Erkölcstan erkölcs helyett

A kisgyerek utánzással tanul és aki szülő, az tudja, hogy egy hároméves gyereknek nem lehet vizet prédikálni, ha mi bort iszunk, mert garantáltan a viselkedésünket fogja utánozni. Ezáltal a szülő is nevelődik, legalábbis, ha zavarja a gyerek által önmagáról mutatott kép.

Ennek tükrében igazi ínyencségnek tűnik az iskolai kötelező erkölcstan, ami helyett hittan is választható. A kérdés csak annyi, hogy vajon mit takar ez a tantárgy „hivatalosan” és vajon mit ad vele egy-egy bizonyos tanár?

Ha a rendszert nézzük, akkor vajon egy meglehetősen korrupt, nyíltan hazudozó, képmutató társulat mit akar az erkölcsről taníttatni?

A következő szint az iskola és a tankönyv-választás. Vajon milyen érdekek diktálnak? Az ár, az igazgató meggyőződése vagy a pedagógusok és a szülők is beleszólhatnak?

Ezek után pedig jön a tanár, aki olyan amilyen és valahogyan „leadja az anyagot”.

Itt még mindig az iskolában vagyunk és máris milyen összetett a képlet! A sok-sok negatív visszajelzés mellett találkoztam érdekes és számomra fontos hozzászólással is. Ilyen volt egy tanár meglátása, aki arról beszélt, hogy az erkölcs oktatását minden tanár minden egyes órán megteszi. Mélységesen egyetértek! De ugyanígy erkölcstan a tanárok szünetben tanúsított reakciója egy-egy helyzetre, és ide tartozik az is, hogyan „meccsezi le” a konfliktushelyzeteket a tanár és a szülő. Itt pedig visszakanyarodtunk oda, ami nyilvánvaló és elidegeníthetetlen: az erkölcsi értékeket elsősorban a család közvetíti. Tankönyvvel, számonkéréssel, prédikációval nem lehet átadni.

Az is fontos, hogy a gyerekek az iskolában (is) kapjanak lehetőséget és támogatást arra, hogy az emberi kapcsolatokban eligazodjanak. Segíteni kell az egészséges felnőtt személyiséggé válásukat, a felelősségvállalást, az önismeretet és a társas együttélést. Ehhez viszont jobbnak látnám, ha nem egy új tantárgyat találnának ki az amúgy is túlterhelt gyerekeknek és pedagógusoknak, hanem inkább az egész iskolarendszert kellene átalakítani, hogy a 8-10 éves gyerekeknek jusson még játékidő és a 16-18 éveseknek se legyen napi 7-8-9 óra munkaidejük, ami után jönnek a különórák és a házi feladatok.

Embert az emberhez közelíteni az együtt töltött minőségi idővel és szeretettel lehet és ehhez nem növelni, hanem csökkenteni kellene az óraszámot, valamint szabad kezet adni a tanároknak, hogy a lexikális agytöltés helyett gondolkodásra és cselekvésre taníthassák a gyerekeket. Addig is amíg ez az aranykori iskolarendszer eljön, megtesszük itthon, ami megtehető.

Csodina

Ezt az írást "páros írásként" itt találjátok!