Paradigmaváltás

Úgy gondoltam, hogy a most aktuális gumicsonthoz nem fogok hozzászólni. De mégis írok, mert az összefüggések nagyon komolyak.

Egy-egy apró kavics lavinát indított el, és most már dübörög. Kíváncsian várom a fejleményeket, mert nagyon erősen érzem, hogy ez már AZ.

Az ország helyzete, az emberek élete, az oktatás, az egészség(?)ügy, a média, a botrányok. Valami valahol nagyon el lett rontva. Ezt hallottuk már sokak szájából. Azt is, hogy már nem elég a felszínt kaparászni, netán más színűre festeni, de a mai napig ez történik a „vezetők” részéről. És itt nem csak a politikára gondolok.

Kíváncsi vagyok, hány ember látja, hogy ami most van, ami rossz, ami fáj, az tulajdonképpen rendben van. Mert jó, hogy kezdenek bedőlni a kórházak szakemberhiány miatt. Jó, hogy emberek sokasága háborodott fel két mondat miatt. Remek, hogy egy csaló cég bedőlése miatt bankok milliárdokat buknak. Rendben van. Eljött az idő. Amiről mindenki csak beszélt, de a lényegi változásról úgy gondolta, hogy tegye meg más, az most már nem egy lehetőség, hanem itt van. Könyörtelenül. Már nem választható, már nem mi döntünk.

Benne vagyunk és megtörténik. A romos kórházak és a csilivili börtönök kontrasztja szétrobbantja az alapokat is. Mert szarból nem lehet várat építeni és a futóhomok nem megfelelő közeg a ház alapjának.

Váltani kell. Most váltódik. Az alapoktól. És mivel nem tettük meg mi, dől a torony, maga alá temetve mindenkit, aki kapaszkodik a régibe. Aki az orvostól várja a gyógyulást, lassan nem lesz kibe kapaszkodnia. Aki a politikusoktól várja az ország felemelkedését, kizárólag a rombolást kapja. Ez van most. Dől a torony. És ez nagyon-nagyon jó. Mert mindaz, amire panaszkodtunk, hogy milyen rossz, de nincs más választásunk, az eltűnik.

Egyre többen ismerjük fel, hogy szabadon választhatunk. Akkor is, ha azt sugallja a világ, hogy nem. Szabadok vagyunk. A díszlet pedig atomjaira hullik szét. A mi felelősségünk pedig az, hogy olyan várat építsünk, ami jobb és tartósabb, mint az előző volt.

Ehhez pedig új értékrend kell. Itt már nem működik az oszd meg és uralkodj. Ez a mentalitás volt most, ami elindította a kavicsot és a lavina elsöpri magát a rendszert.

Innentől amit építeni kell, az a becsület, a szeretet, az összefogás és egymás elfogadása.

Mit lehet tenni? Ha kívül vagy már, akkor kezdj el élni. Szeress. Tedd a dolgod, a küldetésed.

Ha a torony éppen rád dől, akkor engedd el mindazt, amibe kapaszkodsz. Ez nem lesz könnyű, mert mindeddig – látszólag – ez adott biztonságot. Nem kívül van, amit keresel, hanem belül. Benned is ott van. Halkan szól, de most is ott suttog. Kapcsold ki a zajokat, a rádiót, tévét, internetet. A válasz nem ott van, hanem a lelkedben.

Most végre elkezd látszani a saját felelősségünk és hogy van választásunk. Az orvosok felállhatnak és azt mondhatják: elég, ilyen körülmények között nem csinálom tovább! A szülők mondhatják: Nem kérünk a rabszolgaképzőből, inkább mi tanítjuk a gyermekeinket a valódi értékekre! A szülő nők mondhatják: a természet a norma és nem kérünk az erőszakból! A nők összefoghatnak a maguk víz erejével és elsöpörhetnek, megtisztíthatnak mindent, ami embertelen. A férfiak megélhetik a saját teremtő erejüket. A nők és férfiak megtalálhatják önmagukban és a párjukban a harmóniát. Mindenki felépítheti a saját életét úgy, ahogyan azt jónak érzi, ami a saját küldetésével, életfeladatával összhangban van.

Senki nem tudhatja jobban, hogy nekem mi az önmegvalósítás! Nincs ellentét a család és a munka között! Ha végre nem a pénz a legfontosabb értékmérő, akkor én hatgyermekes anyaként akkor is rendkívül értékes vagyok, ha csak huszonezer forintnyi a pénzbeli megbecsültségem.

Nem az „állás” jelenti a karriert! Rengeteg nő menedzseli a családját, a saját családon kívüli tevékenységét, vállalkozását. Ők is megvalósítják önmagukat. Az a nő is, akit anyaként a párja tart el. És az a nő is, aki érzi, hogy neki nem a gyerekszülés az útja. Mert ilyen is van. És nem kell senkit bántani azért, mert másképp él, mint mi.

Ha mindenki ugyanazt tenné, akkor mindenkinek mindenhez érteni kellene! Nem! Mindenki egy kis szelet a nagy tortából. Együtt tudjuk jól megcsinálni!

Legyél az, aki vagy, de azt csináld teljes szíveddel-lelkeddel. Ha mindenki ezt teszi, akkor rendben lesz a világ.

Kezdjük már el végre! Csak ennyit kell tenni. Te tudod, hogy mi a dolgod.

Szeress. Élj!

CsE