Tulajdonképpen szerencsésnek mondhatom magam: páholyból
nézem az eseményeket. Itt a hegyen nincsenek menekültek és technikai okokból az
utóbbi időben a hírek töredéke jut el hozzám.
Amikor néha mégis elolvasom a híreket, akkor mindig áldottnak
érzem magam, mintha nem is e világból való lennék.
Az én napi gondolataimat az tölti ki, hogy Buda baba épp mit
rámol le, hogyan szervezzem meg a srácok fociját, sakkját, és vajon Hajni
reggeli maradékát sikerül-e valahogy bepasszírozni a hűtőbe. A listámon van még
az iskolaigazgatóval való egyeztetés, a kertben elmaradt teendők és a fél éve
magam előtt tologatott sufnipakolás. Na ez utóbbi már majdnem olyan mumus, mint
a Keleti környékén élőknek a menekültek.
Több barátom is érintettnek érzi magát a mostani helyzetben,
féltik a hazájukat, a jövőt. Néhány neten keringő, imára hívó emailt el is
olvastam, de nagyon kevésben találtam meg azt a rezgést, ami szerintem a kiutat
jelenti.
Akármi történik a külvilágban én rendre visszakanyarodom
önmagamhoz. Ugyanis a világom belőlem vetül ki. És például abban NINCS MOST
EGYETLEN MENEKÜLT SEM. Sőt amikor bementem Budapestre, akkor a kedvemért a
Nyugati környékéről is elment az összes. De tényleg!
Persze, ha mégis úgy hozza az élet, hogy kapcsolatba kerülök
velük – nem a hírekben, cikkekben és a facebuksin – akkor azonnal részesei
lesznek a világomnak. Ki mivel találkozik, azzal van dolga.
Na szóval. Én itt magamban azzal vagyok elfoglalva, hogy
ügyesen navigáljam a kis családomat. Legyen a férjemnek reggelente vasalt inge,
a zsebében szeretetteli üzenettel. Rovásos felirattal ellátott, szeretettel
főzött ebéd is dukál neki. Ez menni is szokott. Azzal már gubancok vannak, hogy
a gyerekekkel minden gördülékenyen menjen és a házimunka is megcsinálódjon és a
hazatérő családfő boldog, elégedett gyerekeket és dolgaival kész friss üde
feleséget találjon itthon. Aki nem panaszkodik. Na ez már nem megy annyira.
Bár mostanában sokkal könnyebb az életünk, egy csomó minden
jobb, mint az elmúlt hét szűk esztendőben, mégsem érzem azt, hogy most végre
hátradőlhetek.
Mi a baj? Például az, hogy vannak napok, amikor kiakadok és
leharapom a gyerekek fejét. Vagy összeveszek a férjemmel. Sőt a kettőt
egyszerre. Ez nem valami kellemes. És sajnos mindannyiszor rá kell jönnöm, hogy
a megoldás kulcsa az én kezemben van. Ez nagyon vacak, mert nem mutogathatok,
hogy azok a rohadtak! Pedig tényleg kiborította, elfelejtette, ellenkezik,
verekszik, utálatos, kötekedő, lusta disznó vagy csak türelmetlen és ingerült.
Aha. És én? Vajon tudom-e kedvesen és szeretettel kezelni, amikor a többieknek
épp nincs jó napja?
Mire vágyom én, amikor nyűgös vagyok? Nem arra, hogy békén
hagyjanak, sőt megsimogassanak, hogy oda se neki, majd kisüt a napocska? És
vajon én megteszem ezt a többiekkel?
Tudom-e őket szeretni akkor is, amikor nem a legjobb
formájukat hozzák? Hm-hm. És most nem vadidegen emberekről beszélek, hanem a
hőn szeretett családomról! Hiszen őket is bántom és ők is bántanak, amikor
nincs meg a belső egyensúly. Elég egy odavetett kis szurkapiszka, ugye?
Akkor most jöhetnek a bevándorlók. Meg a kormány. És persze
a terroristák, meg Amerika.
Gyomorgörcs? Naná. Mert azok a szemetek...
De kérem szépen hol van bennünk a szeretet????
Mert ez az egyetlen vizsgánk és folyamatosan elbukunk. Hisz
a saját családunkat sem tudjuk eléggé szeretni! Annyiszor bántjuk egymást!
Megfigyeltem magamon, hogy mi a különbség a saját
állapotomban, mikor tudok vagy nem tudok szeretni. Érdekes volt rájönni.
Két tényezőt találtam. Az egyik, hogy amikor tudok szeretni,
akkor magamat is szeretem. És elfogadom. És akkor mások hülyeségét is
elfogadom, hisz olyan édibédi amikor csupa sár a gyerek, hát nem? És nagyon
vicces is, amikor a homokozóban három varacskos malacka ugrál a frissen
készített dagonyában (amire természetesen nem kaptak engedélyt épp csak
kiszolgálták magukat a kint hagyott vödörből). Ugyanekkora erőfeszítés
mindettől idegbajt kapni és leordítani a fejüket. És mi a különbség? Semmi,
csak (csak?) én.
