Felelősség

Amikor az otthonszülés szóba kerül, nagyon hamar előhozakodnak a kórház-párti emberek a felelősség kérdésével. Persze leginkább úgy, hogy felelőtlenség otthon, kórházi eszközök nélkül nekiindulni a szülésnek.
Ez látszólag nem is igényelne magyarázatot, de ha az ember utánaolvas a témának, akkor ez a kérdés már nem is ilyen egyértelmű.
Mi is az a felelősség? Ki felelős és kiért? Ki dönthet és miről? Ezek a kérdések nagyon fontosak, és nem csak a szülés, hanem egyáltalán az egészségünk, az életünk kapcsán is.
Ami ma már nem a mindennapi élet része, pedig fontos lenne, az a halál. Na meg persze ennek a természetessége. Pedig elvileg mindenki tudja, hogy aki megszületett, az meg is fog egyszer halni, mégis olybá tűnik, hogy az orvostudomány harcol a halál ellen, miközben az emberiség nagy része meg sem tanul élni. Vegetálnak vagy rohannak, betegeskednek, marékszámra szedik a gyógyszereket, jobb esetben a szintetikus vitaminokat. Mások kávéval ébrednek és altatóval fekszenek. Közben a társadalom depressziós, a média csak vért folyat magából. Amikor pedig történik valami, akkor mindenki hangosan kiabál, és legfőképp bűnöst, hibást, felelőst keres.
Ilyenkor hirtelen okossá válnak az emberek, és valakire ráhúzzák a vizes lepedőt, aztán pedig megy minden ugyanúgy tovább. A lényeg, hogy legyen bűnbak, mert akkor nem kell tovább keresgélni. Ha a kórházban egy orvos hibázik, meg kell büntetni, hisz ott ő dönt, és ezért vállalnia kell a felelősséget, Igen ám, csakhogy hogyan is kerül a felelősség az ő kezébe?
Természetesen úgy, hogy ő az, aki megfelelő információ, tudás birtokában abban a helyzetben van, hogy felelős döntést tud hozni. Mi csak bemegyünk, aláírjuk, hogy átadjuk a hatalmat és kész. Ha pedig valami rosszul sül el, akkor van kire mutogatni, ráadásul joggal.

Nemrég olvastam egy cikkben: "A szülész-nőgyógyász főorvos nehezményezte azt is, hogy bár a hazai kismamák jelentős része háborítatlan szülést szeretne, mégis, ha valamilyen komplikáció adódik, rögtön az orvosokat teszik felelőssé."
Ez azért nagyon elgondolkodtató mindkét oldalát nézve. A kismama oldalát ismerem, csak én nem az orvosokkal próbálok háborítatlanul szülni. A bábai modellben pedig egyértelmű, hogy a lehető legkevesebb beavatkozás történik, de az is az első pillanattól tiszta: minden információt megad a bába, de ÉN DÖNTÖK. Azaz egyetlen pillanatra sem veszi el a felelősséget tőlem, nem játszik mellettem atyaúristent, ő egy felkészült szakmai segítő, aki ellát engem a megfelelő információkkal. Ezzel szemben a kórház azonnal aláírat egy papírt, amivel kvázi átveszi a döntést és a felelősséget, és bár jogom van a tájékoztatáshoz, ezt a legritkább esetben kapom meg. Legfeljebb ha folyamatosan kérdezek, de akkor hátráltatom a kórházi személyzetet a napi rutin munkájában, mert abba ez bizony nem nagyon fér bele. Ha viszont nem vagyok megfelelően tájékozott, akkor felelős döntést sem hozhatok. Ráadásul sok beavatkozásról egyértelműen az orvos dönt, ha pedig ilyen helyzetben meg akarjuk tudni a kockázatokat, akkor valószínűleg nem lesz korrekt a tájékoztatás, hisz a kockázatokat mellékesnek fogják tekinteni. Mert ők jobban tudják. Én például a kórházi szüléseimnél egyetlen beavatkozásnál sem tudtam, hogy milyen kockázata van egy-egy gyógyszernek, infúziónak, epidurális érzéstelenítésnek vagy akár annak, hogy rendszeresen vadidegen férfi orvosok végeznek nálam belső vizsgálatot. Folyamatosan a fejem felett döntöttek, mert "helyzet volt". Csakhogy a helyzetet éppen az okozta, hogy a kórházi rutin bizonyos dolgokat teljesen figyelmen kívül hagy, olyan apróságokat, mint hogy a szülő nő nem beteg, vagy a páciensnek- akár beteg, akár nem- lelke van, és a lelkiállapota nagyon is kihat a testére. Sokszor egy nyűgös ápolónő elég ahhoz, hogy rontson az ember állapotán. Az orvosok részéről ezért nem jogos felháborodni, amikor felelősségre vonják őket. Na de akkor ki a felelős?
Ebben az összetett társasjátékban úgy tűnik, hogy elég nehéz dönteni, ezért elmondom a saját verziómat.

Amit az elmúlt években megtanultam, az a totális felelősség saját magamért. Ugyanis -az orvos példánál maradva- van jópár szakember, akihez fordulhatok, és én döntöm el, hogy melyikükben bízom. Hogy ez megalapozott döntés-e, vagy érzelmeken alapul, vagy ajánlásra teszem, az az én saját lényem döntése. Ha valahol érzem, hogy nem stimmel az illetővel valami, akkor választhatok mást, vagy választhatom azt, hogy homokba dugom a fejem. Mindegyik az én döntésem. Ez utóbbi esetben valószínűleg nagyon fájó lesz, ha az illető hibázik, vagy olyat tesz velem, ami nem felel meg az elképzeléseimnek, mert tudva vagy tudat alatt önmagamra fogok haragudni, amiért nem léptem tovább a kapott jelzések hatására.
Ha valami probléma adódik, amiért más a hibás, és egyértelmű, hogy én ártatlanul szenvedek el valamit, akkor a párom egyik kedvenc mondásával segítek magamnak továbblépni: "Nem az a kérdés, hogy ő miért hülye, hanem, hogy én miért kapom". Az életem minden mozzanata az én engedélyemmel, tudatos vagy tudattalan vágyódásával, csakis miattam kerül bele a mindennapjaimba. Senki nem teremthet bele más világába.

Visszakanyarodva a halál témájához, mert ez is erősen érintett téma a felelősség kérdésénél: ahogyan megválasztjuk a születésünket, úgy teljes mértékben felelősek vagyunk a saját halálunkért, akárhogyan is történjen. De ez csak a másik kapu, mindeközben teljes mértékben felelős vagyok az életemért, amit teszek, amit nem teszek, és minden egyes miértért, ami mindeközben motivál. Hajlamosak vagyunk a társadalmat, a médiát, a kommunizmust, a gyógyszerlobbit, az élelmiszeripart hibáztatni, pedig csak magunkba kellene nézni: Miért eszem szemetet? Miért szedek mindenféle gyógyszeripari csodaszert? Miért nézek televíziót? Miért hagyom, hogy mások élősködjenek rajtam? Mert itt kezdődik a felelősség kérdése, nem a bíróságokon, és nem azokon a döntéseken, amik azért születnek, hogy egy műhibaper elkerülhető legyen. Mert nem kellenek perek, nem kell hibáztatás, nem kell botrány. Ha elismerem a felelősségem, és tiszteletben tartom másokét, akkor minden varázsütésre  a helyére kerül. Hogy ez nem ilyen egyszerű, mert amíg a többi ember nem így él, akkor addig nem működik? Ja kérem, valahol, valamikor valakinek el kell kezdeni. Jónéhányan már elkezdtük, és az élethelyzeteink igazolják: a vonzás itt is ugyanúgy működik, csak fenn kell tartani a saját magas minőségű állapotunkat, amibe beletartozik a teljes felelősség és a szeretet.

CsE