Csak egy lépés választ el... Párkapcsolati szakácskönyv, avagy: már megint elsóztam, most mit csináljak???

Ajánlás: írom mindezt főleg önmagamnak, hogy amikor nem így csinálom, akkor legyen mivel kupáncsapni magam…. Köszönöm!

Előétel: Előszó helyett

Először is úgy illik, hogy bemutatkozzak: négygyermekes családanya vagyok, aki rutinos konyhatündér, időnként házisárkány. Imádok olvasni, és már kamaszkoromtól elkísérte életemet a spiritualitás. Persze főleg elméletben. A gyakorlatban pedig megtanultam elsózni és odaégetni az életemet, és próbáltam/próbálom az elrontott dolgokat helyrehozni, illetve megtanulni főzni, már ami az élet-levest illeti.

Ha esszenciát kellene készítenem az eddigi életemből, felismeréseimből, az talán így hangzana: Légy az, aki vagy, de hozd ki magadból a legjobbat!

Alapvetően nagy megfelelni akaró típus vagyok. (asztrológiában jártasok kedvéért: sok mérleg van a horoszkópomban), számomra mindenekelőtti fontosságú a párkapcsolat, illetve a kapcsolatok. Bármire képes vagyok, hogy meglegyen a harmónia. Igen ám, de ez a bármi rendszeresen megfeküdte a gyomromat, és akinek már volt valaha hascsikarása (ugye, hogy neked is volt? Tudtam én!) az tudja, hogy hosszan nem lehet ebben az állapotban élni. Vagyis lehet, csak nem érdemes.

Sokáig azzal próbálkoztam, hogy más legyek. Ezt már az oviban elkezdtem, meg voltam róla győződve, hogy mindenkinek jobb, mint nekem, és próbáltam mindenkire hasonlítani. Mint egy kaméleon a színes mozaikon. Ezzel eljátszottam néhány évig, néha úgy tűnt sikerül elérnem, hogy szeressenek. Csak épp én nem szerettem magam, így az alap hiányzott. Az ezoterikus könyveket bújva nagyon sok okossággal találkoztam, de az életem valahogy mindig billegett. Minden könyvben találtam valami egetrengetőt, sokszor úgy is tűnt átmenetileg, hogy jobb lesz ettől az új gondolattól az életem. De aztán megint csak a szokott kerékvágásban, lelkiállapotban, felbillenésben ... stb ... gödör alján találtam magam.

De most aztán!

Pár hete olvastam egy cikket, ami megváltoztatta az életemet. Ezt hittem én már sokszor, de most tényleg megtörtént a CSODA.

Halkan, mondhatnám lábujjhegyen osont be a tudatalattimba, és kezdett el dolgozni. Most pedig itt ülök, és írok. Az említett írás lényege az volt, hogy ha van egy rossz tulajdonságod, amitől kiütést kap a környezeted, és úgy érzed, hogy ezen mindenképp változtatnod kéne, akkor ne tedd. Lovagold meg, és hozd ki belőle a legjobbat. (lehet, hogy nem erről szólt, de nekem ez jött le belőle. A példák azért valószínűleg stimmelnek...)

Aki minden nő után megfordul, az lehet, hogy a világ legjobb aktfotósa lenne, ha nem gyógyíttatná ki magát idő előtt. A szenvedélyes kártyás sorsa is lehet az, hogy egy bridge-szalon-lánc tulajdonosaként hal majd meg...Szóval, előttünk a pálya!

A nekem legtöbb szenvedést okozó tulajdonság az előzőekben vázolt a "békességértmindentmegteszek" és a "fogalmamsincskivagyok" na meg persze a "szeressetekmármerténnemszeretemmagam". Na de hogy lehet ebből jól kijönni, anélkül, hogy valahogy kiműttetném magamból? Hát úgy, hogy megosztom veletek mindazt, ami felismerést ezeknek a tulajdonságaimnak köszönhetek. Márpedig rengeteg könyvet elolvastam, és ezek mind ezen a szűrőn keresztül csapódtak le bennem, és álltak össze valamivé (mint a rizseshús). És ez a valami egész emészthető, tehát :

JÓ ÉTVÁGYAT!

Beleugrunk a levesbe:

Sokat töprengtem azon, miért is van, hogy a kapcsolat elején úgy tűnik mindig, hogy most aztán megfogtam az Isten lábát - na jó kicsit szőrös, de isteni! - és egy reggel arra ébredek: Na de mit keresek én itt? Miért nem vettem észre, hogy ez nem az, amire vágyom?  Most pedig már nyakig benne vagyok (házasság, gyerekek, anyagi függőség). És mi volt az az átverés az elején, ami miatt azt hittem, hogy azt kapom, amire úgy érzem szükségem van? Csak a rózsaszínű homály lenne a ludas?

Pedig eleinte tényleg megkaptam...de mit is? Hát az érzést, hogy fontos vagyok, hogy szeretve vagyok. Mert az én nyelvemen beszélt. A szeretetnyelvemen. És ezt az átverési trükköt én is alkalmaztam, mert ő is úgy érzi, hogy az elején többet kapott tőlem. Tehát hogy is van ez?

A szeretetnyelv az a forma, amin keresztül meg tudod élni, hogy szeretve vagy. Nálam ez a testi érintés (nagy ölelgető vagyok), meg a kedves szavak. A páromnál meg az együtt töltött minőségi idő. És az, hogy érzi: most csak rá figyelek. És olyan is van, aki az apró ajándékokból tudja: örülnek nekem, kellek...

És egyszer csak leesett a tantusz, nagy csobbanással a levesbe: hisz az elején mindenki minden nyelven beszél! Szorongatjuk egymás kezét, sülve-főve együtt vagyunk, virágot, csokit viszünk a Kedvesnek, és becézgetjük sms-ben. Nem is létezik más, csak Ő. Na de ennek egyszer vége szakad, és belelóg a bilibe a kezünk.

Szóval hogy is van ez?

Mint társasjátékosoknak, mindnyájunknak szüksége van arra, hogy azt érezzük, hogy szükség van ránk. Remélem sikerült kellően elbonyolítanom! Ez alapvető igény. A külvilág, mint tükör megmutatja, hogy milyenek vagyunk, és ha nincs külvilág, abba bele lehet dilizni. Nem véletlenül találták fel a magánzárkát, mint elrettentő eszközt. A kapcsolatokon keresztül energetizálódunk. Azt nem állítom, hogy ez tölt fel, bár vannak vámpír típusú egyének, akik ebből élnek. A bennünk lévő, és különböző módokon felvett energiáinkat cserélgetjük egymás között, illetve igyekszünk még többhöz hozzájutni.

A kapcsolat elején erősen megy az adok-kapok, hisz mindkét fél bőkezűen szórja, és mivel ez kölcsönös, ezért senkinek nincs hiányérzete. A szerelem magasabb dimenziókba emel, ezt tűzdeljük meg az erősebb energiaáramlással, fűszerezzük szenvedéllyel, és kész is a gyertyafényes vacsora. Napokig, hetekig szerencsésebbek hónapokig élnek ezen az emelkedett energiaszinten, ami részben mennyiségi, részben pedig minőségi magasságokba röpít. A legjobbat adjuk magunkból, éljük az ünnepnapokat.

Nem mind finom, ami főzelék, avagy a szívásgombóc

Nos eljő ama bizonyos reggel. Felébredvén valami nedvességet érzel, és - ismét - rájössz, hogy a kezed belelóg a bilibe.

Mert az a szemét átvert, vagy csak lusta, vagy egyszerűen nem tudni, mi is ütött bele...

Pedig milyen jól indult. És most nem érti mit akarok, azt mondja hisztizek, elzárkózik a beszélgetés elől, vagy épp meg akarja oldani azt, amit nem is kellene.

Ez az a pont, amikor nyilvánvalóvá válik: életünk párja nem erről a bolygóról való. Mi vénusziak szeretünk letyepetyélni, mert a problémáinkat így tudjuk feldolgozni. Arra vágyunk, hogy valaki meghallgasson. Míg az a vadember marslakó elvonul a barlangjába (vénuszi nyelven: magamra hagy) és még ő van megsértődve, amiért zaklatni merem. És amíg rá nem jöttem, hogy tényleg alapjainkban különbözünk, addig neki próbáltam meg kiönteni a szívem, és ő képtelen volt egyszerűen meghallgatni, mert azonnal meg akarta oldani a problémámat. Én pedig az ő megoldásaiból nem kértem, mert a magam megoldását próbáltam volna megtalálni…vénuszi módon. Aztán meg, amikor neki volt baja, és átment barlanglakóba, akkor én próbáltam kirángatni, mondván segítek, beszélgessünk…amit ő úgy élt meg, hogy nem hiszek benne, hogy meg tudja oldani a problémáját. Na ebből van aztán a botrány, veszekedés, és sokszor nem is tudjuk, hol léptünk át egy határt, és még csak észre sem vettük.

Mert látszólag ugyanazt a nyelvet beszéljük, csak az értelmező kéziszótárunk különbözik kissé.

Ehhez jönnek desszertként a hétköznapok. Már nem lobog úgy a láng, már nem kell meghódítani, különben is: ismerem, mint a rossz pénzt…

Már mindenki csak a saját szeretetnyelvén kommunikál, mert az a legenergiatakarékosabb. Ráadásul ott a gyerek, aki mindig középpontban akar lenni, sehol nincs az a régi intim kettesben lét, a teljes egymásra figyelés. Csak a hétköznapi szólamok futnak: „mi a kaja? Már megint ez?” „Miért nem vettél-hoztál-csináltál …” A balhék végén ugyanaz a meggyőződése mindkét félnek: az úgy kezdődött, hogy a másik visszaütött.

Ha valaki olyan szerencsés típus, mint én, akkor ráadásul katalogizált gyűjteménye van az összes korábbi sérelemből, ami bármikor elővehető.

Ez nagyon hasznos dolog, ha nem akarunk békében, szeretetben és harmóniában élni. Tudom, mert ráment egy házasságom ezekre a dolgokra. Nagy az esélye annak, hogy rájövünk: a leves el van sózva. Nos ha meggyőződésed, hogy valaki más borította meg a sószórót, és ragaszkodsz ehhez az elképzeléshez, akkor légy szíves hagyd abba az olvasást, nem neked írtam.

Ha van bátorságod szembenézni azzal, ami a TE kezedben van, akkor gyere velem tovább.

Na de ki főzte mindezt?

Hol is vagyunk? Hát egy jól felszerelt konyhában. Ez a világ. Van benne minden, ami csak elképzelhető: mindenféle nyersanyag, mindenfajta edény és eszköz. A Mindenség ezt a rendelkezésedre bocsátotta. Te vagy a főszakács. Már csak azt kell kitalálnod, mit szeretnél főzni, és ott van hozzá minden. De ha a gyümölcslevest szereted, és telepakolod darálthússal, akkor miért csodálkozol, hogy nem finom? És a gulyáslevesben sem biztos, hogy jó egy fél dinnyét viszontlátni. Pedig sokszor tesszük ezt, és aztán szidjuk a külvilágot.

Van egy ésszerű javaslatom: mostantól ne szidd a külvilágot: te tetted bele.

Nos magadat se szidd: végre rájöttél, hogy a kezedben van a sótartó. Meg az életed irányítása. Talán először is mosolyogj! Na ugye, hogy jobb így? És akkor nézzük, hogyan is működik.

A világodat te teremted, és pontosan ott tartasz, ahová az eddigi hitrendszered és gondolkodásmódod vitt. Tehát, rájössz, hogy valami nem stimmel a zöldbabfőzelékkel – mert hogy ki nem állhatod. Akkor gondold végig, vajon milyen más gondolat vinne el mondjuk az áhított tejberizshez? Hasznos például megnézni azokat az embereket, akik tejberizst esznek. És valami olyasmit tenni, mint ők. Ez egy hasznos módszer. Ha olyan emberek társaságát részesíted előnyben, akik olyanok, amilyenné válni szeretnél, vagy rendelkeznek azzal, amire vágysz (jólét, boldog kapcsolatok), akkor afelé közelítesz. Ha olyanokkal töltöd az idődet, akik a külvilágot okolják a problémáikért, akkor vajon hol fogsz kikötni? Ez egy nagyon fontos döntés, mert ha rájössz, hogy kik azok, akik lehúznak, akkor lehet, hogy a baráti körödet kell elengedned, vagy egy-egy családtaggal kell kevesebbet értekezned a saját jóléted érdekében.

De van egy nagyon jó hírem, ami akkor is segít, ha mindenki negatív körülötted: hasonszőrűek előszeretettel buknak keresztül egymás lábán, és a sűrű bocsánatkérésekből kialakulnak az új kapcsolatok, amik már jó irányban visznek tovább.

Amiken tipródsz, azt kapod, de csőstül.

Ha belemerülsz az önsajnálatba (senkit nem akarok lebeszélni róla, évekig nekem is ez volt a legjobb szórakozásom) a Mindenség hozzáteszi a magáét, még több olyat kapsz, amiért sajnálhatod magad. Ha körülnézel, láthatsz rá néhány példát. A tükörbe ne nézz, mert a jelenlévők mindig kivételek. Segíts magadon, Isten is megsegít. És azt teszi, amit te teszel magaddal, csak az ő ereje néhány nagyságrenddel nagyobb, mint a tiéd.

Szóval tiéd a választás: lehúzod magad a WC-n, és Isten még utánad küldi a vízözönt, vagy felemeled a fejedet, és Ő a tenyerére vesz, és a magasságokba emel. Mert ez bizony így működik.

És miért higgyél magadban?

Nos egy: miért ne?

Kettő: ha Isten nem teremtett selejtet, csak tökéleteset…na…hogy is van ez akkor? Ki is vagy? Ha kivagy, akkor mosolyogj! Ha tudod ki vagy, akkor…akkor is mosolyogj. Engedd, hogy a Mindenség erői felemeljenek, és a magasba röpítsenek. Na jó, először azért neked kell letenni az önrészt. Szóval hajrá, kalandra fel!

Hogyha pedig jön a félelem…

Nos, amikor elindulsz, hogy pozitív irányba változtassad az életed, akkor el fog jönni a Félelemlényed, aki azt akarja, hogy ne legyen jobb neked. Miért ilyen gonosz? Nem gonosz, csak élni akar. És ha felismered az isteni mivoltodat, azt, hogy Isten része vagy, és boldogságra vagy teremtve, akkor ő meghal. Az életét félti, és ezért mondani fogja a magáét. Van akinél ez a hang gyakori és hangos, van akinél csak néha és halkan szólal meg. Minél ismerősebb, annál nagyobb ő, és annál inkább védeni fogja magát, de van egy nagyon jó hírem: ő a te saját teremtményed, és te eteted őt minden nap. A félelmeiddel és a negatív gondolataiddal. Tehát éhes lesz, ha a pozitív irányba indulsz, és követelni fogja a jussát.

Na ilyenkor kell ébernek lenni, és felismerni őt. Persze néha csak utólag sikerül, amikor már jól lehúztad magad. Nem baj. Előbb-utóbb nyakon tudod csípni. Az érzéstelenítő, amit használ az, hogy kikapcsolja a józan ész hangját, és mindenféle rémképeket vetít: megcsal, elhagy, magad maradsz, jaj úristen, mi lesz, ha…

És amikor itt észreveszed, akkor egyszerűen fordulj vele szembe: most a félelem beszél, de hallgassuk meg a józan eszünket: mindebből mi a tény, és mi a vízió? Mi van, ha bekövetkezik a legrosszabb?

Mi volt akkor, mikor valamilyen életterületen valami teljesen új kezdődött?

Elmúlt, lerombolódott a régi, és a helyén nőtt ki az új…és jobb lett.

Mert a lelked mélyén arra vágysz, hogy jobb legyél, hogy kiteljesedj, hogy boldog legyél. Ez a lelked vágya, akárki vagy és akárhol tart az életed. Minden efelé visz, és ha a félelmeid miatt toporogsz, akkor esetleg válság, krízis, tragédia formájában lököd magad tovább.

Itt lebukik a nagy hazudozó: ha maradsz, mert hallgatsz rá, épp akkor jönnek el azok a víziók, amiket ő vetítgetett. Meg szeretnéd úszni? Csak a Félelemlényeddel szemben van erre lehetőséged. Akkor úszod meg, ha nem akarod megúszni. Mert ő elhiteti veled, hogy ha megbújsz és halottnak tetteted magad, akkor kerülnek el a bajok. De nem így van.

Ha elhiszed, hogy nem vagy elég jó, akkor behúzod füled-farkad és meglapulsz. Folyamatosan rettegsz, nehogy fény derüljön a sok-sok hibádra és hiányosságodra. Össze fogod hasonlítani magad másokkal, és ha hallgatsz a suttogásra, akkor nagyon is tudni fogod, hogy ki miben jobb nálad. Soha nem azt fogja mondani, hogy te miben vagy jobb. Tehát elő a józan parasztival: mindenki egyformán kapott. Ugyanannyi jó és rossz tulajdonság, de mindenki máshol jó, és máshol gyenge. Ha ismered a vonzás törvényét, akkor máris itt a megoldás. Koncentrálj a jó tulajdonságokra. Ha a párodban megvan az, ami neked hiányosságod, akkor légy hálás: megkaptad. Ezt ő tudja jobban. És ne akarj olyan lenni amilyen nem vagy. Nálunk ilyen a párom folyamatos napi kitartása. Rengeteg vitánk volt, hogy én miért nem vagyok képes minden nap, folyamatosan megtenni ugyanazokat az apró lépéseket…mert én csak kampány-ember vagyok. Mennyi bántás, fájdalom és sértődés fakadt ebből! Aztán egyszer megvilágosodott: én ilyen vagyok, és így vagyok jó, ezzel vagyok tökéletes. Hisz a kampányaimba sokkal több energiát tudok belevinni, mint ő a napi rutin-cselekvésekbe. Olyan ez, mintha én nyuszi lennék, aki néha ugrik egy nagyot, aztán pihen, ő pedig egy hangya, aki apró léptekkel folyamatosan halad. Egyik sem jobb, mert van amiben ez kell, van amiben az. Amikor ez helyrekattant bennem, és elfogadtam, hogy ilyen vagyok, nem volt többé bűntudatom, akkor megtörtént a Csoda: nem volt több balhé ebből a tulajdonságomból. Elfogadott, amikor már én elfogadtam magam. Nekem kellett először túllépni a bűntudaton, a suttogó félelmen, és utána ez tükröződött vissza a világomban.

