Eredetileg teljesítménytúrázni indultunk, de bátorságpróba lett belőle.
Az út elején, amikor szembesültem a hó alól kikandikáló
jéggel, megállapítottam, hogy ez egy bépluszos terep, de aztán ahol nagyobb
volt a hó, ott már nem lógott ki a jég, meg a lóláb és nagyon jól lehetett
haladni, főleg azért, mert most először túrabottal mentem. Anélkül ilyen
terepviszonyoknál esélyem nem lett volna szintidőn belül teljesíteni a távot.
Meglepő módon Kékestetőig jól haladtam, a durva emelkedőn
sem csökkent le az összegyűjtött félórás idő-előnyöm. Persze a csúcsra felvivő
ösvényen gyakorlatban is kipróbálhattam az együttérzést, mostantól más szemmel
nézem, amikor a kungfu panda felkecmereg a Jádepalotába.
Az emberekből tengernyi özönlött az erdőben, eleinte illatosak
voltak a mellettem elhaladók, aztán a csúcs után egyre büdösebb lett mindenki,
részben az előző hegymenettől, részben pedig a stressztől, de erről majd később.
A többiek
ruházatát elnézve én a tizenéves túranadrágomban, barátnőm fiától örökölt strapabíró
dzsekiben, nóném lábszárvédőben és tarisznyával kimondottan a különc
kategóriába tartoztam. Kedvencem és az abszolút kategóriagyőztes az a srác
volt, aki baseball-sapkában, farmerdzsekiben és munkáskesztyűben előzött le
valahol a második ellenőrző pont előtt.
Volt egy lány, akinek olyan volt a kapucnija, hogy
űrhajósnak nézett ki és egy másik, akinek a nadrágja és a futócipője között
kivillant a pucér bokája, ami ekkora hóban ránézésre is izgalmas. Volt két
apuka is, akik a tizenéves-forma gyerekükkel túráztak és volt néhány idős ember
is, így ebből a szempontból a magam korával középmezőny voltam.
Ennyi statisztika után azért elmesélem, hogyan sikerült a
félórás előnyömet 10 percre leredukálni. A csúcs után már lehet haladni, mert
ugyebár lefelé kell menni. Ez elvileg gyorsabb, kivéve amikor nem. Volt egy
rész, ahol tipródtam, hogyan jussak le a sziklás és csúszós részen. Jött három
profi futó, ebből kettő szépen leült és lecsúszott gatyaféken, a harmadik pedig
gazellaként szökkent le. Na ez utóbbi nálam esélytelen volt, így maradt a
gatyafék, ha már a nagyok is így csinálták. A tetthely aljában való nem túl
kecses feltápászkodásomat szerencsére senki sem látta.
Aztán jött három olyan rész, ami lejtős volt és jeges,
ezért vastag kötéllel biztosították a balesetmentes lejutást. Csakhogy itt
torlódás volt, mindegyiknél várakozni kellett és persze csak lassan lehetett
araszolni, amikor végre sorra kerültem. És aki azt hiszi, ezzel megvolt a neheze,
jókorát téved. Mert voltak lejtős és jeges szakaszok kötél nélkül, meredek
hegyoldal mentén, ahol egy félrecsúszás rossz esetben több méteres szintesést
is jelenthet. Az egyik ilyennél megálltam és elengedtem vagy tíz embert és
néztem, ki hogyan oldja meg a feladatot. Hatan hanyattestek közülük. Teli
pelenkával indultam neki, sikerült megúsznom, ahogy a többit is. Itt már
tudtam, hogy ez nekem bátorságpróba is, mert bevállalós vagyok, de itt bizony
csak a kényszer vitt rá, hogy valahogy átjussak a lehetetlennek tűnő
próbatételeken.
Mire az utolsó ellenőrzőponthoz értem (itt majdnem
hanyatt estem, mert annyira örültem, hogy nem néztem a lábam elé), az előnyöm
nagyjából eltűnt, így az utolsó szakaszon még hajráznom kellett, hogy biztosan
meglegyen a szintidő. Itt már újra a párommal mentem, és együtt értünk célba, a
hét órás szintidőt 10 perccel megelőzve.
És persze még nincs vége, mert a legnehezebb nem maga a
túra, hanem amikor a célban az evés után megpróbál az ember felállni. Utána még
el kell jutni a kocsihoz, hazafurikázni és kiszállni. Én közben többször is
annyira kacagtam, hogy nem tudtam abbahagyni, mert úgy zsibbadt a lábam, hogy
felemelni sem bírtam, csak csoszogtam, ami mondjuk a ház előtti lépcsőn való
feljutáshoz nem kimondottan ideális.
Tételesen összegezve a mai napot: a kölcsönkapott túrabot
és a vadonatúj túracipőm tökéletesen vizsgázott. Jövőre mindenképp komolyabban
kell edzenem - ezt mondom már harmadik éve… Szerintetek fogok menni? (( (aki
nem tudta volna, ez volt a hatodik, amikor végigmentem ezen a túrán))) Szóval
menni fogok, ahogy tavaly a két, törésből gyógyulgató csuklóm sem volt akadály.
De előtte légyszi szóljatok, hogy megbeszéltem magammal, hogy végre rendesen
felkészülök!
Csodina
Ha kérdésed van,keress a csodina@gmail.com -on
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése