2019. április 8., hétfő

Edina hegyek, hova legyek




A pár hete megint halmozódtunk. Felugrott hozzánk egy fiatal pár, megnézni a jurtánkat. Referenciaként hozzánk küldi a gyártó azokat az embereket, akik szeretnék a nála látható még össze nem rakott alkatrészek után a már kész tér érzetét is megkóstolni. Mivel másfél falunyira vagyunk egymástól, ez adja is magát.
Telefonos egyeztetés után be is futottak, a lány pedig így nyújtotta a kezét: szia, én is Edina vagyok!
Ezek után este a dobkörre felhoztam egy lányt, akit szintén Edinának hívnak, így a jelen lévő három nőből kettő volt Edina.
És csak hogy tudjátok, mennyire gyakori  ez a név, elmesélem, hogy az építőipari(!) szakközépben az osztályban hárman voltunk Edinák, az egyetemen pedig (Műszaki egyetem(!)) a tankör öt lányából ketten.
És mivel amúgy is el szerettem volna mesélni, hogyan is lettem Csodina, megragadom a kínálkozó alkalmat (a nyakánál fogva).
Minden az egyetemen kezdődött. Mivel ketten voltunk Edinák, mindig gond volt, hogy épp melyik Edináról van szó. A srácok frappánsan megoldották, azaz megtoldották: Hozzácsapták a vezetéknevünk első betűjét, így lett a „melyik Edina, nem az, a másik…”- helyett CsEdina és VEdina.
Évekkel és két gyerekkel később, amikor már kezdett fontossá válni az internet (bizony-bizony,ebből is látszik, hogy őskőkori öreg róka vagyok), nekiálltam email-címet készíteni magamnak. Tudjátok, ez az a remegő gyomrú izgalom, hogy most aztán mérföldkövet lépünk át!
Természetesen a csedina(kukac)izébigyó.hu volt az egyetlen elképzelésem, lévén én vagyok A CsEdina. De persze Móricka voltam, aki elképzelte… már foglalt volt a cím. Na most akkor mi legyen?! Totális leblokkolásban álltam (bocs, ültem), amikor is az akkori férjem teljes nyugalommal mondta, hogy akkor legyen csodina, jó lesz az is!
Megütközve néztem rá, mert ez olyan bénán hangzik, de mivel jobb ötletem nem volt, így maradt ez. Később átváltottam a gmail-re és természetesen maradt a csodina. Aztán amikor az első írásaimat közzétettem (Cs.Edina aláírással, a Lélekkunyhó blogon), egy-egy ismerős, akivel email-kapcsolatban is voltam, elkezdett Csodinának nevezni. És mint aki mézbe tenyerelt, rajtam ragadt a név.
Hosszú évek távlatából látom, hogy ebben is a Sors keze volt, mint annyi másban, amit magamtól nem látok vagy nem lépek meg. Akkor is megtörténik, ha süketnek és vaknak tettetem magam, mert nekem fontosak és hétköznapiak a CSODÁK.
Maga az élet az és szerintem akkor lehetünk boldogak, ha ezt meglátjuk. Úgyhogy csodára fel!

Csodina

 



Ha kérdésed van,keress a csodina@gmail.com -on

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése