajnálkozni, hogy azok a vezetők, akiknek a ’dolga lenne…’ nem azt teszik. Sőt arra sem lesz időnk, hogy mindenáron pozitív vagy negatív skatulyába pakoljuk Gréta T.-t, mert igazából teljesen mindegy, hogy ő hős vagy antihős.

Mindenki a saját életével a saját tetteivel vagy épp meg nem tett dolgaival kell elszámoljon. És nem csak a halálunkkor, hiszen már most ott van az a finom hang belül, ami terelget, ha hagyjuk, hogy önmagunk legeslegszeretettelibb verzióját éljük.

És nem a piedesztálon állva beszélek, mert a mindennapjaimból tudom milyen az, amikor az ember a megszokott hülyeségében forogva tudván tudja, hogy pont nem azt teszi, amit kell.

Hagyjuk abba a szájkaratét, éljünk, tegyünk a legjobb belátásunk szerint és engedjük meg másoknak, hogy ők is a maguk módján legyenek jók.

Csodina

 





Ha kérdésed van,keress a csodina@gmail.com -on