Tegnap remek
idő volt, nálunk mocsár lett minden. Délelőtt puszta kézzel sárból gátat
építettem a szakadó esőben, hogy az út járható maradjon (gyermeki öröm volt),
majd vizet szivattyúztam a pincéből.
Ez utóbbi
azért volt izgalmas, mert térdig ért a víz és az alsó polcon lévő befőtteket
majdnem ellepte. Szerencsére a szivattyú be volt dugva (ez szerintem nem az én
érdemem) így a létra második fokán és az alsó polcon állva sikerült beindítani.
Csak egy kicsit folyt be a víz a gumicsizmámba, amikor azt hittem már eléggé
leapadt a víz és megpróbáltam idő előtt leállni a padlóra...
A cirkuszi
kocsi beázásait már nagyon rutinosan intéztem, lassan milliméter pontosan
tudom, melyik lavórt hová kell tenni.
A fiúk ekkor
már két vizsganapon túl voltak, ez számomra mindig izgalmas (na jó idegbajos)
időszak. Ráadásul a vizsgák után jön Hajnikám ovis ballagása, ha amúgy netán
unatkoznék, szóval eljött az a pillanat, amikor azt éreztem, hogy az
idegszálaim a bőrömön kívül lobognak és a legkisebb zaj is borzolja őket.
A fogadott
nagymaminkat mostanában Messiásnak hívom, ezen a héten számomra egyértelmű
volt, hogy megérdemli a címet. Az, hogy mindannyian túléltük, nagyban az ő
érdeme.
Most túl az
összes vizsgán, a ballagásra előkészített cuccok előtt állva megint azt érzem:
Megérte. Jó, hogy magántanulók, jó, hogy vannak kalandok az életünkben és néha
jó bőrig ázni is. Persze menet közben voltak kétségeim.
És most
kiveszem a szabimat, mert megérdemlem.
Ja, nem.
Csinálom tovább, de azért TÉNYLEG megpróbálok lelépni néhány napra.
És különben
is! A Nagylány már úton van hazafelé, éjjel eggyel többen leszünk itthon <3
Szép az
Élet!
Ha kérdésed van,keress a csodina@gmail.com -on
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése