Egymás szemében - Edina története: - 8 Külön utakon

Január vége felé, egyik pénteken úton Csepelre kitaláltam, hogy másnap, ha jönnek hozzám a gyerekeim, elmehetnénk a Tropikáriumba, jól esne egy „családi” kiruccanás. Fürdéshez készülődtünk, amikor elmondtam Atillának az ötletemet. Elsápadt, és mondta, hogy pont az érkezésem előtt beszélte meg telefonon Ágóval, hogy másnap a születésnapja alkalmából a kislányukkal éppen oda mennek el.

A könnyeimmel küszködtem, elegem volt abból, hogy mindent átveszek az antennáimmal. Hallani sem akartam arról a nőről. Szerettem volna Atillával lenni akkor is, amikor velem vannak a gyerekek, hogy a kapcsolatunk ne csak kettőnkről szóljon, hisz a csemeték szervesen hozzám tartoznak, a kapcsolat velük együtt is működőképes kell legyen, nem csak akkor, amikor kettesben vagyunk. Úgy éreztem, hogy Ágotának ez az akciója egyértelműen arra megy ki, hogy a gyerekükön keresztül manipulálja Atillát. Természetes volt, hogy Dorka miatt Atilla beáldoz dolgokat, ezt nem is vettem zokon, viszont a vészcsengő szólt bennem és nem tudtam elhallgattatni. Amikor erről beszélgettünk Atillával, éreztem, hogy nagyon pengeélen táncolok, mert minden Ágotával kapcsolatos megszorítás a gyerekkel való kapcsolat korlátozását jelentette, amit ő nem akart. Megértettem és elfogadtam, mégis megőrjített a gondolat, hogy ez a nő nyomul előre és adu ászként lobogtatja a gyereket.  

Tehát másnap elhozta őket Fehérvárról, majd vissza is vitte a program után. A Mennyei próféciát vette meg Ágotának ajándékba. Meg volt győződve róla, hogy ugyanúgy érteni fogja, ahogy mi, hiszen annyira megváltozott. Erről én másként vélekedtem, de Atilla hite megingathatatlannak tűnt.

Az adott helyzetben végül az albiban töltöttem a hétvégét a gyerekekkel, és vasárnap tejfölös csirkepaprikással vártam Atillát. Estére korcsolyázást beszéltünk meg, kellemesnek ígérkezett a napunk. Amikor Atilla megjött, látszott rajta, hogy fel van borulva az eddigi egyensúlya. Kértem, hogy építse már le ezt a nőt, mert nem akarok hárman lenni ebben a kapcsolatban. Ő ideges volt és nagyon bántón mondta, hogy úgy látszik, minden nő őt akarja – mármint Ágota és én. Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam, mert én nem őt akartam, hanem azt, ami mi ketten vagyunk együtt. De ha ő nem így érzi, akkor itt nagyon nagy gubanc van.

Végül inkább elment, mondván: egyedül kell maradnia, mert el kell döntenie, mit is akar. Engem, vagy a „családot”, ha már mindenáron kompromisszum elé próbálom állítani.

Amikor elment, elindultunk a gyerekekkel korizni. Sosem nem éreztem magam olyan magányosnak, mint akkor. Az elmúlt több mint egy év számomra a csodáról szólt, és az a csoda egyszercsak elillant. Hát hogy lehet ez? Miért nem látja Atilla, hogy Ágotának csak azért kell, mert ismét üzemvezető jó fizetéssel, jó gyerektartással, céges autóval, korlátlan telefonnal? Miért hiszi el, hogy egy ember ennyire megváltozhat, hogy májusban még utolsó szemét gazembernek mondta a bíróságon, most pedig szerelmes, és egyesíteni akarja a családot?  Ha pedig ennyire hülye, hogy ezt elhiszi, akkor mit keresek én mellette? Akkor ez az egész őrült nagy szerelem, meg lelki társ, aminek nevezett, egy nagy illúzió volt…? Azon az estén végigjártam a poklot. Pár nappal később rá kellett jönnöm, hogy ez még csak a pokol előszobája volt, és az igazi fájdalom még ennél is nagyobb.

Hétfőn Atilla gondolkodott, meg Müller Pétert olvasott, és kaptam tőle egy sms-t, amiben megírta, hogy rájött, hogy ez egy nagy próba neki. Ezzel mélységesen egyetértettem, és örültem, hogy most már minden rendbe fog jönni, hisz látja a lényeget.

Kedden munka után elvitte a gyereket orvoshoz, mert Ágota telefonált, hogy szegényke lebetegedett.

Szerdán este eljött, és látszott, hogy nem a nekem tetsző irányba fordultak a dolgok. Úgy éreztem, egyáltalán nem akar dönteni közöttünk, ezért én döntöttem:  - Ha te nem tudod, hogy én kellek vagy ő, akkor te nekem nem kellesz. Nekem olyan férfi kell, aki engem akar, és ezt tudja is.

Megkérdezte, hogy itt alhat-e, mivel elég késő van, mondtam, hogy természetesen. Bebújt mellém az ágyba, de nem közeledett, csak odavackolódott. Akkor villant be a gondolat, és meg is kérdeztem: lefeküdtél vele? Azt mondta, igen. Tegnap? Igen.

- Bocs, de mégis inkább menjél most el. Egyébként egy dologra nagyon vigyázz: ki ne rúgasd magad a munkahelyedről, mert akkor ki fog derülni, hogy kutyából nem lesz szalonna. – ennyit mondtam neki búcsúzóul. Elment, én pedig a pokol legmélyebb bugyraiban találtam magam.

Némi elégtétellel szolgált, hogy Atillát másnap – teljesen váratlanul – kirúgták a munkahelyéről. Az első gondolatom az volt, amikor felhívott, hogy van Isten. Most aztán ki fog derülni, mennyire is erős ez a nagy szerelem Ágota részéről. Vajon kell-e neki Atilla autó és pénz nélkül? Számomra nem volt kétséges a válasz.

Azt tudtam, hogy késő, ha most kiderül is, hogy igazam volt, és Ágotának csak a pénz miatt kellett, ezt az embert én már soha többé nem akarom. Tőlem aztán kuncsoroghat, nem fogom visszafogadni.

Hihetetlen fájdalom volt bennem. Visszakaptam egy részét annak, amit a volt férjemnek okoztam. Itt volt az a bizonyos másik oldal: most én kérdeztem meg ugyanazt – lefeküdtél vele?  És bár Atilla nem vállalta fel, hogy szakít velem, mert szeretett, de tulajdonképpen ő hagyott el engem azzal, hogy belement egy másik kapcsolatba, még ha csak a gyerek miatt is.

A hétköznapjaim rettenetesek voltak. A munkahelyen még egész jól tudtam tartani magam, mert volt, ami lefoglalja az agyamat, de a délutánok, az esték, főleg amikor nem voltak nálam a gyerekek, egyszerűen elviselhetetlenek voltak. Próbáltam aludni, volt, hogy már hétkor lefeküdtem. Ennek eredményeképp hajnalban felébredtem, és mintha mi sem történt volna, jött a fájdalom.

A szabad hétvégéimen túrázni jártam, közte volt az a bizonyos Téli Mátra, amin előző évben együtt voltunk, és most is úgy terveztük, hogy majd együtt megyünk. Egyedül mentem, kemény volt, de nem a szintemelkedés miatt.

Atilla családja teljesen kiakadt azon, hogy helyettem újra Ágotával van. A húga kétségbeesve mondta, hogy mennyire örült, hogy általam végre egy normális nő van Atilla mellett, és hogy el sem tudja képzelni, mi jöhet ezután. Ágota már olyan szinten megutáltatta magát, hogy senki nem óhajtott vele találkozni, viszont ha együtt van Atillával, akkor ez elkerülhetetlen.

Nem akartam sokáig a padlón maradni ezért bejelentkeztem egy asztrológushoz, aki szerencsére napokon belül fogadott is. Végigbőgtem a nála töltött két órát.

A hölgy próbált afelé terelni, hogy egyedül rendezzem most az életemet, mert túlzottan kapaszkodom a párkapcsolatba. Rámutatott, hogy a volt férjem nagy tanítóként van jelen az életemben, a tőle kapott tanulságok nagyon fontosak számomra, és amíg ezeket nem építem be az életembe, addig érdemben nem tudok feljebb lépni. Engem főleg az érdekelt, hogy mit mond Atilláról. Róla általános dolgokat mondott csak, nem kaptam meg vele kapcsolatban a kérdésemre a választ: Mi a fenét kerestünk egymás életében? Miért jött, és miért ment el? Tényleg lelki társak vagyunk, ahogy Atilla egy évig gondolta?

Válasz nem volt és igazi megnyugvás sem.

Mivel rengeteg szabadidőm keletkezett, és az asztrológus hölgy is szimpatikus volt, ezért gyorsan beiratkoztam a soron következő Tarot-tanfolyamára. Ha már kell az önismeret, akkor nekivágok.

Minden figyelmeztetés ellenére úgy döntöttem, hogy fájdalomcsillapításul gyorsan bepasizok. Feliratkoztam a neten egy társkeresőbe, és egy hét után már leveztem is egy kedves fickóval. Pepe azonnal jelezte, hogy mivel voltak már melléfogásai a neten, nem híve a hosszas levelezgetéseknek, úgyis a személyes találkozás a döntő. Ebben egyetértettünk, így gyorsan megbeszéltünk egy randevút másnapra.

