Egész s Ég

Gondolatébresztő levelezésbe keveredtem egy orvos ismerősömmel nemrégiben. Természetesen (?) kritikus szemmel nézte az általam átküldött cikket, amiben egy belgyógyász ír az Új Medicináról és Hamer doktorról, amin persze nem nagyon lepődtem meg. Mindenesetre érdekes volt olvasni a kontrasztot.

Persze nálam is egy folyamat eredménye az, ahogyan most gondolkodom, 10 vagy 20 évvel ezelőtt sok mindent másképp láttam. Még emlékszem, hogy amikor talpmasszázst tanultam, zavart, hogy van olyan zóna, ami magas és alacsony vérnyomásnál is segít. Hát hogy lehet valami jó a csökkentésre és az emelésre is? Aztán idővel átalakult bennem a kép, és ma már előnyben részesítek minden olyan szert vagy módszert, ami a harmóniát állítja helyre, és nem  le- vagy felhúz (értsd ezt minden szinten…).

A lázról is átlagtól eltérően gondolkodom. Amikor a nagyobb gyerekeimmel még az akkori anyósoméknál laktunk, rettenetesen idegesített a pánik-reakció, ami egy-egy betegséget és lázat kísért. Még nem tudtam, igazán mi is a bajom ezzel, csak valahogy természetellenesnek éreztem.  Azóta már meg tudom fogalmazni: a láz nem betegség, hanem a szervezetünk reakciója a betegségre. Nem elnyomni való tünet, hanem fontos eszköz, ami által az egészség helyreállítására törekszik a szervezet. Ha ezt minden áron lenyomjuk (mert azonnal adni kell valamit), akkor a szervezet munkáját semmibe vesszük, sőt megnehezítjük a gyógyulást. Hány szülőtől-nagyszülőtől hallottam: lement a gyerek láza… és akkor kiderül, hogy a gyerek azért rohangál oly lelkesen, mert hat a lázcsillapító. Ilyenkor NEM ment le a láz! Ilyenkor nem kell a gyereknek jókedvűen játszónak lenni! Igenis oka van, hogy ha az ember rosszul érzi magát, és feküdni akar! Hagyni kell, hogy a testünk tegye a dolgát.

Nagyon sok olyan helyzet van, amikor az emberek automatikusan nyúlnak egy jól bevált szerhez, és végig sem gondolják, hogy mit tesznek. Mindenki adja tovább a gyerekének, a gyerek az unokának: ezt így kell csinálni. Csakhogy ezek a jól bevált dolgok nem mindig hasznosak. A legnagyobb veszély pedig amiatt adódik, hogy a mai civilizált ember elfelejtett gondolkodni. A média agymosása után már csak a reklámok után mennek, esetleg megkérdezik az orvost vagy a gyógyszerészt… Épp csak saját magukat nem kérdezik, pedig akkor érdekes válaszokat kapnának! Főleg, aki elő meri venni és leporolja a józan paraszti észjárását is.

Csak egy kis ízelítő: Mi történik, amikor valaki eltöri a karját? Ki gyógyítja meg? Az orvos? Netán gyógyszerek? Nem, nem. Bizony a test az, ami önmagát meggyógyítja, a csont összeforr magától. Persze, aki ezen is túllát egy kicsit, az behozhatja a képbe a lelket, szellemet, Istent. A testünk csodákra képes, de csak azért, mert számára ez nem csoda: erre lett teremtve. Az általános orvosi hozzáállással ellentétben, ami feldarabolja, alkatrészeire szedi és rendszeresen meghibásodó gépnek tekinti az embert, a test egy energetikai rendszer része, amiben minden mindennel összefügg. Így tekintve az orvostudomány nagyon sok vívmányát inkább károsnak tekinthetjük, mert - holisztikus szemlélet híján – egy általa nem ismert rendszerbe nyúl bele, és az így keletkező negatív láncreakcióról fogalma sincs. Ahogy arról sincs, hogy az a szó, amit nap mint nap használ, a KEZELÉS nem más, mint a kézrátétellel való gyógyítás (azaz régi energiagyógyászat). Nem is lehet, amíg egy-egy orvos specialista, és a betegből csak egy adott szervet/szervrendszert lát. Pedig csak a test szintjén is sokkal bonyolultabb folyamatok vannak, mint ahogyan azt az ember modellezni képes. És akkor a lélekről még szó sem esett.

