Igazából nem lepődtem meg, hogy nem maradt abba a
választások után a gyalázkodás és egymás kioktatása. Eddig ment a győzködés,
hogy kire kell egy valódi magyarnak szavazni, hogy ez a nép megmaradhasson,
most pedig azon rágóznak nagyon (túlzottan) sokan, hogy ki is van többségben,
az újraválasztott kormányt pártolók avagy az ellenzői. Olvasgattam mindkét
oldalt és arra jutottam, hogy a többség egy követ fúj. Azt mondja: NEKEM VAN
IGAZAM!
Én mindenképp a kisebbséghez tartozom (remélem nem vagyunk
elenyészőek), mert nem gondolom azt, hogy valakinek itt igaza van. Szerintem
sok-sok igazság van, mindenkinek a sajátja. Nem kell ugyanazt gondolni, nem
kell, hogy mindenkinek azonos legyen a prioritás! Így el kellene fogadni, hogy igazából
nincsen többség és nincsenek abszolút valóságok!
Amit látok, hogy a vita még mindig azon van, hogy melyik
rossz a jobb. Aki kevesebbet lop, aki nem annyira árusítja ki az országot és
aki kevésbé hazaáruló. De mi lenne, ha végre nem a ganéjból választanánk? Mi
lenne, ha nem pártoskodnánk? Mi lenne, ha nem lobbiérdekek lennének, hanem
szociális érzékenység?
Az általam vágyott és felépíteni kívánt világban a szeretet,
tisztelet és elfogadás az alap. Ha
valaki mást gondol, mint én, az egy másik nézőpont. Nem ellenem van, hanem
önmagáért. Nem kell kiirtanom, meggyőznöm, utálnom és hadakozni ellene. Ez a
társasjáték akkor jó, ha mindenkinek jó. Amíg a „többség” nem foglalkozik
azokkal, akik kevesebben vannak, addig ezt az embertelenséget tapasztaljuk, ami
most van.
Aki például autista gyermeket nevel, az garantáltan
kisebbségben van, és ha ő nem kapja meg azt a támogatást, amire a családjának
szüksége van, akkor nagyon nagy bajban lesz, mert vannak dolgok, amik neki
elérhetetlenek abból, ami - elvileg - mindenkinek jár. Meg kell őket kérdezni és úgy kell a
társadalmi dolgokat összerakni, hogy ők is boldoguljanak. De mondhatom azokat
is, akiknek beteg családtagja van, azokat, akik egyedül nevelik a gyermekeiket,
azokat, akiket bántalmaznak és sorolhatnám még napestig. Ha belegondolsz, te is
kisebbség vagy. És ugyanakkor többség. Na de mindez számít? Nem, mert ha
emberség van, akkor teljesen mindegy, ha pedig embertelenség, akkor is.
Ez a földi játszótér azért van, hogy MEGÉLJÜK és
MEGTEREMTSÜK a saját valóságunkat. Az a lény, aki a fizikai testünkön túl
vagyunk, sokkal magasztosabb annál, mint ami most itt látszik. Hát nem a
szeretet az alap, a közös gyökér? Nem rokonok vagyunk mindannyian? És nagyon
fontos: sérültek is vagyunk, én, te, ő, mind. Ha pedig tovább ütjük egymást,
akkor jobb lesz?
Számtalanszor megtapasztaltam, hogy amikor dühösen vitázom
valakivel, ott épp saját magamban van valami gyógyulatlan seb, és a megoldás
soha nem a másik meggyőzése, hanem a szeretet megtalálása önmagamban. Tegyétek
már vissza Istent az egyenletbe és más lesz az eredmény!
Csodina
Ha kérdésed van,keress a csodina@gmail.com -on
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése