Egy csoda csak úgy

Viharos szombat délután. Együtt a család, kimenni nem érdemes, csak az ablakból nézzük, hogyan cibálja a fákat a szél. Az eső néha vízszintesen érkezik, nekicsapódva az ablakoknak. Az égen őrült módján száguldanak a súlyos szürke felhők. A kicsik játszanak, a nagyok bedobják az ötletet: kockázzunk! Hajrá, elő a tálca, elő a dobókockák. Kis vitakör, ki írja az eredményt. Persze nem lepődünk meg, amikor a páromnál landol a papír és a toll. Elkezdjük a játékot, először senki nem tudja meglépni a bűvös határt, a 100-at. Ekkor ér a kör a páromhoz. Ő dob és mindannyian megrökönyödve nézzük a piros tálcát: Hat darab hatos. Percekig csak pislogunk: Ilyen nincs! De van! Egy átlagos nap átlagos órájában egy átlagos kéz dobta. Nem meditált előtte, nem ez volt élete legjobb napja, sőt eszébe sem jutott, hogy ilyesmit vizualizáljon. Egyszercsak mégis megtörtént. Mert a csodák ilyenek. Nem megfoghatóak, nem iderángathatóak és nem is kiérdemelhetőek.
...
Folytatás a Feeling magazinban.