Elfogadta, hogy én így vagyok jó. És nem akar megváltoztatni, mert mindketten megértettük, hogy így egészítjük ki egymást.

Tegyünk bele krumplit

Megesett már veled, hogy hirtelen felindulásból segítettél valakinek, és utána egész nap feldobott voltál?

Pedig csak összekapkodtad a leborult papírkupacot, felsegítettél egy babakocsis kismamát a lépcsőn, vagy felvettél egy összefagyott stoppost. Lehet, hogy csak egy hálával teli pillantás vagy egy mosoly volt a köszönet, és mégis: ez az apróság beragyogta az egész napodat. Vagy valaki rád mosolygott, akit soha nem fogsz viszontlátni, mégis hirtelen kisütött a nap a lelkedben, szépnek, kívánatosnak és értékesnek érezted magad. Ugye milyen jó volt?

Az a legjobb ebben, hogy ez minden nap megtörténhet. Csak ki kell kicsit kukucskálni a gondolatokból, amibe beleborulva közlekedünk, és éljük a mindennapokat. Ha megtalálom az „itt és most”-ot, ahelyett hogy a múlton rágódnék (amin ugye már nem tudok változtatni, legfeljebb ronthatok rajta azzal, ha beleragadok), vagy a jövő eshetőségeit latolgatnám (ami vagy úgy lesz, vagy egész máshogy), na akkor megláthatom azokat az embereket, akiknek szüksége van egy kedves mosolyra. És megláthatom a másik ember küzdelmét, akihez csak egy megértő szót kell szólni, és máris szárnyakat kap… Itt és most. Körülöttem. Nem a múltban és a jövőben, az agyamban.

Hirtelen felfedezi az ember a sok-sok csodát. Milyen szépek a virágok, milyen finom érintése van a szélnek, milyen gyönyörű és megismételhetetlen a felhők pillanatnyi képe. Egy kaleidoszkóp, minden pillanata új, megismételhetetlen és gyönyörű.

Ott nézd azt az épületet! …nahát, tíz éve járok erre és most egyszerre meglátom benne az építészeti remeket.

Vagy a zebrán átenged egy autós…észrevetted? Esetleg csak azt érezted, amikor a lábadra léptek? Mindkettő volt. Melyik haladta meg az ingerküszöbödet? Miért arra figyeltél? Nézd a jót mindig. Akkor elkezd megszaporodni. A rosszakon lépj túl nagyvonalúan. Hisz Isten is oly nagyvonalú velünk. Miért ne lehetnénk mi is azok egymással? Nem sokkal jobb érzés?

És ezzel már el is mondtam a megoldást. Mert ha elkezdesz ilyen módon élni, akkor először is sokkal jobb lesz a kapcsolatod önmagaddal. Azután észreveszed, hogy jobb a viszonyod a férjeddel/feleségeddel. Meg a gyerekeiddel, a főnököddel, anyósoddal…Vagy egyszerűen eltűnnek azok az emberek, akikkel problémád volt. Ha pedig maradt még olyan élethelyzet, amivel nem boldogulsz, akkor szembe fog jönni egy könyv, vagy bármi, ami a megoldás felé visz.

Ha a problémádra koncentrálsz, akkor nem a megoldás felé haladsz. Ha szidod a bele borult sót, attól még nem lesz jobb a leves. Ha a megoldást keresed, akkor rá fogsz akadni a krumplira, és HA MEGHÁMOZOD ÉS BELE IS TESZED, akkor megmented a levesedet, és boldogan élsz amíg meg nem halsz. Tedd meg az első lépést. Most.

  CsE