A másik tényező Isten. Amikor a belső rendet megtalálom,
amikor összeköttetésben vagyok, akkor minden rendben van. Még az is, ha kifut a
tej (pedig tegnap takarítottam le a tűzhelyet), vagy ha a férjem nyűgösen ér
haza és rám sem mosolyog. Kit érdekel? Mosolygok és szebbé varázsolok magam
körül mindent és megtörténik a csoda: visszamosolyog a világ és a férjem is.
Ennek pedig mi köze a menekült-kérdéshez? Semmi. Minden.
Hol vagyok én a történetben? Van-e kapcsolódásom? Szeretem-e
önmagam?
Ugyanis amellett, hogy magyar vagyok, emellett Ember is
vagyok. Isten gyermeke. Ugyanúgy, mint a menekültek. És a politikusok. Meg az
amerikaiak.
Ha szeretem és elfogadom önmagamat, akkor szeretettel tudok
viszonyulni a többi emberhez. Ha kapcsolatban vagyok a végtelen szeretet mátrixával,
ami mindenkiben benne van, akkor nem kérdés: mindenki a testvérem. Persze, hogy
segítek, az egyetlen kérdés, ami felvetődik: Mit tenne most a szeretet?
Szóval egyetlen dolog az, amivel megoldhatjuk ezt a hatalmas
problémát: elkezdünk szeretni. Önmagunkat, a családunkat, barátainkat és végül
az idegeneket. Mert nem azért vannak itt, hogy elvegyék a hazánkat. Azért
jöttek, hogy megtanítsanak bennünket valami nagyon fontos dologra: az
emberségre.
És ez nem liberalizmus. Ez teremtés. A jövőt most teremtjük.
Jut eszembe. Akik féltik a jövőt, mert most valami jön és
lerombolja a világunkat: szerintem bőven van minek lerombolódnia. Ha végre
eltűnik a félelem, a hazugság, az egymás hátbaszúrása, akkor a következő új
világ jobb lesz. A magunk világát mi teremtjük. Az Aranykort kell most
felépítenünk, de ehhez más építőanyag kell, mint amit eddig használtunk. Igen,
minden össze fog dőlni, aminek már nincs helye az új világban. Aki háborog,
panaszkodik, gyalázkodik, annak fájni fog. Neked most fáj? Akkor vizsgáld meg a
benned lévő haragot és küldd el. Már nem szolgál téged. Hamis, túlhaladott,
illúzió. A valóság neve: Isten. Szeretet. Nem érhetjük be kevesebbel.
Szeretetből vizsgázunk, semmi egyébből.
És most sikerülni fog.
CsE
Köszi... jó volt, tetszett, és igaz. :)
VálaszTörlésMost találtam Rátok! Örülök Nektek! Köszönöm!
VálaszTörlésEn is most tevedtem ide, gondolom ugyan az az oldal navigalt ide ami Lacit.Edina kendvenc konyvet is el olvastam mostanra, parhuzamot velek benn felfedezni Carlos Castaneda konyveievel.Orulok hogy itt lehetek, kicsit irigykedve bar de itt is maradok.:)
TörlésSziasztok! Isten hozott benneteket! (és engem is némi technikai szünet után...)
VálaszTörlésMegkérdezhetem melyik oldal hozott ide benneteket? Mazsola?
Az irigykedést pedig nem egészen értem.
Terveim szerint mostantól sűrűbben írok ide. A számítógép végre megvan hozzá. :-) Már csak egy halom kisgyereket kell meggyőznöm, hogy hagyjanak írni. ;-)
Termeszetesen nem vagyok irigy, de azert en is szeretnek ugy elni ahogyan most meg csak beszelek rola.Tetszik hogy van az oldalnak arca.Mar nem tudom melyik oldal navigalt ide de akar az altalad emlitett is lehet
Törlés:-)
TörlésA megvalósítás egyszerű. Csak (?) dönteni kell és lépni. :-)
Köszönöm a megerősítést! Én is ezt vettem észre magammal kapcsolatban, de nehezen fogalmazom meg, talán sokára összegzem. Ugyanígy történik velem, az én környezetemben. Gyerekek, Párom, szeret, nem szeret, és tudom, hogy belőlem indul ki. A kisördög persze mindig ott van, hogy hibáztassak másokat, persze a vége mindig az, hogy én változom..
VálaszTörlésTovábbra is áldott, csodás mindennapokat!
így van bizony :-) változunk, mert ma már nincs más út - hála Istennek.
TörlésEz az! Erről van szó!! Köszi!! Végre valaki, de jó!!))
VálaszTörlésUgye Iván nem lepődtél meg a véleményemen????
Törlés(bocs, amiért annyit csuklasz, de az ingyom-bingyomot mindenkinek el szoktam mesélni...:-))))) )
Csodina ne tunj el.Epphogy csak megleltelek:)
VálaszTörlés:-)
TörlésNem tűnök el, csak átalakulok :-)
:-)
VálaszTörlésNem tűnök el, csak átalakulok ;-)
Oh, ertem. Beavatsz bennunk?
TörlésÍrom a Sorsfonat folytatását. "Két világ határán" létezem.
TörlésMég nem tudom hogyan éljük túl.