Többség = embertelenség?

Igazából nem lepődtem meg, hogy nem maradt abba a választások után a gyalázkodás és egymás kioktatása. Eddig ment a győzködés, hogy kire kell egy valódi magyarnak szavazni, hogy ez a nép megmaradhasson, most pedig azon rágóznak nagyon (túlzottan) sokan, hogy ki is van többségben, az újraválasztott kormányt pártolók avagy az ellenzői. Olvasgattam mindkét oldalt és arra jutottam, hogy a többség egy követ fúj. Azt mondja: NEKEM VAN IGAZAM!

Én mindenképp a kisebbséghez tartozom (remélem nem vagyunk elenyészőek), mert nem gondolom azt, hogy valakinek itt igaza van. Szerintem sok-sok igazság van, mindenkinek a sajátja. Nem kell ugyanazt gondolni, nem kell, hogy mindenkinek azonos legyen a prioritás! Így el kellene fogadni, hogy igazából nincsen többség és nincsenek abszolút valóságok!

Amit látok, hogy a vita még mindig azon van, hogy melyik rossz a jobb. Aki kevesebbet lop, aki nem annyira árusítja ki az országot és aki kevésbé hazaáruló. De mi lenne, ha végre nem a ganéjból választanánk? Mi lenne, ha nem pártoskodnánk? Mi lenne, ha nem lobbiérdekek lennének, hanem szociális érzékenység?

Az általam vágyott és felépíteni kívánt világban a szeretet, tisztelet és elfogadás az alap.  Ha valaki mást gondol, mint én, az egy másik nézőpont. Nem ellenem van, hanem önmagáért. Nem kell kiirtanom, meggyőznöm, utálnom és hadakozni ellene. Ez a társasjáték akkor jó, ha mindenkinek jó. Amíg a „többség” nem foglalkozik azokkal, akik kevesebben vannak, addig ezt az embertelenséget tapasztaljuk, ami most van.

Aki például autista gyermeket nevel, az garantáltan kisebbségben van, és ha ő nem kapja meg azt a támogatást, amire a családjának szüksége van, akkor nagyon nagy bajban lesz, mert vannak dolgok, amik neki elérhetetlenek abból, ami - elvileg - mindenkinek jár.  Meg kell őket kérdezni és úgy kell a társadalmi dolgokat összerakni, hogy ők is boldoguljanak. De mondhatom azokat is, akiknek beteg családtagja van, azokat, akik egyedül nevelik a gyermekeiket, azokat, akiket bántalmaznak és sorolhatnám még napestig. Ha belegondolsz, te is kisebbség vagy. És ugyanakkor többség. Na de mindez számít? Nem, mert ha emberség van, akkor teljesen mindegy, ha pedig embertelenség, akkor is.

Ez a földi játszótér azért van, hogy MEGÉLJÜK és MEGTEREMTSÜK a saját valóságunkat. Az a lény, aki a fizikai testünkön túl vagyunk, sokkal magasztosabb annál, mint ami most itt látszik. Hát nem a szeretet az alap, a közös gyökér? Nem rokonok vagyunk mindannyian? És nagyon fontos: sérültek is vagyunk, én, te, ő, mind. Ha pedig tovább ütjük egymást, akkor jobb lesz?

Számtalanszor megtapasztaltam, hogy amikor dühösen vitázom valakivel, ott épp saját magamban van valami gyógyulatlan seb, és a megoldás soha nem a másik meggyőzése, hanem a szeretet megtalálása önmagamban. Tegyétek már vissza Istent az egyenletbe és más lesz az eredmény!

Csodina

 





Ha kérdésed van,keress a csodina@gmail.com -on