Valamikor tavasszal eljutott hozzánk Avatara egyik előadása.
Nagy hatással volt rám is és a páromra is, azóta időnként, amikor úgy érezzük
újra meg szoktuk hallgatni.
Számomra elsődlegesen megkönnyebbülést hozott mindaz, amit a
Biblia kapcsán elmondott. Rengeteg megerősítést kaptam belőle, mert a
„szentírás” valahol mindig problémás volt nekem. Nem vagyok egyházilag
agymosott, az igazat megvallva, meg sem vagyok keresztelve (mármint
„hivatalosan”). Amikor pedig Istent kerestem, sok helyen megtaláltam, de nekem
a Biblia semmi többletet nem adott a többi tudó írásához képest. Számomra Jézus
soha nem volt Isten egyszülött fia. Nagy tanító, nagyon nagy Ember volt, akit
érdemes meghallgatni, követni, de a Biblia ehhez nekem nem adott igazi útmutatást.
Már ott nem tetszett az egész, hogy nem kortársak tollából kapom a tanítások
tolmácsolását. Ráadásul sok-sok év kimarad a történetből. Számomra a lélek
többszöri testet öltése egyáltalán nem kérdés, és nem hit kérdése. A
reinkarnáció pedig nem része a Bibliának. Na meg mintha épp Jézus mondta volna,
hogy az írás halott. Hogy lehet egy halott valami szent?.
Amikor az első esküvőm kapcsán fölvetődött, hogy meg kellene
(az esküvő miatt!!! brrrrrrr!!!) keresztelkednem, akkor többször elbeszélgettem
a pappal. A végeredmény az lett, hogy mivel nem tudtam teljességgel azonosulni
azokkal a dogmákkal, amire a kereszteléskor igent kell mondani, így inkább
megmaradtam pogánynak. Nem gondolom, hogy távolabb állnék Istentől vagy
Jézustól, mint a megkereszteltek, illetve templomba járók. Mindenesetre nem
akartam bűntudatot a nyakamba venni, mert ha megkeresztelkedem, de a tanokkal
nem teljesen értek egyet, ráadásul alapvető dolgokban gondolkodom másképp,
akkor ebből jókora ellentmondások keletkezhetnek a lelkemben. Ha nem járok el
templomba, akkor meg minek húzzam magamra bármelyik egyház kereteit? Olyat, amibe
eleve nem férek bele.
Személy szerint én azt sem fogadom el, hogy Mária
„szűzanya”. Ez teljesen ellentmond a természetnek, és egyértelműen beleillik
abba a koncepcióba, hogy a szexualitást bűnné alacsonyítva megfosztják az
embereket egy nagyon fontos erőtől, így manipulálható birkákká téve őket.
Hiszen a szexualitás egy alapvető ösztön, amit, ha nem él ki valaki természetes
módon, az belülről teljesen tönkreteszi őt. Hány olyan ember van a világon, aki
az elfojtott vágyai miatt szenved, és él töredékes életet? Nem is nevezném ezt
életnek. Mert számomra az élet energia, szenvedély, lüktetés, beteljesülés, és
utána újabb vágyak mentén való továbbhaladás (minden szinten, nem csak a
szexualitásban). Ha valakinél ez az energia már a második csakránál elakad, annak
valószínűleg elég komoly problémái vannak az életben.
A véleményem az, hogy Jézust is és Máriát is embernek
kellene tekinteni, mert amíg Isten egyetlen megnyilvánulása, illetve
kiválasztottjaként, így elérhetetlen példaképként állnak előttünk, addig reményünk
sincs a boldogságra. E szerint soha nem lehetünk olyanok, mint ők: mi nem fogantunk
földön túli módon, és gyermekeinket is „csak (???)” hagyományos módon tudtuk nemzeni,
amihez bizony férfi kell, vágy kell és testi (lelki) együttlét kell.
A csakrákat tekintve az ezotériában sokan csak a felsők
erősítésére, tisztítására törekszenek, lenézve az alsó részeket. Meggyőződésem,
hogy MINDEN csakra pontosan ugyanannyira fontos, és hiába van valakinek nyitva
a harmadik szeme, ha a második vagy harmadik csakrájánál gond van. Ez utóbbinak
az „áldásos” hatását én is ismerem, és rá kellett jönnöm, hogy a harmadik
csakrám rendbetétele nélkül bizony nem tud normális kerékvágásba zökkenni az
életem. Igenis kell dolgozni az ösztönerőkön – nem elnyomni -, kell foglalkozni
az önmagunk személyiségének a kibontakoztatásával, és meg kell tudni védeni az
énünk határait. Ezek nélkül törött szárnyú madarak vagyunk, és a nagy
magasságok csak az álmainkban léteznek.
Ha körülnézünk, sok ilyen madarat (bocs, jómadarat...)
láthatunk. Akkor tudok repülni, ha ép az élet áramlása bennem. Ami pedig nagyon
fontos ehhez, hogy Istent se a fellegekben keressem, hanem önmagamban, mert
nélküle nem tudok repülni, amíg nem használom az ő felhajtó erejét, addig hiába
kapaszkodom a létrán a Mennyek felé. Ő itt van belül, eddig is itt volt, már
csak el kell hinnem és akkor meg is fogom találni. Nem a könyvekben, nem az
írásokban, nem a felhő szélén csücsülve.
Az ihletett írások is halottak, mert csak akkor élnek, ha az
olvasóban ugyanúgy megszólaló Megnevezhetetlen végre nyitott fülekre talál. És
akkor rájön az ember: Isten tényleg nem az írásban van, hanem bennem. Ugyanott,
ahol a fönt.
????
BENT.
CsE
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése