A karma karma

Egyre szélesebb körben fogadják el a karma törvényének létét. Sokan, - mint valami külső kényszert- ránk rótt büntetésként értelmezik. Valamikor valamit tettem, és most- akár életekkel később – jól megkapom érte a magamét. Vannak, akik ezt igazságtalannak érzik: Miért nem akkor kapom a büntit, amikor rossz voltam?

Jogos a kérdés!

De miért érezzük a karmát büntetésnek? Miért fájnak a látszólag ártatlanul elszenvedett következmények?

Nemrégiben egy kedves ismerősöm fölvetette, hogy tulajdonképp a karma, mint törvény nem létezik, egyszerűen csak az emberiség kollektív teremtése. Először megütköztem a kijelentésen, de amikor jobban belegondoltam, rájöttem, hogy igaza van. Éljük a szemet szemért, fogat fogért élvezetes játékát, és ezzel teremtjük újra és újra a karmát.

Tegyük fel, hogy nincs külső kényszerítő erő, Sors és Karma. Egyedül a Teremtés létezik, aminek kizárólag egy törvénye van, a Vonzás.

Mindent én teremtek, az én életemben csak a saját teremtéseim vannak, és nem teremthetek bele senki világába. Ez így korrekt lenne?

Amikor megszületek, abba a környezetbe érkezem, amit én választottam a korábbi életeim által megélt rezgésem kibocsátása által. Nem tiszta lappal indulok, vonzottam valamit, amire vágytam.

Minden gondolatommal, vágyammal, félelmemmel megidézek valamit. Mivel a civilizálódás során lassan elveszítettük ezt a tudást (ti. én teremtem a világomat), azt adjuk tovább generációról generációra, hogy a boldogtalanságunk másoknak a hibája. És akkor haragszunk valakire, aki rossz volt velünk. De amikor kívánunk NEKI, akkor is csak magunknak teremtünk, azaz magunknak kívánunk, mert minden gondolatunk és érzésünk csak a mi világunkat teremti. Így húzzuk bele magunkat ugyanannak a történetnek a másik szerepébe, és így megtörténik a kiegyenlítődés. De ez nem azért kellett, hogy egyensúly legyen, hanem azért történt, mert mi megidéztük magunknak. És ezért tanulságos Jézus megbocsátása, mert ő a végső megbocsátásával elengedte a negatív irányú teremtést, ami rá hatott volna vissza. Azaz letette a karmát…

Hogyan teremtjük tudtunkon kívül a karmánkat?

Képzeld el, hogy egy feleség vagy, a férjed szeretőt tart. Azt éled, nap mint nap, hogy mennyivel jobb annak a másiknak, aki nem mos-főz-takarít, mégis ő kell a férjednek. Ebben az esetben –főleg, ha erős érzelem kíséri a megélésedet - könnyen találhatod magad a következő életedben az örök szerető státuszában, és nem érted miért van a homlokodra tetoválva: SZERETŐ

Pedig te kívántad, és az irigység érzésével megteremtetted. Ezt akartad, bár nem volt tudatos, de az erős érzelmi töltés megsegítette. Ebből könnyen kialakulhat egy hinta-palinta, hisz szeretőként nagyon erősen vágyhatunk a szürke asszonyi sorsra...

Önbeteljesítő jóslatok

Ezekhez a történetecskékhez nem fűzök semmilyen megjegyzést, mert alapvetően önmagukért beszélnek.

Volt egy osztálytársam középiskolában, aki nem volt különösebben jó tanuló. Viszont makkegészséges volt, és a negyedik év végén külön jutalmat kapott, mert az egész évfolyamon ő volt az egyetlen, aki soha egy órát sem mulasztott a négy év alatt. Aztán 27 évesen – elsőként az osztályból – meghalt. Amikor osztálytalálkozón az osztályfőnökünk kiosztotta azt a dolgozatot, amiben arról kellett írnunk érettségi előtt, milyen is lesz az életünk 10 év múlva, azaz 28 évesen, akkor megtudhattuk mi többiek, hogy ez a srác mit írt. Azzal kezdte: Remélem, hogy még élni fogok...

Ismerek egy fiatal nőt, aki néhány éve, egy csúnya levélben sok mindent a fejemhez vagdosott. Jellemző volt rá, hogy a külvilágot hibáztatta a bajaiért, akkor is ezt ecsetelgette. Egy mondatát idézem: „...Milyen lehet szerinted úgy élni, hogy nem tudom láthatom-e felnőttként a gyerekem,...”. Ő akkor arról írt, hogy valószínűleg belehal a „másik” által okozott lelki gyötrelmeibe. Aztán jött a sors, és néhány év múlva, amitől ez a nő rettegett, megérkezett. Csakhogy nem ő lett beteg, hanem a kislánya. Azóta is küzd a gyerek életéért, aki olyan súlyos állapotban van, hogy legjobb esetben is 20% a túlélési esélye.

Az első férjem nagyon elítélte az elvált embereket, köztük főleg az egyik barátnőmet. Néhány év múlva „önhibáján kívül” elvált ember lett. Amit megvetett, abba belekerült.

Miért nem akkor kapom a büntetést, amikor rossz voltam?

Kaptam meg egyszer ezt a kérdést. A választ Szepes Mária adja meg nagyon szépen:

„...a földi törvények mindig a szellemi törvények végrehajtói akkor is, ha a jelenben úgy tűnik, ártatlant sújtanak. Mert ártatlanul bűnhődő ember nincsen. Az embert mindig saját tettei érik utol, hiába ölti fel egy-egy újabb test álruháját a tett helyéről való menekülés közben.”

Van amikor még abban az életben visszajön a bumeráng, de ha nincs rá idő, mód, lehetőség, akkor a következő születések valamelyikében köszön vissza, és akkor úgy tűnik ártatlan áldozatként szenvedünk. Ebben az a nagyon veszélyes, hogy amíg nem ismerjük fel, hogy nem vagyunk ártatlanok, addig gyűlöljük és esetleg átkozzuk azt, aki a gaztettet elkövette ellenünk. Igen ám, de ezzel újra generáljuk a történetet, újra bevonzzuk a másik oldalt, aztán kiegyenlítjük, és ha még mindig öntudatlanok vagyunk, akkor forgunk a karma kerekén tovább.

Karmaoldás

Manapság sokan foglalkoznak azzal, hogy a megúszásra játszó embereket megsegítik, és megszabadítják a karmájuktól. Ebben én nem nagyon hiszek, bár lehetnek olyan speciális esetek, amikor ez működik, de azt hiszem ez nem erről szól.

A karmánkat mi tudjuk letenni, a módszert pedig 2000 éve ismerjük. Megbocsátani, ahogy Jézus is tette. Ezt kívülálló ember helyettünk nem tudja megtenni. A haragot, neheztelést, gyűlöletet nem veheti ki külső kéz a szívünkből. Persze, ha letettük az önerőt, akkor Isten is megsegít, nem kell feltétlenül az egészet magunknak végigcsinálni. De először nekünk kell előrelépni, mert a segítség csak akkor tud jönni.

Rengeteg embert ismerek, aki köszöni szépen, már nem szeretne visszajönni, újra testet ölteni. Magamban már csak mosolygok, ha ilyet hallok, mert meggyőződésem: annyira rossz az életük, hogy ott még bőven terem napról napra új megoldanivaló, tehát esélye nincs megúszni. Aki pedig ott tart, hogy tényleg leteszi a karmáját, abban annyira nagy az úgynevezett isteni szeretet, hogy alig várja, hogy újra születhessen, hogy testben vagy más dimenzióból, fizikai test nélkül segítse a testvéreit.

A karma oldódása rezgésbeli emelkedést jelent, ez pedig a magasabb rendű szeretetet jelenti.

Efelé haladunk, akár tudunk róla, akár nem.

CsE