Tanyasi luxus, avagy hétköznapok Nomádiában

Sokan szörnyülködnek a hozzánk látogatók közül, hogy hogyan is lehet itt élni a világ végén, autó nélkül, egy csomóféle kényelmi dolgot nélkülözve.

Az elején kezdem: ez itt nem a világ vége. Gyönyörű hely, a Börzsöny szélén, ahonnan szép kilátás nyílik a hegyekre. Volt, aki poénból megkérdezte: Ugye poszter van az ablakon? A válaszom ez volt: Persze, naplementekor cserélem....

Néhányszáz méterre van az aszfaltos út, ráadásul itt egy szanatórium is, ami miatt az utat télen is takarítják, így a megközelítésnél csak ez a kis földutas szakasz a legyőzendő akadály, ami kizárólag nagy sár esetén nehézkes. Na de ott a parkoló, meg a gumicsizmát is feltalálták, mi pedig feltaláljuk magunkat.

Ami itt alap követelmény, az a kreativitás, alkalmazkodó-képesség és a természet szeretete.

Amit sokan nem értenek, hogy mi nem kényszerből jöttünk, hanem tudatos döntés volt (aha, persze tudta a fene, mennyi nehézség lesz...).

Amikor beleszerettünk a helybe – első látásra -, akkor még volt autónk, és minden reményünk arra, hogy hipp-hopp megoldjuk a villanyt, a vizet, a kis faházunkat, és még megélhetésünk is legyen...Ehhez képest az első télre le kellett mennünk a faluba, mert ciki lett volna sátorban otthon szülni (ez a pici probléma konkrétan 9 nappal a szülés előtt oldódott meg). Még ezen a télen összetört az autónk, a hegyre gyalog jártunk fel az erdőn keresztül. 1-2 hónapon belül újra lett kocsink, amiben volt egy kis csoda, hisz én gyeden voltam, és a páromnak sem volt állása. Csak jóval később szúrtuk ki a feliratot az üléshuzaton: Step by step...

Tavasszal visszaköltöztünk a hegyre, de már nem a sátorba. Igaz, hogy se kályha, se kémény nem volt még, a szobának pedig csak a kétharmadáig volt meg a padló, de végre OTTHON VOLTUNK!

Villanyunk már volt, vizünk az égből. A kert locsolását úgy oldottuk meg, hogy két hordó a csomagtartóba, két kanna a hátsó ülésre, és irány az Irma-forrás. Igen nagyra értékeltük, amikor a Jóisten locsolt helyettünk. Ez a hála a mai napig megvan, pedig a kútról nagyságrenddel könnyebb az öntözés. Mégis, valahogy minden jobban nő, ha az égből jön az áldás és nem a locsolócsőből.

Amikor a gyerek lázas volt, behoztuk a szoba közepére az esővizes hordót, mellé a kiskádat (a fürdőszoba épp raktárként funkcionált, hogy valami értelme is legyen), az egy szál indukciós rezsón pedig melegítettem a vizet.

A mosást úgy intéztem, hogy a szennyes mindig ott csücsült a kocsiban, és jártomban-keltemben hol itt, hol ott koldultam be magam egy mosásra.

Amikor kb. két év után kész lett a kút, és elkezdett víz folyni a csapból, az már olyan luxus volt, amit panellakó koromban el sem tudtam képzelni. Egy bérház akárhányadik emeletén, ha egy napig nincs melegvíz, akkor mindenki szentségel. Én örömtáncot jártam a vékonyka vízsugarat látva.

Elég sok technikai problémát kellett megoldani, és a mai napig könnyű lelevegősíteni a rendszert, de az örömömet már többé senki sem veszi el. És azt sem, hogy tudom: ha nincs vezetékes víz, akkor is meg lehet oldani a hétköznapokat.

A mosógépem a még mindig félautomata, mert kicsi a víznyomás (hát ja, a házi vízmű, meg néhány egyéb dolog, mint vízszintérzékelő, téliesített víztartály hiányzik...egyelőre), ezért vödörrel öntöm bele a vizet. Sokan ezen is kiakadnának, de én már úgy megszoktam, hogy valószínűleg hiányozni fog, ha már nem lesz rá szükség.

A mosogatásban is sokkal környezettudatosabb lettem, mert bár igényem mindig is volt rá, itt tényleg láttam, ahogy a LÉ a környezetbe távozik. Ez a panelban is így van, de mivel köztem és a környezet között ott van egy csomó cső, meg egy „valamiretalánjó” víztisztító (ha van, vagy csak úgy hisszük), sokkal meggondolatlanabbul zúdítjuk a trutyit, meg a vegyszereket a lefolyóba. Itt a legdurvább szer, amit használok, az ecet, meg a citromsav. A mosogatószert is erősen megválogatom, de mivel nem vagyok vegyész, viszont szkeptikus az igen (legalábbis ilyen téren), nem feltétlenül hiszek a hangzatos „biológiailag lebomló” címkéknek. Ha valaki tudja ebben a témában a tutit, légyszi szóljon! Hiába az emésztő, csak nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy minden ember-alkotta építmény tökéletlen valahol.

Egyébként a mai napig kint mosogatok, amíg az időjárás engedi, ami mondjuk jár egy kis többlet-kilométerrel, viszont kellemes mellékhatása a fokozatos és egyenletes barnulás. Én utálok kifeküdni napozni, így csak a kertben barnulok. Persze főleg a hátsó részeim, úgyhogy ha valaki ismeri a hanyatt-kapálás technikáját, azt is ossza meg velem!

Apropó mosogatás. Sajnos a konyhai mosogató még csak a képzeletemben létezik, ami áthidalható probléma, vagyis volt eddig. Még megoldom egy darabig, de amilyen rohamosan nő a pocakom, már látom, hol vannak a kényes pontok. Vagy lesz mosogató, vagy másnak kell beállni erre a munkára. Na jó, azért még egy hónapig bírni fogom valószínűleg.

A házunk mintegy 30 négyzetméter, de tavasztól őszig kitárt ajtóval közelíti a másfél hektárt...aki akar, kimehet. Persze most a tél közeledtével, meg a (csúcsszuper, Tatus által szeretettel épített) téglakályha beüzemelésével visszacsökken a ház alapterülete, de most már kész a galéria, így félig-meddig el lehet mégis vonulni.

Persze a WC csak víznemű dolgoknak üzemel (kivéve a kicsiket, de ők még nem termelnek olyan nagy adagokat), mert amíg be nem fejezzük az emésztőt teljes mértékig, addig kímélő üzemmódban kell használni. No de sebaj, ott a bozótban a hagyományos budi, ami télen kicsit huzatos, viszont korántsem olyan büdös, mint nyáron...mindennek nézzük a jó oldalát. Abban már rutinosak vagyunk, hogy a maradék wc-papírt gondosan vissza kell csomagolni a zacskójába, mert volt, amikor a hó a teljes belső részt belepte, és nem mindegy ám, hogy a papír használható marad-e olyankor, amikor esély sincs a lapulevélre.

A távolsága megszokható (persze városiaknak más a mércéje ebben (is)), mondjuk időben kell elindulni, télen pedig számolni kell az öltözéssel. Ha egyedül vagyok itthon a gyerekekkel, akkor az ő öltöztetésükkel is. Mondjuk volt már, hogy futni kellett, de akkor legalább nem fázik az ember...(ugye, hogy mindenben meg lehet találni a jót???)

A fűtésnél kicsit előre kell gondolkodni, főleg, ha mindannyian elindulunk reggel, mert nem elég begyújtani, meg kell várni, hogy parázs legyen, csak ekkor lehet elzárni a kályhát. Szerencsére ezzel nincs gond, mert mindketten korán kelő pacsirták vagyunk, és ha az idei telet főleg itthon töltöm nagy pocakos pingvinként, akkor nem is kell olyan korán kelni.

Amióta nincs autónk, azóta gyalog, stoppal vagy kisbusszal járunk (hála érte a Betegotthonnak). Persze sokkal jobb lesz, ha újra kocsi lesz a fenekünk alatt, de ez megint egy olyan tapasztalat volt, ami minket igazolt: sokminden nélkülözhető, ha úgy adódik, nem kell előre frászt kapni semmitől. Az élet pedig majd megold mindent, mert attól, hogy épp nincs autónk, bármelyik pillanatban lehet.

Bejárati ajtónk is, bár gyanús, hogy marad az elmúlt néhány tél gyakorlata: függöny, szőnyeg a küszöbön és egyebek. No de eddig is működött, akkor ha kell még egy telet így csinálunk végig. Hála a kályhának, olcsón tudunk jó meleget csinálni. A bőség beáramlása már megindult, nem szabad türelmetlennek lenni.

Mindennek lehet örülni, ha az ember akar, és mindenen lehet háborogni is. Nagyon szeretek itt élni, ez az otthonom, ahol akkor is biztonságban vagyunk, ha odakinn vihar tombol. Ez a hely szeret és óv bennünket. Itt a Természetnek vagyunk kiszolgáltatva, a panelban lakók a politikusoknak. Nekem ez jobban tetszik, és nincs sok szomszéd sem, így az életünk intimitását sem kell zárt ajtókkal biztosítani. Városban nincs se csönd, se tiszta levegő, bár lehet, hogy kényelmesebb az élet, annyit nekem mégsem ér a kényelem. Nem való mindenkinek ez az életforma, de aki szereti, az itt az esőben is Isten áldását látja , na meg a szivárványt.

CsE