Este jött Atilla, az apja Suzukijával elhozta a cuccaimat Csepelről. Nagyon vidám voltam, készültem a másnapi randimra. Ültem a mosógép tetején, lóbáltam a lábamat, és úgy beszélgettem Atillával. Megállapította, hogy nagyon klasszul nézek ki. Mondtam, hogy jól is érzem magam. Ő egy kicsit panaszkodott Ágotára, aztán búcsúzáskor utoljára megöleltük egymást. Amikor kibontakoztunk az ölelésből, megjegyezte: Tőled egy ölelés többet ad, mint Ágóval egy egész szeretkezés. Erre csak annyit mondtam, hogy te választottál. A panaszkodására pedig mit mondhattam volna? - Döntsd el, hogy az apja vagy-e vagy a szeretője, mert a kettő együtt vérfertőzés. Ágota felnőtt nő, ha vele akarsz lenni, akkor fogadd el, és ne próbáld meg őt nevelni. - Persze húsz év korkülönbségnél ez nem mindig olyan egyszerű.

Másnap a randi jól sikerült. Megmászattam Pepével is a Gellért-hegyet az első csókért, mint annak idején a volt férjemmel. Hazavitt volna az ágyába is, ha belemegyek. Nem mentem. Aranyos volt, vicces, kedves. Én pedig idétlen voltam a végletekig, jól esett hülyéskedni.

A levelezés folytatódott, a következő találkát is megbeszéltük. Élveztem a laza, vigyorgós leveleket, és azt, hogy valaki nyüzsög körülöttem, és figyel rám.

A második randink előtti este felhívott Atilla, hogy elcuccolt Ágotától. Amikor hívott, már tudtam, hogy mit fog mondani, és igazam lett. Bámultam az akváriumot, és hallgattam a történetet. Végleg vége. Amint én eltűntem a képből, azonnal elkezdett lekopni a felvett jelmez, és most végérvényesen betelt a pohár. Összesen kb. 3 hétig bírta vele, a közös gyerekről pedig kiderült, hogy mégsem olyan erős megtartó erő.

Ez volt az a pillanat, amikor eldöntöttem, másnap bizony nem sétálni megyek azzal a kedves fiúval, hanem megnézem a bélyeggyűjteményét. Na jó nem bélyeggyűjtemény volt, hanem fényképalbum. Bár még ilyet soha nem csináltam, de a második randin, ami ráadásul a névnapomra esett, ott feküdtem egy nagyjából vadidegen pasi ágyában. Ahogy Kati barátném mondta valamikor: egyszer csak megtörtént kétszer. Kedves volt, gyengéd, de vadidegen. Nem voltam szerelmes belé, bár tetszett, de az internetes ismerkedés miatt olyan érzésem volt, mintha kimaradt volna egy lépcsőfok: az, amikor az ember teljesen spontán azt érzi, hogy szívesen találkozna újra a másikkal. Ebben a helyzetben valahogy túl direktek voltak a randik. Mindenesetre én megtettem mindent azért, hogy Atilla ne szivároghasson vissza az életembe. Ha ekkora hülye volt, hát viselje is a következményeit.

A tanulságok pedig örökre megmaradnak nekem. Rájöttem, hogy amikor párkapcsolatban élek, legyen az bármekkora szerelem, mindig beszűkülök. A pasi kedvéért elhanyagolom a többi kapcsolatomat, a barátnőket, és nagyon lekorlátozom magam, ami más hímneműeket illeti. Pedig a kapcsolatok fontosak.

A másik lényeges felismerésem akkor jött, amikor föltettem magamnak az Atilla-féle Nagy Kérdést: Nem az a kérdés, hogy ő miért hülye, hanem, hogy én miért kapom? Azért kaptam ezt a helyzetet, mert megint abba az irányba kezdtem haladni, mint valamikor a volt férjemmel. Túlzottan előre tettem Atillát, és magamat elkezdtem háttérbe szorítani. És ez nem volt jó irány. Meg akartam felelni, Atilla igényei szerint próbáltam rendezni a dolgaimat magammal és a gyerekekkel is, ez pedig feszültséget okozott bennem. Ha ezen az úton megyek újra, akkor oda jutok ahova a házasságomban: messzire önmagamtól.

Föl kellett állítanom a fontossági sorrendet az életemben, és a párkapcsolat elé kellett tennem valami sokkal fontosabbat: önmagamat, mint a Nagy Rendszer, úgy is mint Isten egy részét.