Két világ határán létezem már hetek óta. Érzem, ahogy
szippantana a másik, de a valóság könyörtelen: az anya, a gazdasszony és a nő
ide tartozik, ebbe a valóságba. A másik világ homályos. Még kialakulatlan a
kép, mozaikok vannak. Emlékfoszlányok. Szilánkok. Öröm, bánat, fájdalom és puha
otthonmeleg. Az elmúltság lágy ölelése. A feldolgozatlan kis pokolbugyrok
nyakonöntő hidege.
Jó lenne belemerülni, keresztül menni a bugyrokon, poklokon,
templomokon, hogy megrágjam, kiköpjem, elmondjam, átéljem. De könnyű út is
lenne!
De visszaránt a valóság. Éhes vagyok! A baba bekakilt. Mi ez a szag? Valami ég. Jaj
a köles! (tegnapelőtt a rizs…). Micsoda kosz van! Pakoljatok már, hogy fel
tudjak porszívózni! A kert… nézted már? Le kellene szedni a lilakáposztát
mielőtt tönkremegy… ott a cékla…a mángold… dobd már ki a zöld paradicsomot a
komposztra, már hetek óta ott van. A nyulak, a macska. Végre itt vannak a
nagyok. Végre egy órát kettesben vagyunk (éljen a hétvégi nagy bevásárlás!)
Jelen vagyok. Nem vagyok jelen. Elnyelődöm, visszarántanak.
Menekülnék, de nincs hová.
Biztos, hogy kell ez a könyv? Most? Muszáj. Érzem, hogy
IGEN, érzem, hogy kész lesz, mert itt van már. Olyan, mint a szülés: lehet
akadályozni, lehet késleltetni, ha nem megfelelőek a körülmények. De
megtörténik. A folyamat elindult és nincs gát, ami megállítsa.
Itt tartok most. Egyre jobban beszippant. Egyre inkább
eltűnik az anya, a gazdasszony, a nő. Mert ezek egy másik világhoz tartoznak.
Én máshol vagyok otthon. Hazám a pokol, a bugyor a lelkem temploma. Még néhány
hét. Amíg a mozaikok szilánkok és foszlányok képpé állnak össze. Akkor már újra
kibukkanok erre a valóságnak nevezett világra. Az utómunkálatokra, a
szerkesztésre, a marketingre. Azt már csinálhatja a nő a gazdasszony és az
anya.
Hogy ezt a néhány hetet hogy élem, hogy éljük túl?
Még nem tudom.
CsE
:) Na végre!!! :)
VálaszTörlésZolta
Na nem mondod, hogy újabb dicséretet kapok?! Jézusom, még a végén elbízom magam.
TörlésAkkor most én jövök: mikor adod már végre ki????
Hasonló állapotban vagyok már régen, úgyhogy nagyon értem, amit írsz. A lelkem egyik fele (na jó, a jóval nagyobbik fele) már egyáltalán nem érdeklődik a körülöttem levő világ iránt, v. max. szemlélődni szeretne benne. Miközben tisztában vagyok vele, h. van egy csomó dolog, amit önmagam fenntartása érdekében meg kell tennem.
VálaszTörlésAnnyival könnyebb a helyzetem (legalábbis látszólag), h. engem már nem vesznek körül gondozásra szoruló gyerekek, de így sem mindig egyszerű. Így meg talán pont azokat a dolgokat nehéz időnként megtalálni, amik a továbblépésre ösztönöznek :)
Én jól elvagyok a szerepeimben, de most kimondottan belehalós ez a játék...
TörlésJaj Istenem! Ez hihetetlen! Én is csak szemlélődni szeretnék! Nekem is van 3 gyerek, ilyenkor bölcsibe suliba, fele annyi dolgom sincs mint neked. Mégsem jutok 1-ről a kettőre, és a legjobb, hogy nincs is hozzá kedvem. Mi történt velem?? Olyan mintha belefásultam vna, holott a gyermekeim ellátása, lelke volt eddig a legfontosabb nekem! Most meg úgy érzem, mintha nem is érdekelne. Mindent elfelejtek. Semmivel se foglalkozni lenne jó, pedig a délután a családomé szeretnék lenni, de most kifeszülők ettől. A házimunkáról már nem is szólva. Lusta lennék? Istenem ez tényleg nehéz szülés. Rosszul érzem magam így, se itt, se ott. Borzalmas.
VálaszTörlésHamar lendüljünk át a küszöbön és hitet, kitartást, szerelmet kívánok mindnyájunknak!
Hálásan köszönöm, hogy vagy!
<3
TörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésNem irigyellek, en ferfi letemre konnyebben a hatam mogott tudtam hagyni az e vilagi dolgok egy reszet.Ami tortenik velunk az kicsit ilyeszto de termeszetes, a megertesehez ajnlom a Don Juan tanitasait.
VálaszTörlés