Felnőttnek látni

Épp ebben a pillanatban jöttem rá, hogy sokszor a saját férjemet sem tekintem felnőttnek.

Mást meg aztán főleg. Az előzmény, hogy a bipoláris depresszióban szenvedő barátnőmön tegnap ismét megláttam a csúcson való ingadozás jeleit. Olyan, mintha felmászna egy hegygerincre,s amíg tart a felfelé út, addig minden rendben. Ám amikor felér, akkor egy keskeny peremen kell végigegyensúlyoznia, ami már nem adja a felfelé törekvés élvezetét, sőt vannak kisebb völgyek is menet közben. Ez az a stádium, amikor, ha nem tesz semmit önmagáért, akkor menthetetlenül visszacsúszik a mélybe, méghozzá gatyaféken. Néhányszor már végigasszisztáltam a folyamatot. Mivel az egyik problémája éppen az, hogy nem sikerült teljesen felnőtté válnia, ezért most is gyerekként tekintettem rá, aki nem tudja megoldani a saját problémáját. Reggel aztán jó kis fejfájás ébresztett rá, hogy túlagyalok valamit. Ez pedig a barátnőm problémája volt, amire igyekeztem valami megoldást találni. Hála a fejfájásnak, rájöttem, hogy nem az én feladatom. Inkább felhívtam, és elmeséltem neki, hogy mit gondolok a tegnapi történésekről.

Kicsit meglepett a válasza: Én is ezt szűrtem le, és a tegnapi káosz után ma reggel tudatosan rendet raktam magam körül, és elkezdtem a soron következő munkámat csinálni...

Teljesen felnőtt módon reagált, az én feladatom pedig nem az volt, hogy helyette megoldást találjak, hanem csak a megerősítése: tudom, hogy megoldod, szerintem is ez a helyzet, és ez a megoldás.

Párommal kapcsolatban szívesen vállalom fel a titkárnő szerepét. Ez már az első házasságomban is jellemző volt rám, így kompenzálván a másik vélt vagy valós hiányosságait. Első házasságomban a rendszerre való képesség hiányát, most pedig a türelem hiányát (már megint miért ilyen lassú ez a gép...na inkább hagyjuk a fenébe...). Igen ám, de most rádöbbentem, hogy egyáltalán nem erről van szó. Vagy nem csak erről. Mert titkon, öntudatlanul föléjük emeltem magam: én képes vagyok valamire, amire ti nem... A válásomkor volt is bennem ilyen irányú kárörvendés: na majd most megnézheted magad, ha nem fogom ezeket neked megcsinálni.

A ráébredést az hozta, hogy magamban már szerveztem az elkövetkező napokat, hogyan is lehetne jól megoldani, hogy mindenki és minden szükséges tárgy a megfelelő helyen legyen a megfelelő időben. Mindez megtetézve egy gyereküléssel, ami csak azért cifra, mert épp nincs autónk, és mindehhez gyaloglás társul, vagy kisbuszozás adott menetrenddel, ami pont nem alkalmazkodik a holnapi programhoz. A megoldás még csak halványan kezdett körvonalazódni bennem, amikor is a Kedves előállt a tökéletes megoldással. Ráadásul ebben a megoldásban én nem is szerepeltem, mert két napra kivonom magam a forgalomból, a többi program pedig az ő ügye...

Hideg volt a zuhany és kellően ébresztő:

Nélkülem is forog a világ kereke, nem nekem kell mindenre megtalálni a megoldást, sőt, nekem sokkal jobb is lehet, ha a saját problémáit mindenki maga oldja meg. A jó pap is holtig tanul, én meg pláne. Ma sem fekszem le tanulság nélkül.

CsE