Bár nem én vagyok Pampalini, most mégis vadászkalandomat
fogom nektek elmesélni.
Történt ugyanis, hogy nekiindultam edzeni, hogy a
szombati Mátra-túrát bizonyosan túléljem. Nem mellesleg a régi formám is vissza
szeretném nyerni, mert nemrég még az volt a bajom, hogy túl sovány vagyok, most
meg a bennem önmagamról élő kép a tükörből visszanézővel a másik irányból nem kompatibilis. (aki ezt a mondatot első
olvasásra értette, kap tőlem egy szóbeli hátbaveregetést)
Tehát mostanság néha lefelé kocogok, felfelé meg
szuszogok, jaj de jó, hogy hegyen lakunk!
Így kezdődött ez
ma is. Tudtam, hogy kevés időm van a délutáni logisztikáig, így rövidített
útvonalat választottam. Hamar felértem a kilátóhoz, ahonnan a terveim szerint a
fenyvesen át hátulról érkeztem volna épp időben haza.
Csak hát Edina tervez, a jóisten meg végez.
Mentem, mendegéltem, befelé figyeltem, meg a lábam alá,
hogy el ne zakózzak az itt-ott csúszós, mindenhol göröngyös erdei úton. Valami
halvány sötétszürke színű sejtelem bederengett a gondolataim közé, de a
vészcsengő nem szólalt meg az agyamban, így tempósan haladtam. Aztán egy hang
megtorpantott:
- Állj! Ne jöjjön tovább!
Előttem vagy húsz méterrel, ott, ahol el kellett volna
kanyarodnom, egy dzsip állt, meg egy mérges vadász. Én hirtelen azt sem tudtam,
melyik színdarabban játszom, próbáltam a saját agyamból kikeveredni a
valóságba. A fickó igyekezett meggyőzni,
hogy forduljak vissza, hogy a szagom ne riassza el a lelőni vágyott szarvasát. Én
elég paprikás lettem így nem sokkal a cél előtt, hogy nem enged továbbmenni.
Próbáltam kidumálni magam, hogy haddnemárénmenjekittvissza, de egyre idegesebben
hőbörgött. Mivel váltig állította, hogy már máskor is szólt nekem emiatt,
amikor kutyával voltam, akkor konkrétan röhögni kezdtem, mert nekem soha nem
volt kutyám. De legalább nem csak nekem van a fickó a bögyömben, ezúton is
üdvözlöm a kutyás kolleginát, egy csónakban evezünk!
A vadász végső
érve a lentebb lévő társa volt, aki véletlenül belémlőhet, mert szarvasnak néz.
Abszolút éreztem, hogy ez kamu duma, mert egyedül volt, de már sürgetett az
idő, így nem vitatkoztam tovább, hátraarccal fejeztem be a diskurzust,
meghagyván neki, hogy legközelebb tegyen ki egy táblát az út elején, hogy ne
kerüljünk kölcsönösen ’a jó édesanyád’ típusú helyzetbe.
Most, hogy itthon vagyok, az esti jövés-menést is
letudtam, van időm elmélkedni.
1: nem szeretem a vadászokat, ezt a példányt meg
különösen nem.
2: ha már lő egy szarvast itt, akkor legyen szíves azt
elkapni, amelyik nálunk szeret garázdálkodni, akkor megbocsájtok neki
3: ismerve magam, csakazértis arrafelé fogok kocogni… de
csak azért, hogy találkozhassak a kutyás csajjal …
Ha kérdésed van,keress a csodina@gmail.com -on
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése