Valamelyik
délután végigszánkázott egy verébfióka a házunk tetején. A fészek valahol a
cserepek alatt lehet, onnan potyogott ki szegény jószág. Repülni még nem
tudott, de már szinte teljesen tollas volt. Próbált szárnyra kelni, de még csak
félig sikerült neki, landolni már tudott, de felrepülni még nem.
Sikerült
megmenteni a macskáinktól, új otthona egy doboz és abban egy fűfészek
lett.
Etetgettük,
itatgattuk, szeretgettük. Kicsi volt, puha és nagyon félt szegény.
Másnap reggel
életben volt még, aminek nagyon örültünk, ezek szerint volt értelme a
gondoskodásunknak. Délelőtt többször adtunk neki enni felszeletelt gilisztát,
frissen fogott legyet és pókot.
Nagyon
hangosan csipogott a kályha tetejére tett dobozban, hívogatta a szüleit
szegényke.
Aztán hogy,
hogy nem, valahogy kiröppent a dobozból, és mivel felemelkedni nem nagyon
tudott, lent a földön próbált visszajutni a családjához
Ez sajnos
nem sikerült, mert jött az anyacica és elkapta.
A gyerekek
már csak azt látták, hogy az egyik baba cica eszik egy kicsi madarat.
Rohantak be
a házba hogy hol van a mi kis csiripelőnk de ő már nem volt sehol.
Nagyon
haragudtak a macskákra.
Ez megint
egy jó történet arra, hogy beszélgessünk az életről, a sorsról és a halálról,
a természet rendjéről.
Na meg hogy
elgondolkodjunk a saját félelmeinkről, amik lehet, hogy minket is pont így sodornak
bajba…
Csodina
Ha kérdésed van,keress a csodina@gmail.com -on
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése