Éljen a tavaszi hóesés!

Ma reggel a hóban hazafelé bandukolva rájöttem, hogy mit mutat ez a tavaszi hóesés. Először én is morogtam, hiszen ilyenkor akár már kint mosogathatnék, nézhetném a sarjadó füvet, focizhatnánk a gyerekekkel, nem beszélve az el nem vetett borsómról, ami szomorúan figyel a cipős szekrényen.

Miután túlestem az első önsajnálós perióduson és hajlandó voltam közömbösen tekinteni az amúgy szép fehérségre, akkor egy pillanat alatt megvilágosodott: ez egy metafora!

A naptár szerint tavasz van, de ha a szememnek hiszek, akkor tél. Ha elhiszem, amit látok, akkor szomorú leszek, de ha TUDOM, hogy a télnek vége ez pedig csak a látszat és már biztosan nem tarthat sokáig, akkor vidáman fogom ünnepelni ezt a még utoljára beköszönő hófehér víz-csodát, ami ünnepélyessé varázsolta ismét a tájat. Fehérek a kökénybokrok a hótól és néhány nap múlva ismét fehérek lesznek a virágoktól. Minden tavasszal gyönyörködöm a menyasszonyi ruhába öltözött bozótban, most a fehér a fehéret váltja.

Ugyanezt a világ dolgaira is vetíthetjük. Mi néhányan már tudjuk, hogy itt az új világ. A legtöbb ember csak a hóesést látja, azt hiszik, hogy ez ugyanaz a régi világ, ami rossz, hideg és már jobb nem is lesz soha. De mi TUDJUK, hogy nem így van. Minket is ér a hideg, nekünk is fel kell öltözni, de mivel nem süllyedünk bele a reménytelenségbe, ezért a hitünkkel, az örömünkkel az új, a jobb, a melegebb világot teremtjük. Holnap vagy holnapután pedig ki fog sütni a napocska, zöldbe borul a táj és a tél emlékké válik.

CsE