Kedvenc témám (egy ötgyerekes anyánál megbocsátható bűn) a szülés. Ez egy olyan misztérium, anya és baba közös történése, folyamatosan változó hormonkoktél tánca, aminek eredményeképp megszületik a védett burokból egy gyermek. Ebben a folyamatban mindennek szerepe van: Kell az idő, ami alatt a kapu kinyílik. Kell a préselődés, ami felkészíti a babát az új helyzetre. Maga a folyamat adja, hogy kinyomódik a tüdőből a magzatvíz, ami ugye császármetszésnél nem adatik meg (bár már van a világon két (!) olyan orvos, akik ilyen helyzetben is szimulálják amennyire lehet a természeteshez hasonló körülményeket – a baba érdekében). Ehhez képest az orvosi rutin, az oxitocin, a siettetés, a lelki oldal figyelmen kívül hagyása (ami a hormonális folyamatokat kizökkenti) mind a természet és a test saját működése ellen hat. Hol képes ezt a bonyolult folyamatot kontrollálni valaki? Mert ugye manapság ez fontos: a kontroll. Csak az ilyen elvetemültek, mint mi, akarják az orvos helyett Istenre és az Anyatermészetre bízni a testük működését.

Pedig sokszor a testünk jobban tudja, csak meg kell tanulni a szavát érteni. Persze műanyag, ízfokozott enni(?)valókon felnőve ez nem is olyan egyszerű. És ugye könnyebb egy pirulát bekapni, mint nap mint nap mozogni, szabad levegőn lenni, oldani a bennünk lévő feszültséget, vagy csak egyszerűen olyan életet élni, amiben önmagunk lehetünk. Aki úgy gondolja, hogy minden civilizációs(nak nevezett) betegségről a társadalom tehet, az szedje nyugodtan a művitaminokat, nyomja el nyugodtan a tüneteit, hogy minden nap alkalmas legyen a munkahelyi rabszolga státuszára. Önnön döntése.

Aki ennél többet akar, az rájön: mindig van lehetőségünk másképp dönteni. Mi sem a helyi gyerekorvoshoz járunk, mert a szemlélete meg sem közelíti a miénket (például nyíltan ellenzi a homeopátiát). A választott gyerekorvosunk homeopata, többek között foglalkozik az Új medicinával, talp-térkép van a rendelőjében és mindeddig egyszer sem adott a gyerekeimnek antibiotikumot. Hogy ennek mi az ára? Hát autóval 20 perc, vonattal jóval több (mert innen tőlünk a vonatig gyaloggalopp, oda lefelé, vissza pedig fölfelé), de valahogy ez a mostani autótlan állapotunk sem ingatott meg, pedig a kicsikkel így sokkal nehézkesebb. Mégis megéri a fáradságot, és legalább ők is tanulnak gyalogolni, útközben pedig rengeteg beszélgetnivaló akad: ez mind-mind az egészségünket szolgálja.

Mindez nem jelenti azt, hogy szerintem nem kellenek orvosok. Kellenek bizony, csak egész más szerepkörben és „társadalmi státuszban”, mint manapság. Az orvosoknak szerintem nagy szüksége van rá, hogy felfedezzék a holisztikus szemléletmódot, mert aki tényleg segíteni, gyógyítani akar, annak ez nélkülözhetetlen. A mai orvosoknak és főleg a gyógyszergyártóknak nagy szüksége van a beteg emberekre, mert ők ebből élnek. Csakhogy az emberek egyre jelentősebb hányada már nem akar beteg lenni (sőt A beteg), hanem egészségre törekszik. Ezzel viszont ki fogják válogatni az orvosok közül azokat, akiknek ugyanez a céljuk. Akiknek hivatása, elhívása van erre a pályára, és kellő alázata is: mert SOHA nem ő gyógyít. Ő „csak” kezel, segít, támogat. Az az orvos fog megmaradni, aki nem beteget, hanem embert lát a másikban. Akinek a hozzá forduló nem egy darab hús, nem egy elromlott gépezet, nem a hasznot hajtó gyógyszerfogyasztó, hanem Isten másik megnyilvánulása, akiben a lélek tüze él, akinek az élete fontos, akinek a teste és egészsége szent és sérthetetlen. Már vannak ilyenek, igaz jónéhányukat üldözik emiatt, de a folyamat már elindult, és nem lehet megállítani. A tudatosodó, önnön fényére ráébredő emberek már nem érik be a materialista szemléletű orvostudománnyal. Már nem hagyják magukat vágóhídra vinni. Szabadok, és döntenek is a sorsukról. Ezzel pedig az orvosok (vagy az orvosnak látszók) sorsáról is.

CsE