Megharapott egy kutya. Engem. Mást
persze, hogy megharap, olyan volt már a világtörténelemben, na de
engem...!?!
Internetezni szaladtam, mert jött egy
telefonhívás, és akiket érintett a telefonos felajánlás, csak
neten voltak elérhetőek. Fogtam hát az esernyőt, és elrohantam.
Azt tudtam, hogy közvetlen szomszédasszonyom nincs otthon (ő csak
400 méterre lakik, ha körbe megyek az úton, légvonalban valamivel
kevesebb), így megcéloztam a közeli üdülőterületet, és
reményeim nem voltak hiábavalóak. Az ismerős háromgyerekes
családnál az anyuka autója ott ált az udvaron. Jaj de jó, itthon
vannak! A következő akadály is eltűnt egy pillanat alatt, mert a
kapu nyitva volt. Mivel csengőjük nincs, és az ablakaik jól
szigetelnek, jártam már úgy, hogy nem tudtam hozzájuk bemenni,
pedig otthon voltak. Roham be az udvarra, kopogás az ajtón,
nyitnám: zárva. Sebaj, majd hátulról, a terasz felől. Ott nyitva
is volt az ajtó, láttuk is egymást Nikivel: helló! Ekkor kirohant
a kutya nagy ugatással és nekem ugrott. Amikor a farmeron keresztül
a csípőmbe harapott, fel sem fogtam, hogy tényleg bántott, mert
először nem fájt. De amikor a csupasz lábszáramat, és
térdhajlatomat kapta el, akkor már nyilvánvaló volt:
MEGHARAPOTT!! Nikinek is kellett néhány pillanat, hogy reagáljon,
mert ugyan kicsit gyenge idegzetű az eb, ilyet még soha nem
csinált. Addigra már az első (legmélyebb) sérülés is fájt, a
fontos levelet könnyes szemmel küldtem el. Közben Niki leápolt,
én pedig vigasztaltam, hogy nem haragszom, mert biztos
megérdemeltem, ha ez történt. Nem kellett sok idő rájönnöm, mi
is az összefüggés. Délelőtt idegbajos voltam, és ez a
környezetemen csattant. Szegény nagyfiamnak többször is mondtam:
bocs ez nem neked szól, a legjobb, amit tehetsz, ha szép csendben
nagy ívben kikerülsz. Ami persze 30 négyzetméteren lehetetlen
vállalkozás, úgyhogy néhányszor „beleharaptam”. Ebből a
szempontból szerencsés, hogy a párom kinn tevékenykedett, és így
őt kihagytam a szórásból, mert ő bizony visszaharapott volna, és
az aztán nagyon fájdalmas. Helyette megkaptam a kutyától, amit
megérdemeltem. Valahogy mostanában igen gyorsan érkezik a
világmindenségből az ilyen reakció: nézd, ezt tetted...
A tanulságok:
1.: Az agressziómat meg kell tanulnom
kezelni. Eddig jellemzően elnyomtam, és most is zavart, hogy kitört
belőlem, de képtelen voltam építő irányba fordítani, csak
romboltam magam körül. Pedig akár fát is hasogathattam volna
ezzel az erővel.
2.: Most már tényleg kell itthonra
internet, hogy ne a bőrömet kockáztassam egy-egy fontos levél
miatt. Kedves Jóisten! Légyszi oldd meg ezt a kérdést valami
módon, jelige: minden megoldás érdekel...
CsE
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése