Születésnap

Ma egy éve, hogy elindítottam a blogot, és feltettem rá az írásaimat. Arra gondoltam, hogy megünneplem ezt az évfordulót, mert fontos változást hozott az életembe a nyilvánosság elé lépés. Szeretnélek benneteket kedves Olvasók meglepni néhány olyan információval, amit csak a közeli ismerőseim és barátaim tudnak rólam.

Íme:

- Gyerekkoromban a családban Dínó volt a becenevem. Néha barátok is neveztek így, de igazán csak a szűk családtól tudtam ezt elfogadni. Mára már kinőttem a „Dínóságból”, de néha még így szólok bele a tesóimnak a telefonba, vagy így írom alá a nekik szóló leveleket. Az „Edi” névtől kimondottan kiütést kapok, inkább hívjon valaki Emíliának, mint Edinek…még az Eduárdot is bevállalom, ha kell…

- Van egy ikertestvérem. A szüleim a két nővérem után úgy gondolták, hogy megpróbálkoznak egy kisfiúval. Nos, ez nem jött be, mert egy fiú helyett még két lányt kaptak, ráadásul csak a tesókám megszületésekor derült ki: jé, van itt még egy gyerek! Ez voltam én.

Az apukám kifeküdt: nem azon, hogy újra lány, hanem, hogy kettő. A családnak költöznie kellett, mert hirtelen kinövődött a lakás.

- Amit nagyon kevesen tudnak rólam: hihetetlen cinikus tudok lenni. Ezt kevés embernek adom elő, de a kiválasztottaknak aztán rendesen. Aki nem hiszi, járjon utána (a volt férjem a megmondhatója…)

- Nem vagyok állatbarát. Elviselem, ha muszáj, a nyuszinkat rendben tartom, etetem, takarítom, de az, hogy az ölembe vegyek egy szőrös négylábút és simogassam…hát az nem én vagyok.  Pedig gyerekkoromban állatorvos akartam lenni, egyszer pedig hazavittem egy kóbor kutyát (ezt anyukám nem nagyon értékelte a második emeleti panellakásban) Most már csak az akvárium a szívem csücske: nem hangos, nem rohangál, és nem kakilja tele az udvart…

- Általános iskola második osztályában szemüveges lettem, aztán az egyetem alatt beneveztem kontaktlencsére, azóta rövid időszak kivételével ezt viselem. Rajta vagyok az öngyógyításon, aki tud valami tuti tippet, szóljon!

Boldog születésnapot LélekKunyhó!