Vannak napok...

Vannak napok, amik alaposan meggyömöszölik az embert. Ez a mai ilyen volt.

Temetésen voltunk, ami jobban megviselt, mint számítottam rá. Mivel a párom barátjáról volt szó, akivel nem túl sokszor találkoztam személyesen, annál többször történetekben, azt hittem könnyebben megúszom. Tévedtem.

Spiri emberként tisztában vagyok azzal, hogy az életnek van körforgása és a halállal nem ér véget a létezésünk. Valami azonban mégiscsak elmúlik ilyenkor, ráadásul ’örökre’.

És igen, sajnálom Imi, hogy tavaly ilyenkor ellaposodott a chatelésünk arról a buliról, ami - most már tudom - az utolsó szülinapi bulid lett volna.

És sajnálom, hogy csak egyszer jöttél el hozzánk a barátnőddel, akkor is a NEMfesztiválra, amikor igazából nem volt alkalmunk beszélgetni.

És életem legemlékezetesebb szilveszteri bulija volt tizenévvel ezelőtt, amikor nálatok voltunk és megdöbbentettél azzal, hogy hatalmas mackó létedre milyen jól táncolsz.

És azt is tudom, hogy imádtál olvasni, meg hogy óriási szíved volt és mindig segítettél mindenkinek. Nekünk is minden évben, hisz tiéd volt az Örömünnepeken használt konyha-sátor, és évekig szolgált bennünket a tőled kapott hűtő.

Jelen vagy a lépcső alatt bujkáló régi fotóalbumokban, ahol örökké együtt marad a négy barát. Igen ez volt az egyik, ami miatt ma sírtam. Ti négyen, a barátságotok, ami már négy évtizede tart még ha a szél messzire is fújt benneteket, annyira stabil és szép dolog volt. És most ott állt a másik három a fizikai síkon a sírodnál, te pedig már nem vagy itt ebben a térben. Kicsit olyan, mintha azokon a képeken, amiken együtt vagyok, az egyik arc kifakult volna. Férfikönnyek fakították ki.

Az életed végén lévő pont mindannyiunknak hozott egy-egy felkiáltójelet.  

A saját történetemben ott van az apukám, aki csak két évvel élt többet. Ott a sírnál állva ez is berezgett a lelkembe. És az is, hogy nem teszem még mindig azt, amit tennem kell. Most láthattam, milyen az, ha az ember már későn akarna lépni.

 Bennem volt a vágy, hogy ezeket helyre tegyem magamban, ehhez pedig kell a csönd és az önmagammal levés. Ehhez képest szülinapoztunk (mert apósom hála az égnek energikusan töltötte be most a 82. évét), délután pedig az oviból elhoztam egy királylányt és egy Batman-t, így hirtelen teljes gőzzel visszaálltam a napi rutin anyaszerepbe. Ebbe nem fér bele sem az elvonulás, sem a csendes elmélyedés. És most itt ülök, amikor végre mindenki alszik, hogy valahogy elrendezgessem magamban a szálakat.

Most, hogy kiírtam magamból, érzem, mennyire hálás vagyok az életemért, a családomért, a barátaimért. Hálás vagyok az ilyen lelkemet megérintő halálesetekért, amik felráznak és rámutatnak nagyon fontos dolgokra.

Például, hogy kell találni örömteli apropót a találkozásokra…

Csodina

 




Ha kérdésed van,keress a csodina@gmail.com -on