NŐI Erők

Abban a különleges helyzetben vagyok, hogy kipróbálhattam a kórházi és az otthoni szülést is. Négy gyermekem közül az első kettőt „természetesen” a kórházban szültem, számomra nem is létezett akkor más alternatíva.

Nem voltam elégedett, mert akaratom ellenére gátmetszést végeztek rutinszerűen, az ügyeletes orvos fölényeskedően beszélt velem (biztos, hogy elfolyt a magzatvíz? Hát igen, ezt véletlenül én tudtam jobban, hisz velem történt…), az első szülésem története leginkább rémtörténet.

Második gyermekemet már női orvosnál szültem, aki a földön térdelt a szülőszék mellett, de valami itt sem stimmelt. Hátra kellett dőljek, így pedig épp a fájások csúcsánál képtelen voltam tiszta erőből nyomni.

Aztán az életem nagy fordulatot vett. Két kisfiam már új házasságból született. Spirituális ismeretségi körből választottunk szülészorvost, de menet közben rájöttünk, hogy nem ő a mi emberünk. Volt egy kapcsoló benne, ami a „tudó ember” és az „orvos” között kapcsolta őt át, és néhány vizsgálat, és orvosi tanács után, kb. a várandósság felénél úgy döntöttünk, nem vele szülünk. Na de akkor kivel?

Elkezdtünk az otthonszülésnek utána nézni, de valahogy nem akart összeállni a mozaik. A bábánkra végül egy véletlen folytán találtunk rá. Valamit kerestem az interneten, és amikor nem találtam, akkor véletlenszerűen ráböktem egy linkre. Nem az volt, amit kerestem, hanem az a bába, akire azóta is mindig számíthatunk.

Tudatosan készültünk, senkinek nem mondtuk el a tervünket, aki a negatív visszahúzó gondolkodásával, félelmei kisugárzásával árthatott volna. Egyszerűen tudtuk: minden rendben kell, hogy legyen.

A kisfiunk születése maga volt a tökéletes harmónia. A Mindenség elrendezett minden körülményt arra a napra. Férjem ekkor élt át először testközelből szülést (két nagyobb lányánál nem lehetett jelen a szülésnél)

Nekem is nagy élmény volt. Nem voltam egyedül, mert a Bába végig ott volt, de nem volt akció sem, hisz csak az én ritmusomat, és szükségleteimet figyelembe véve vett részt a történés kísérésében. Nem vezette a szülést, hanem kísérte. Nem mondta, hogy mit tegyek, hagyta, hogy érezzem. Én pedig akkor először, a harmadik gyerekem születésénél éltem meg a szülés, a kitolás igazi csodáját.

Álltam a fürdőkádban, térdemet a kád peremére támasztva, és felszólítás, külső beleavatkozás nélkül, a férjembe kapaszkodva átélhettem azt az ERŐt, ami minden asszonyhoz eljön a szülés idején. És ez az erő nem másnál van, hanem bennem. Ehhez a megéléshez megkaptam azt a női támogatást, amit egy igazi BÁBA segítsége jelent.

Minden más volt, mint a kórházban. Meleg, puha szerető energia ölelt át bennünket. A fontossági sorrendben az első én voltam, és a babám. A mi közöttünk lévő energiafolyamba egy pillanatig sem nyúlt bele senki. A köldökzsinór elvágásával, méricskéléssel, vizsgálódással, megvárták azt az időt, amikor ennek már helye van. És a méhlepényt is ekkor láttam először. Azt a szervet, amely azért élt kilenc hónapig, hogy hidat alkosson köztem és a magzatom között. Egy gyönyörű életfa, amit az első két gyermekemnél szó nélkül tüntettek el a kórházban.

Ezek az órák, a vajúdás alatt, és a szülés után csak mirólunk, az egységünkről szóltak, egy gyerek, és egy család születéséről.

Az otthonszülés nem a helyszínről szól, hanem a résztvevők hozzáállásáról.

A legkisebb fiam születésével pedig nagy családi beavatást kaptunk, hisz olyan gyorsan érkezett, hogy a Bábának esélye sem volt kiérni hozzánk. A férjem próbája az volt, hogy neki kellett elkapni a babát.  Nekem pedig azért volt nagy élmény, mert így, hogy magunk voltunk, megengedtem végre magamnak, hogy hangosan szüljek. A tolófájásokat végigsikítottam, mert ez esett jól, mert ez segített az energiát, az erőt összpontosítani. És guggolva szültem, mert ezt éreztem abban a percben tökéletesnek. Senki elvárásának nem kellett megfelelnem, nem kellett a többi ember igényére tekintettel lennem, így szabadon átadhattam magam a történésnek. Azt tettem, ami akkor és ott jó volt nekem. Ami pedig nekem jó, az jó a megszületőnek is, hisz egy az utunk azokban a percekben.

Hálás vagyok, amiért szülhettem otthon, háborítatlanul, minden ember által alkotott törvényen kívül, csak az elemi erőket megélve. Ez a két második szülés segített, hogy a kórházban megélt lelki ökölcsapásokat végre feldolgozzam.

Most már tudom, hogy a NŐI erők megállíthatatlanok, eltüntethetetlenek, mert ha időlegesen le is tudják korlátozni bennünk, az akkor is létezik, ha nem tudunk róla. És előjön, amikor itt az ideje. Nekem akkor és ott megnyilvánult. Mint ahogy évezredek óta jelen van a nagy női beavatásoknál. Köszönöm az Életnek ezeket a tapasztalatokat!

CsE