Bárány legyél, ne birka

Ahogy annak idején Dombi Feri bácsi mondta oly sokszor. Mert sajnos ismét meg kell állapítanom, nagyon birka nép vagyunk.

Mit csinál egy birka? Hagyja, hogy kihasználják. Tűr. Tűr akkor is, amikor nem kellene. Tipikus példa: az ember dolgozik a munkahelyén, de amikor várja a fizetést, akkor közlik: sajnos nem tudunk fizetni, mert… mert nem fizetett X cég, mert ki kellett fizetni a számlákat, hogy ne kapcsolják ki a villanyt/fűtést… stb. Az ember mit tesz? Lojális. Hát igen… és másnap bemegy dolgozni megint miközben reménykedik, hogy a jövő hónapban kifizetik. A legdurvább, amikor valaki hónapokig dolgozik anélkül, hogy egy fillért is látna. Él ahogy tud, meghúzza a nadrágszíjat.

Most egy ismerős család került ilyen helyzetbe. A cég nem annyira piacfüggő, ugyanis az egyszem  „biztos” kereső ebben a családban a háromgyerekes anyuka, aki óvónő. A férj alkalmi munkákat vállal, miközben építkezik, hogy a leégett házuk helyett új otthont teremtsen a családjának. Pillanatnyilag egy apró nyárikonyhában élnek (amióta ismerem a körülményeiket már nem nyafogok, hogy mi csak 30 nm-en élünk), ami három kisgyerekkel nem feltétlenül a kényelem netovábbja.  Mindenki pörög, teszi a dolgát, a körülményekhez képest szépen halad minden. Ekkor jön derült égből: sajnos az óvodában nem tudják kifizetni a dolgozókat. Mit tesz erre a tipikus magyar becsületes ember? Természetesen megy tovább minden nap, megveszi a buszbérletet , centizi a benzint, hogy kitartson addig, amíg megjön a bérlet ára, mert az építkezéshez muszáj az autóval menni… Aztán néhány napot a házépítés helyett azzal tölt, hogy mindenféle igazolásokat produkál a banknak, mert ugye fizetés híján nem tudták átutalni a törlesztőrészletet. Mennek a napok, jönnek a szivatások, napról napra szorul a hurok. Hőseinkben már alig csörgedezik a vér, de húzzák az igát rendületlenül, mert becsületesek, jó emberek. Magyarok. Olyan nép, aki ad, mert miért ne adna, aki nem követel, nem ugat a jussáért. És megszívja.

Pedig elvileg nagyon egyszerű a képlet. Ha nem megy dolgozni az, akinek nem fizették ki a munkáját, akkor elindul egy folyamat. Nem fizetik ki az óvónőt. Ő emiatt nem megy dolgozni (mert ugye ő is pénzből él, tehát inkább otthon dolgozik, hogy legalább az haladjon). A gyerekekre nincs aki vigyázzon, így a szülők is kénytelenek otthon maradni. Az ő munkájuk sem készül el, így más területeken is elakadnak a munkák. Ez pedig gyűrűzik tovább. Csak egyszer kellene azt mondani, hogy NEM. Nem hagyjuk kizsákmányolni magunkat. Nem vagyunk birkák, akik esetleg bégetnek otthon egymás között, de nem tesznek semmit azért, hogy jobb sorsuk legyen. Mernek inkább kicsik lenni… Kicsi? Nem lehet kicsi az, akiben az isteni erő működik! Nem szegénységre és rabszolgaságra születtünk! Ne engedjük tovább, hogy élősködjenek rajtunk! Ehhez pedig nem harcra van szükség, hanem bátorságra. Fel kell vállalni magunkat, nemet kell mondani arra, ami embertelen, ami kizsákmányoló. Nem szabad bedőlni a félelemkeltésnek, a hitegetésnek és annak az illúziónak, hogy „legalább van munkám”. Ezek a zsarolások sok-sok embert tartanak benne a zsákutcában, mert nem mernek kilépni az egyoldalúan diktált feltételekből, megértik a másik szempontjait, alárendelik a saját érdekeiket a másokéinak, ahelyett, hogy kiállnának ők is a nekik fontos dolgokért.

Egyébként pedig élni kell az emberséget. Mert milyen a bárány? Csak egy példa, ami nyáron esett meg velünk. Július végén csörgött a telefonom: ismeretlen szám. A Hivatalból hívott az anyakönyvvezető (munkát fektetve abba, hogy megtudja a számomat). Azért keresett, hogy szóljon, épp lejár a gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságunk, és ahhoz, hogy megkapjuk az augusztus elsején státuszban lévőknek járó pénzt, nagyon gyorsan jönnöm kellene, hogy kitöltsem a szükséges papírokat… Neki semmi érdeke nem volt ebben, egyszerűen csak ő is egy átlagos, becsületes jó ember. Igaz magyar.

Tehát előttünk a pálya, hogy ne birkák legyünk, hanem bárányok.