Az ellenoldal végórái

A˛dolog azzal kezdődik, hogy az ember kilép a média-agymosás birkagyárából és elkezd gondolkodni. A tudatosodás innen kezdve megállíthatatlan, bár akad, aki még húzza a féket, mindenesetre tény, nem tudjuk nem tudni, amit már tudunk. Így egyre inkább tisztul a kép előttünk.

Aránylag hamar előjön a táplálkozás kérdése, a vegetáriánus étrend, a bio-étel és innen már nincs megállás. Az ember elolvassa az apró betűs feliratokat és egyre több terméket rak vissza a polcra, ahelyett, hogy a kosárba tenné.  Aztán úgy is járhat, mint én az egyik kedvenc csokimmal. Nemrég néhány heti csokiszünet után hozott a párom egy táblát a kedvencemből. Bekaptam egy kockát, már előre élveztem a következő pillanatokat, de megállt a falat a számban… nem volt jó. Éreztem rajta azt a műanyag állagot, amit a margarinban sem bírok. Gyorsan megnéztem a csomagolást és már meg sem lepődtem a megváltozott apróbetűs összetételen.

Átalakul a fürdőszoba is, mosópor helyett mosószóda, szódabikarbóna, a vízkő ellen citromsav vagy ecet kerül a polcokra. A tusfürdők és kencék helyett is beoson a házi készítésű bioszappan és már nincs olyan nap, hogy az ember ne gondolna Földanyára, amikor kicseréli a gyerek fenekén az eldobható pelust.

Mindeközben áramlik az információ a netről, a tudatos szülő homeopátiával gyógyítgatja magát is és a gyerekeit is, saját termesztésű gyógyteákat iszik. Keres egy kellően alternatív gyerekorvost, aki nem fogja a mindenféle oltásra rábeszélni. Egyre gyakrabban elgondolkodik azon, hogy vajon kik és miért próbálják kiirtani, kinek nem érdeke a család, miféle rendszer az, ami láthatatlanul befolyásolni igyekszik az emberek életét. Elolvas, meghallgat és megnéz néhány összeesküvés-elméletet, hozzáteszi a saját fantáziáját és aggódik. Félti az életét, a gyerekeit, a szeretteit. Tehetetlennek érzi magát a művileg befolyásolt időjárással és a repülőgépekből aláhulló láthatatlan mérgekkel szemben. Keresi a kiutat és néha homokba szeretné dugni a fejét, de nem megy, mert itt is érvényes: nem tudom nem tudni, amit már tudok.

Ez az a pont, ahol pengeélen kezd táncolni az ember. A tudatos teremtést próbálja, miközben egyre gyűlik a félnivaló. Sokan félnek a betegségektől, mert tudják, hogy a félelemmel megteremtik, de nem tudnak nem félni. Fél a kullancs általi fertőzéstől, de közben ugyanennyire fél a védőoltástól is, megoldás pedig nincsen-látszólag. Közben az ismerősnél daganatot diagnosztizálnak, egy barátot baleset ér, valakinek leég a háza…

Hol is van a kulcs? Miként lehet ebből a már tudatos, de még rettegéssel teli állapotból továbblépni?

Nagyon egyszerű! Fel kell ismerni, hogy az, amitől félünk, kizárólag a mi teremtményünk. Sajátkezűleg alkottuk, a mi életerőnkkel, energiánkkal tápláljuk. Ez egy killkor. Akkor is, ha látszólag semmi közünk nincsen a titkos társaságokhoz, a háttérhatalomhoz.  Amikor valaki felismeri –és nem csak elméletben, hanem szívből megélve-, hogy a saját világát önmaga teremti, abba senki más nem teremthet bele, minden csakis az ő „jóváhagyásával” kerülhet bele, akkor rádöbben, hogy minden rajta kívülállónak látszó, őt akadályozó, vagy elpusztítani akaró ember, lény, szervezet, rendszer egy-egy killkor. Ez az a pillanat, amikor végre megfordul a szél és elindulhatunk a megfelelő irányba. Aki ezt a felismerést átéli, annak azonnal a kezében lesz minden eszköz, hogy megváltsa a világot: a saját világát. Ettől a ponttól csak egyetlen dolgot kell tenni: vállalni a felelősséget az életünkért és csakis annak adni energiát, amit látni és tapasztalni szeretnénk. Aki még nem ér el erre a határra, az azzal vág vissza, hogy nem szabad homokba dugni a fejünket, látni kell a valóságot, hogy tudjuk, mi ellen kell harcolni. És látszólag igaza is van, de a nézőpontja megváltoztatása nélkül nem tud érdemben tenni semmit, hisz a harccal élteti a démonokat, minden nap újra megteremtve őket.

Hagyjuk abba végre a szélmalomharcot, mert saját magunkat próbáljuk kaszabolni! Teremtsünk egy szép új világot, ne valami ellen, hanem valamiért. A szeretetért, a boldogságért, egymásért, önmagunkért.

CsE